Századok – 1968

Tanulmányok - Hanák Péter: Az üzemtörténet kutatásának problémái. 915

932 HAN.ÍK PÉTER is konzervatív hatású. Akad álvozza a folyamatos műszaki fejlesztést, a gyors üzletpolitikai alkalmazkodást, a változtatást, növeli a személytelen^teimelő szervezet és alkotó egyén elidegenedését. Ez az elleiíEeE is különböző csoportok, rétegek (a központ és a telepek, üzemi és adminisztrációs részlegek, a bürokratikus apparátus és a munkások) súrlódásában, harcában jut kifejezésre. E három tendencia találkozik és beolvad a koncentrációba, ami már nem csupán egy üzemnek, nem egy iparágnak, hanem az egész kapitalista és — más tartalommal - a szocialista gazdaságnak immanens fejlődési tendenciája. A koncentráció az üzemen belül, és túl rajta: az iparágban, az egész gazdaságban elősegíti a racionalizálást, a gazdaságosságot, a tervszerűséget. Ugyanakkor — a kapitalista viszonyok között — monopolista szervezetek, törekvések alapjául szolgál, a szocialista gazdaságban pedig a direktív tervutasítások túlzottan centralizált rendszerére vezethet. Ez a tendencia fékezi a változtatási, fejlesztési készséget, az egyéni iniciatívát, a gazdasági szabályozók hatékony érvényesülését, az információk többirányú áramlását, és veszélyezteti — a kapitalizmusban — a dolgozók kivívott jogait is. A koncentráció keltette ellentétek, a rendszer jellegének megfelelően, úgyszintén kifejezésre jutnak gazdaságpolitikai vitákban, illetve csoport- és osztályharcokban, és áttételesebb politikai küzdelmekben. A modern technikai és gazdasági fejlődésnek mindezekkel az objektív s egyúttal az elidegenedést rögzítő vagy növelő tendenciáival szemben állnak a dolgozók társadalmi közösségének szociális igényei, a humanizálás ugyancsak immanens tendenciája. Ennek egyik, a kapitalizmusban tipikus és uralkodó megnyilvánulása a munkásság szervezett harca a jobb munka- és életviszonyokért a tőkés automatizálás, rentabilitás-növelés és racionalizálás antîfiiïmânûs törekvéseivel szemben. Általánosabb megnyilvánulása az üzemnek, mint elidegenedett gépi mechanizmusnak, mint a dolgozó közvetlen tulajdonától, rendelkezésétől elválasztott termelőeszköznek a humanizálása. A dolgozó ember, akinek élete egzisztenciálisan, társas kapcsolataiban jórészt az üzemhez kapcsolódik, szeretné ezt a termelő apparátust, ezt az elgépiesedett világot kiteljesíteni. Arra törekszik, hogy nemcsak politikai szervezeteit, de társas igényeit kielégítő kulturális és szórakozási lehetőségeit, formáit is az üzem keretében találja meg. Ez a humanizálási tendencia egyre erősebben érvényesül korunk üzemfejlődésében. Hogy a modern üzem technikai, gazdasági, adminisztratív és társadalmi elemei belső fejlődési tendenciáinak konfliktusa hogyan oldódik meg, az nagy mértékben függ a vezető rétegtől. A modern gondolkodású tőkések is megkísérlik ezeket az ellentmondásosát, elsősorban az automatizálás, bürokratizálás és rentabilitás ellentmondásait feloldani, gyakran a hufüiafíízálás igényeit is kielégíteni. Kétségtelen azonban, hogy a megoldás legkedvezőbb feltételeit a szocialistá~rendszer teremti meg. A szociális vívmányok, a humanizálás új formái az üzemtörténet szocialista "korszakának lényeges részét alkotják, amire a történésznek nagy figyelmet kell fordítania. Ugyanakkor vállalnia kell a tudomány feladatát: a törvényszerűségek felismeréséből fakadó változtatási igényt, az elidegenedés és humanizálás konfliktusának megoldásában mu -tatkozó fogyatékosságok feltárását. Az üzemtörténetírás másik, nem kevésbé jelentős feladata a ^kettős kötődésű helytörténet, ill. ágazattörténet arányainak és szempontjainak helyes értelmezése. Az egész és rész dialektikájának bővebb fejtegetése, az országos, a helyi vagy iparági esemenyek determináló hatásának hangsúlyozása