Századok – 1968

Tanulmányok - Hartwell; R. M.: A gazdaságtörténet Nagy-Britanniában. 79

A GAZDASÁGTÖRTÉNET NAGY-BRITANNIÁBAN 81 és W. Cunningham.

4 Sőt Alfred Marshall is, a nagy elméleti közgazdász, mindig komoly figyelmet fordított a történelemre és sok írása történeti és empirikus jellegű volt. De azért a tényszerű kutatások újabb áramlata csak a két világháború közötti években kezdődött, amikor a transzfer-probléma (a jóvátételekkel kapcsolatban), a kínálat-görbe vita (amit J. H. Clapham kezdeményezett „üres gazdasági box"-aival) és a gazdasági ciklus mindenütt jelenlevő problémái arra késztették a' közgazdászokat, hogy realisztikusabban gondolkozzanak a gazdasági elméletről. Ennek ellenére Colin Clark 1949-ben még mind azon panaszkodott, hogy „az angol egyetemeken működő közgazdászok a közgazdaságtant továbbra is szívesebben tekintik spekulációra és elméleti okoskodásra alapozott stúdiumnak, mint a gazdasági világ tényleges adatainak gyűjtésére és vizsgálatára alapozott tudománynak".5 Mindazonáltal ekkorra már egyre növekvő számban születtek közgazdászok tollából gazdasági jelenségekről írott történelmi tanulmányok, és a tudományos termés a háború után még jobban gyarapodott a közgazdászoknak a gazdasági növekedés gyakorlati kérdéseire való koncentrálása eredményeként. A gazdaságtörténet, mint amely elsődlegesen a múltbeli gazdasági növekedés tanulmányozását jelenti, újra a közgazdászok élénk érdeklődésének tárgya lett. A közgazdászok között elsősorban a historizmus képviselőit kell megemlíteni, azokat a közgazdászokat, akik Németországban és Angliában a közgaz cl as ág - e 1 m éle t viszonylagosságát, végső soron a statisztikai módszert, mint a közgazdasági tanulmányozásának egyetlen megfelelő módszerét hangsúlyozták.6 A deduktív közgazdászok — hangoztatta ez az iskola — „a legnagyobb problémákat a lehető legkisebb ismeretanyag alapján próbálták megoldani", és ennek a módszernek a leleményességével „csak némely következtetésük irrealitása vette fel a versenyt". A történeti iskola legfőbb teljesítménye azonban nem valamely új elmélet létrehozása, hanem a klasszikus elmélet jelentős részének konkretizálása volt, valamint a történelmi és statisztikai módszerek fontosságának hangsúlyozása a gazdasági és társadalmi vizsgálódásokban. Ez az iskola bizonyos elemzési eszközöket és fogalmi segédleteket bocsátott a történész rendelkezésére, és jelentős gazdaságtörténeti irodalom létrejöttét segítette elő, különösen Németországban. A historisták azon igyekezete, hogy a dedukciót az indukcióval helyettesítsék, mint a közgazdaságtan alapvető módszerét, kudarcot vallott. Angliában a Methodenstreit a Németországihoz képest enyhe volt. Igazi izgalmat csupán W. Cunningham váltott ki Alfred Marshall elleni támadásaival 1889 és 1892 között, amikor Cunningham arról panaszkodott, hogy „a tények komoly tanulmányozását elhanyagolják . . . [és] a tényeket tévesen értelmezik még a legfáradhatatlanabb és leggondosabb kutatók is". Természetesen a történészektől is kiindultak olyan kezdeményezések, amelyek a gazdaságtörténet kifejlődése irányában hatottak. Ezeket a történészeket a XIX. század társadalmi és politikai változásai, majd Karl Marx és a fábiánusok erőteljes befolyása ösztönözte, T. B. Macauley History of England-]é-4 Richard Jones : Essay on the Distribution of Wealth and the Sources of Taxation (1831); T. E. Cliffe Leslie: Essays in Political and Moral Philosophy (1879); J. K. Ingram: History of Political Economy (1888); Arnold Toynhee: The Industrial Revolution of the Eighteenth Century (1884); W. Cunningham : The Relativity of Economic Doctrine és Perversion of Economic History, Economic Journal, 1892. 5 C. Clark: The Conditions of Economic Progress (1951), V. 1. 6 Ld. J. A. Schumpeter : History of Economic Analysis, London. 1954, 807—824. 1. a historizmus kitűnő ismertetésére. 6 Századok 1968/1—2