Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Káldy-Nagy Gyula kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára ) 824

824 KRÓNIKA Horváth Róbert felvetette a Rumy-kérdést. Ez egyrészt túlmegy a disszertáció időhatárain, másrészt sok más olyan kortárs található, akivel Berzeviczy együttműködött, akiknek gondolatai termékenyitően hatottak rá, — és viszont. Benda Kálmán a válasszal kapcsolatban megjegyezte, hogy feltevéseinek a diszszertáns adatgazdag érvelése előtt meg kell hátrálnia. Hangsúlyozni szeretné azonban, hogy a további kutatásoknak túl kell tekinteniök a magyar határokon, mert igaz, hogy az 1790-ben láthatóvá váló mozgalmak gyökerei 1786-ra nyúlnak vissza, de tény, hogy az 1790-es évek jakobinus mozgalmai már külön szerveződnek a Monarchia egyes országaiban. A „polgári nacionalizmus születésének első percei" ezek. * H. Balázs Eva Benda Kálmánnak válaszolva elmondotta, hogy további munkálataiban azt szeretné ábrázolni, hogyan válnak Berzeviczy és társai radikálisabbá, s tesznek túl sok vonatkozásban a józsefi reformprogramon. A vita berekesztése után a Bizottság egyhangúan javasolta a TMB-nek, hogy H. Balázs Éva számára a történettudományok kandidátusa fokozatot ítélje oda. Glatz Ferenc Káldy-Nagy Gyula: „A magyarországi török adóösszeírások" c. kandidátusi értekezése a szakirodalomban elsőként tűzte ki céljául, hogy rendszeres forráskritikai elemzés alá vonja, fejlődésükben vizsgálja a magyarországi török uralom korának elsőrendű fontosságú forrásait, a szandzsák-, a dzsizje- és a tizedösszeírásokat. A szerző a munka elvégzésében az itthon és külföldön - különösen Isztambulban — fellelhető török összeírásokon kívül felhasználta a szultáni tanács Magyarországra küldött rendeleteit tartalmazó ún. mühimme defteriket, melyeket a hazai szakirodalom eddig csak töredékeiben ismert. A disszertáció élesen elkülöníti egymástól a három felsorolt forrástípust: a szandzsákösszeírások a bevételezhető, a várható kincstári jövedelmekről összeállított kimutatások voltak, a dzsizje- ós tizedjegyzékek pedig a ténylegesen beszedett adókat rögzítették. A szandzsákösszeírások történeti előzménye a VIII —IX. századi arab mukátaarendszer (eredeti jelentésében a mukátaa valamely tartomány évi adójának előirányzott összege), majd ennek szeldzsuk és oszmántörök változata. A tímár-rendszer tette szükségessé, hogy az oszmán birodalom közigazgatási kerületeiben felmérjék a lakosság termelőképességét ill. az abból származó kincstári jövedelmeket, mert csak így lehetett 1 eldönteni, mely helységek maradnak meg szultáni hászbirtoknak, s melyeket osztanak ki javadalombirtokokként. i A felmérésben az egyes jövedelmek három évi középarányosát vették alapul, s a lakosságot névszerint vették nyilvántartásba, mert a rája munkáskeze képviselte a meghatározó értéket. A törvény szerint 30 évenként kellett új összeírást készíteni. Az előírást azonban sem a XVI., sem a XVII. században nem tartották be: a XVI. században a még dinamikus közigazgatás a szükséghez mérten ezt sokkal gyakrabban végezte el, a XVII. század hanyatló birodalma viszont a harminc éves határidőket is messze túllépte. A számbavétel alapján végezték el a terület felosztását hász, tímár és ziámet birtokokra. A felmérés realitását csak a gyakorlat, a folyamatos adószedés döntötte el. A különböző források egybevetéséből megállapítható, hogy a XVI. századi összeírások még ténylegesen követték a változásokat, az 1590/91. évi csak a lakosságról ad új névsort, a jövedelmek szinte akcsényi pontossággal követik az előző felmérést, az 1613. évi összeírás pedig már a lakosság névsorában sem ad újat, hanem egyszerűen az előző összeírás másolata. S a XVII. század további évtizedeiben sem készült a budai ejáletről új adatfelvétel. Mivel a rája szolgáltatásait a pénz romlásának megfelelően nem vették hivatalosan újból nyilvántartásba, sokkal nagyobb visszaélésekre nyílott alkalom, mint a XVI. században. Egy új pénzügyigazgatási rendszer bevezetését azonban csírájában gátolta meg az a tímár-rendszer, amelyik kezdetben a szandzsák-összeírások rendszerét szükségessé tette. A nyilvántartásba vett kincstári jövedelmeket vagy közvetlenül a kincstár megbízottai, vagy — szolgálati birtok esetén— a jövedelmek haszonélvezői szedték be. A szultáni hászbirtokok adószedői elszámolási jegyzéket voltak kötelesek készíteni, azok a defterek tehát, amelyeket általában tizedjegyzéknek vagy vámnaplónak nevezünk, tulajdonképpen mukátaa-elszámolások. Mind a tized-, mind pedig a dzsizje-adók beszedésére áll az, hogy a szandzsák-összeírások irányszámain túllépve a beszedendő összeget a konkrét helyzet alapján évről-évre újra megállapították, s ezekről a beszedéskor részletes elszámolást készítettek. A szerző az összeírások gazdaságtörténeti adatainak forrásértékét a tizedjegyzékek és szandzsák-összeírások egybevetésével mérte fel, s megállapította, hogy a szandzsák-