Századok – 1968

Tanulmányok - Hanák Péter: Az üzemtörténet kutatásának problémái. 915

AZ ÜZEMTÖRTÉNET KUTATÁSÁNAK PROBLÉMÁI 927 a környezet, a város, a táj történetét, a csomópontokon az országos eseményeket, és mindegyik nyújt valamelyes kitekintést az iparágra, az iparfejlődésre is. A vidéki üzemek történetében nagyobb helyet kap a helytörténet, a városfejlődés, aminthogy az üzemnek is nagyobb a helyi gazdaságitársadalmi jelentősége. A fővárosi üzemek esetében a helytörténeti mozzanatok gyakran minimálisra zsugorodnak, a szerzők viszont többnyire figyelmet fordítanak a vállalati és ágazati kapcsolatok bemutatására. Egészében elmondhatjuk, a~ szerzők többsége helyesen ismerte fel, hogy az üzemtörténet a helytörténet egy sajátos válfaja. Az egész és a rész aránya, összekapcsolásának módszere azonban ezúttal is több problémára hívja fel a figyelmet^ Az első probléma az aránytalanság : _a helytörténeti vonatkozások túlzása vagy mellőzése. Egy-két munka az üzemet a városkép és hagyomány régészeti-néprajzi objektumának, valamiféle termelő műemléknek tekinti, a másik póluson viszont magányos szigetnek, amelyet csak a piaci kapcsolatok szálai és a „hatósági intézkedések" fűznek a külvilághoz. Ezzel rokonságban van a másik probléma: a helytörténet mellett az iparági kapcsolatok, vagy az iparági beágyazás mellett a földrajzi-társadalmi környezettel való kölcsönhatások elhanyagolása. Úgy tűnik, üzemtörténetírásunk még nem tisztázta világosan, hogy az üzem, mint egyszerre termelési és társadalmi szervezet, kettős kötődésit: a tájnak, a városnak,^a kerületnek is,' az iparágnak, az egész ipari struktúrának is szerves része. E kettős kötődés az országos gazdasági és politikai történet egészében oldódik fel. Logikusan következik ebből a harmadik probléma, az országos történeti fejlődés és a kettős kötődésű üzemtörténet viszonya, "TSlismeréssel állapíthatjuk meg, hogy a szerzők nagy többsége helyesen ágyazza be az üzem történetét az általános gazdasági és politikai fejlődésmenetbe. Csupán a technikatörténeti típusba sorolható néhány munkánál kifogásolhatjuk az egésszel való kapcsolat hiányosságait. A többség az ország történetének periodizációját, történelmi sorsfordulóit fogadja el a belső tagolás határának, kimutatja az általános meghatározó folyamatok, események — a clualizmus-kori tőkés konjunktúra, az első világháború, a forradalmak, az ellenforradalmi rendszer, az 1929--33-as gazdasági válság, a második világháború, a felszabadulás, az államosítás — hatását az üzem fejlődésére. Igaz, van példa az országostól eltérő, egyéni periodizációra, 1921-ben, vagy 1933-ban meghúzott korszakhatárra, vagy a felszabadulás utáni történet teljes elhagyására — ami nélkül pedig minden üzemtörténet csonka, legfeljebb résztanulmány lehet —, s akad példa az egyetemes történetnek üzemcentrikus, azaz provinciális felfogására is. Mégsem ez, hanem az általános fejlődés sémáinak mechanikus átvétele a gyakoribb és tipikusabb. Itt az egész és rész dialektikájának, az általánostól meghatározott egyedi sajátos vonásainak, visszahatásának problémájába ütközünk. Sok munka csupán az országos periodizáció nagy korszakai szerint tagol, de nem veszi figyelembe az üzem belső fejlődése által szabott határokat; az üzem egyedi jelenségeinek értékelését (pl. válságok és konjunktúrák, tőkés módszerek, munkásmozgalom esetében) az általános sémájára húzza, és nem mutatja meg a sajátosat. Olyan követendő példák ellenére, mint a pécsi Zsolnay-gyár, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár, a Gábor Áron vasöntöde, a Ganz Villamossági gyár története, még nem általános az iparágon belüli, az egyes vállalatok vagy vidékek közötti összehasonlítás. Enélkül az egyes üzem sajátos szerepe, egyéni hozzájárulása az iparág, a táj, a modern társadalom és 5*