Századok – 1968

Történeti irodalom - Wierer; Rudolf: Der Föderalismus im Donauraum (Ism. Mérei Gyula) 707

709 [TÖRTÉNETI IRODALOM szerepéről is ír, de ez a megállapítása nem válik szemléletének kiindulópontjává, alaptényezőjévé. A gazdasági, politikai, társadalmi mozgatóerők egymás mellett, egyforma súlyuakkónt és nem egymásra hatásukban kerülnek bemutatásra. Szerző egyik „tényezőt" sem tekinti elsőrendűnek, a többi mozgását meghatározónak. Nem ágyazza be mondanivalóját a történeti folyamat eseményeinek, társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseinek sorába. így azután az olvasó inkább a föderációs tervek tartalmi ismertetését és a hozzájuk fűzött értékelő észrevételeket kapja, semmint e tervek történetét. A könyv a címben megjelölt föderációs terveken kívül decentralizációs, autonomista, centralista, unitarista elgondolásoknak is helyet ad, talán a jobb összehasonlítás kedvéért, a történeti lehetőségek ismertetése kedvéért, de feltehetően azért is, mivel nem tisztázta a föderáció fogalmát, és így autonomista, decentralizációs tervek is becsúszhattak a föderáció kategóriájába. A szerző elmulasztja figyelembe venni a Monarchia összeomlásával és a romjain létrejött nemzeti államok keletkezésével kapcsolatban a forradalmi tömegmozgalmak szerepót, és így az ún. utódállamok megszületését kizárólag a burzsoá osztályok emigrációba szorult képviselői érdemének tekinti (155. 1.). — Szemléletéből következik, hogy a deklasszált elemeket nemcsak a szélsőjobboldali, a fasiszta, hanem a baloldali, a forradalmi tömegmozgalmakban való részvételre is hajlamosaknak látja. Világos bizonyítéka ez annak, hogy a szerző — a legtöbb nyugati polgári történészhez, ideológushoz hasonlóan — azonossági jelet tesz a finánctőke diktatúráját megtestesítő fasizmus és a proletariátus demokratikus, forradalmi, szocialista diktatúrája között, és mindkettőt elutasítja. A föderáció és a Habsburg-monarchia iránti lelkesedése miatt az ún. utódállamokat életképteleneknek tartja. A történelem eseményei már mind ennek, mind a megelőző állításnak tarthatatlanságát igazolták, úgyhogy a cáfoláshoz külön érvelés nem látszik szükségesnek. — Nem méltatja figyelmére szerző azt a körülményt sem, hogy a második világháború idején felmerült föderációs tervek többsége egyszerre volt szovjet- és fasizmus-ellenes jellegű. Csupán nacionalista, egyes esetekben irredentista tartalmukat regisztrálja. — Ugyancsak elkerülte figyelmét a második világháború utáni emigráció föderációs terveinek a népi demokráciák szocialista rendszere és a Szovjetunió ellen irányuló nacionalista, részben revansista jellege is. Sztálinnak a balkáni föderációs tervekkel kapcsolatos hibás álláspontját tévesen azonosítja valamennyi kommunista nézeteivel. Különösen történetietlen ez az eljárása az 1953 utáni, még inkább a XX. kongresszust követő időkre vonatkozólag. Hibásan értékeli az 1956. évi lengyelországi ós magyarországi ellenforradalmi kísérleteket olyanoknak, mintha a szocializmus rendszere idézte volna fel e megmozdulásokat, holott éppen a szocialista törvényesség megsértése, a szocializmus lényegével ellenkező intézkedések voltak egyik, de nem egyedüli okozói az ellenforradalmi cselekményeknek. — Bár igaza van a szerzőnek abban, hogy a kitelepítések során nacionalista tendenciák is érvényesültek (például a szlovákiai magyarok kitelepítésével kapcsolatban is), a döntő mozzanat az volt, hogy megszabadítsák a szóbanforgó területeket a német fasizmus híveitől, kiszolgálóitól, a volksbundistáktól, a henleinistáktól stb. Az ilyen beállítottságú németek kitelepítése önvédelmi és nem nacionalista célt szolgált és a szövetséges hatalmak által a fasizmus kiirtására hozott határozatoknak megvalósítását szolgáló egyik lépés volt. A végrehajtás során kétségtelenül történtek visszaélések, igazságtalanságok, számos esetben eltorzítva alkalmazták a rendelkezéseket, de mindez nem homályosíthatja el a rendelkezések eredeti, önvédelmi célját. És ezzel eljutottunk a könyv legkomolyabb fogyatékosságához: félreérthetetlen és — közvetve bár, de — beismert napi politikai célzatosságához. Az elmúlt évek során e sorok írójának lehetősége nyílt arra, hogy a Századok hasábjain ismertesse az európai tőkés integrációs törekvések gazdasági és politikai okait, rávilágítson az ún. nemzetekfölötti állam eszméjének az integrációs ideológia keretében játszott szerepére. 1965 őszén megjelent könyvében pedig rámutathatott arra, hogy a nyugati polgári történészek egy részének a Habsburg-monarchia átalakítására vonatkozó, 1848 és 1918 között felmerült tervek iránti fokozódó érdeklődése miként függ össze a tőkés integrációs törekvésekkel, illetve, hogy miként használják fel egyes tekintélyes nyugati polgári történészek ezt a kérdéscsoportot is az ún. nemzetekfölötti állameszme terjesztésére, integrációs és hidegháborús, szocializmus-, népi demokrácia- és szovjetellenes politikai célok szolgálatában. Az ilyen rendeltetésű művek sorába tartozik — szerzőjének tudományos tárgyilagosságra, reális szemléletre törekvése ellenére — Rudolf Wierer könyve is, amely a nyugat-németországi Bad Godesbergben működő Deutsche Forschungsgemeinschaft, a bécsi Forschungsinstitut für den Donauraum és az Österreichisches Bundesministerium für Unterricht támogatásával jelent meg.