Századok – 1968
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzetközi kereskedelmi útvonalak XV–XVII. századi áthelyeződésének kérdéséhez. 863
A NEMZETKÖZI KERESKEDELMI UTVONALAK ÁTHELYEZŐDÉSE 871 tárják fel az új világkereskedelmi útvonalakat, s az első időben ők a haszonélvezői: a távol-keleti fűszerek és az amerikai nemesfém fő szállítói Európába. \Portuaália. a „fűszer király" számára kelet-ázsiai szervezetének fő funkciója — a gyarmati rablás mellett a rendszeres fűszerszállítás az indon éz sziget világból indiai fő telepére, Qoába, majd a Garreira da India vissza-útján Lisszabonba. A portugál fővárosból továbbinduló fűszerszállítmányok már a XVI. század első évtizedében eljutottak a németalföldi és angliai kikötőkbe, s a mediterrán fűszerkereskedelem súly os kr ízisét idézték elő. A század egész folyamán nagy (bár időszakonként változó mértékű) szerepük volt Európa keleti fűszerekkel való ellátásában, mégpedig a század derekáig elsősorban Antwerpenen keresztül, amely a portugál fűszerszállítmányok fő elosztóhelyévé lett. Antwerjsgű XVI. századi prosperitása tehát részben már a távolkeleti k ereskedelem új, közvetlen tengeri útjának megnyíltából is táplálkozott, — bár kereskedelmi felemelkedését, mint láttuk, a nemzetközi posztókereskedelemben létrejövő központi helyzete alapozta meg. A portugál expanzióhoz több tekintetben hasonlóan, Spanyolor szág és amerikai gyarmatai között létesülő kapcsolat jellegét a XVI. században a kíméletlenül erőszakos hódítás, aranykincs-rablás, majd az 1540-es évek közepétől a világ leggazdagabb ezüstbányaínak felfedezése és kiaknázása határozta meg. Ennek nyomán az új spanyolországi és az Isthmos-flotta hajóin Sevilla (majdCádiz) feléaXVf. század második felében ezüstáradat özönlött, — ami a spanyol korona számára gyarmati uralmának lényegét jelentette. Ehhez képest hasonlíthatatlanul kisebb_szerepe volt még az Újvilág mezőgazdasági termékei behozatalának6 , az ültetvénye s gazdálkodás kezdeteinek, — amely csak a század végétől, ill. a XVII. század közepétől öltött nagyobb arányokat a portugálok uralta Brazíliában, majd a spanyol-karibi térségben, s vezetett, a nemes> fémbányászat munkaerő-szükségletével együtt, az afrikai rabszolgakereskedelem kiterebélyesedéséhez. ' A portugálok és ^spanyolok látványos hegemóni ája a vilá gtengereken azonban techn^ailag^g^claságilag дет volt eléggé megalapozott. Az európai áruforgalom fő ütőerévé vált atlanti partmenti kereskedelemben alárendelt szerepet játszanak akkor, amikor a transz-atlanti ül. indiai-óceáni kereskedelemben vezető szerepet töltenek be. Az utóbbi tehát nem nő ki szervesen, nem párosul az előbbivel — mint később a hollandoknál, majd az angoloknál —, hanem mintegy pillérek nélkül ível a messzeségbe. Ez az ellentmondásos helyzet hajózási-technikai felkészültségük elégtelenségében is kifejezésre jut, ami nyomban felszínre kerül, megbosszulja magát, mihelyt konkurrensük támad („História trágico-marítima"). De a mélyebben fekvő probléma az, hogy világtengeri terjeszkedésük nincs gazdaságilag kellően megalapozva: nem árutermelő vagy á ruforgalmi tnynl rpnygpgük fejlődéséből származó szerves igényként jelent kezik. A szakirodalom (Haring, Goris stb.,) gyakran említ olyan tényeket, hogy a portugálok, eladni való áruk hiányában, „kifelé" menet a hajóter et nem tudták, nemesfémen kívül, más hasznos teherrel lyiegrak ni; hogy a spanyol ipar fejletlensége miatt lehetetlen volt spanyol forrásból fedezn i azt a posztó- és egyéb ijtöjrikkzszükségletet, amely a spanyol-amerikai te lepestársadalom ré-6 1694-ben a Spanyol-Indiákról az anyaországba beérkező szállítmányok 95,6%-át nemesfém (túlnyomóan ezüst) alkotta, s csupán töredékét egyéb áruk (2,8%-át bíborfesték, 1,2%-át bőrök, 0,3%-át indigó). 1609-ben 84%-kal részesedtek a nemesfémek és 16%-kai más termékek (Hamilton).
