Századok – 1968

Krónika - Beszámoló H. Balázs Éva kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 818

KRÓNIKA 821 adványt, mellyel a protestánsok Lipóthoz fordultak, s amelyben a kancelláriai és egyéb tisztségek szétosztásáról írtak, valóban igazoltnak láthatjuk a szerző megállapítását: ,,a szervezkedés vezető gárdája túlnyomó részt a felvidéki és tiszántúli protestáns birtokosokból állott". Radikalizálódásukhoz valószínűleg nagy mértékben hozzájárultak a gazdasági problémák. 6. Bizonyos konklúziókat kell levonnia az irodalomtörténésznek abból az elemzésből, mellyel a szerző kimutatja, hogy Berzeviczy személyén miként fedezhetők fel osztályának jegyei, ellentmondásai. Irodalomtörténetírásunk a felvilágosodás hazai hatásának felmérésekor megállapította, hogy Bessenyei kivételével az új eszmék iránt fogékony írók, értelmiségiek, erdélyiek voltak, de beérte annak leszögezésével, hogy ennek oka az erdélyiek hagyományos Habsburg-ellenessége ill. francia irányú tájékozódása volt. H. Balázs Éva azzal, hogy Berzeviczy és társai gondolkodásának gyökereit azok osztályhelyzetében keresi, szinte sugallja az analógiát: az erdélyi szellemi élet vizsgálatánál is elsősorban a birtokviszonyokat, a társadalmi viszonyokat — melyek egyébként a felvidékihez hasonlóak voltak — kell számba venni. így megérthetjük azt a műveltségbeli, tájékozódásbéli hasonlóságot is, mely a két országrész nemesi értelmisége, gondolkodói között fennállott. 7. A Berzeviczy-kép helyes megrajzolása már maga is segít a Kazinczy portrét pontosabbá tenni. Az irodalomtörténészeknek a következőkben már most azt kellene megvizsgálniok, hogy a nyelvújítást milyen társadalmi erők mozgatták. Valószínűnek tartja, hogy ez „az árutermelő nagybirtok jellegzetes nemesi bázisán nyugodott, de távlataiban polgári célokat szolgáló megvalósítás volt". 8. Noha Berzeviczy életpályája későbbi szakaszának tárgyalásakor fog a szerző valószínűleg a nyelvkérdéssel részletesen foglalkozni, mindenesetre már most megállapítható, hogy Kazinczy és Berzeviczy között az ellentét elsősorban nem a nyelvi kérdésben, hanem a jobbágykérdés megítélésében volt, „s ebben a vonatkozásban a közgazdász messze balra állott az írótól". Valószínű, hogy ha részletesen elemezni fogja a szerző a I nyelvkérdést Berzeviczy koncepciójában, új megvilágításba helyezi majd a közgazdász nézeteit e kérdésről. — A dolgozat érdeme még — mondotta az opponens —, hogy a szerzőt kitűnő stílusa segíti a „történelmi megjelenítésben". Örömmel vette volna, ha a disszertáció céljául tűzte volna ki Berzeviczy egész pályájának kultúrtörténeti tárgyalását. Hiányolta, hogy a szerző nem használta fel a Reformátorok Társasága tagjainak körülbelüli meghatározásakor a bécsi Staatsarchiv Mitteilungen sorozatában 1965-ben megjelent Martinovics-leveleket. Kár az is, hogy a szerző munkája végén nem szögezi le: a feltételezett névsoron belül kit tart a ' Reformátorok Társasága effektív tagjainak. Végül megjegyzendő, hogy noha H. Balázs Ëva a tiszántúli és felvidéki nemesség radikalizálódásának társadalmi, gazdasági \ alapjait kitűnően megmutatja, helyes lett volna a francia forradalom hatását jobban hangsúlyozni erre az „évszázadok óta kuruc-készenlétben levő nemesi rétegre". 1 Benda Kálmán kandidátus, a disszertáció másik opponense, hangsúlyozta, hogy a dolgozattal a kutatások a legnagyobb előrelépést a XVIII. század végi hullámzó politikai mozgalmak társadalmi hátterének felmérésével tették. Mert noha a korszakról igen sok történelmi tanulmány készült az elmúlt években, ez a kérdés mégis nyitva maradt. Berzeviczy életpályája szinte kínálja a lehetőséget, hogy a kutató közelebb hozza hozzánk annak a társadalmi rétegnek magatartását, amelyik a józsefi reformok igenlésétől eljut, az azokkal történő szembefordulásig. Berzeviczy életrajzának kutatásában H. Balázs Évának a megelőző feltárások ellenére (Gaál Jenő Berzeviczy-életrajza; Berzeviczy Aladár, az unoka forrásközleménye) a munkát élőiről kellett kezdenie, s munkája nyomán fény derül a korábbi Berzeviczy-kutatók hiányos forráskezelésére, konzervatív szemléletére. A szerző igen jól oldja meg feladatát, elkerüli a téma legveszélyesebb buktatóit, noha hatalmas levéltári anyagra (elsősorban a Berzeviczy-család levéltárára s a kormányszervek iratanyagára) építi állításait, mégsem vész el a lényegtelen dolgokban, s a „ma elérhető teljes adatanyag birtokában, kiforrott marxista történetszemlélettel rajzolja meg Berzeviczy életútját és jelöli ki helyét kora fejlődésében". Külön kiemelendőnek tartja a mintaszerű forráskezelést és forráskritikát. A módszertani megoldást dicséri, hogy miként hőse fejlődik, érdeklődési köre, szemhatára nő, úgy nő illetve változik a dolgozat kitekintése is. Az otthoni, a diák-, illetve hivatali évekkel, az országos politikában való szerepléssel együtt halad az otthoni környezet, a hazai, illetve európai politikai élet bemutatása. A felvidéki nemesség útjának, politikájának megítélésében úgy látja, hogy Berzeviczy útja, fejlődése nem mindenben igazolja a szerző megállapításait. H. Balázs Éva szerint a felvidéki nemesség és az uralkodó közötti érdekegyességen az 1770-es évekre a változás jelei mutatkoznak. Szerinte az észak magyarországi szőlőtermelő és borral kereskedő birtokos nemességre a császárnő vámrendelete úgy hatott, hogy egyrészt szembefordította őket az udvarral, másrészt a műveltebb réteget arra késztette, hogy új gazdasági lehetőségeket keressen. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a fiatal