Századok – 1968

Történeti irodalom - Wierer; Rudolf: Der Föderalismus im Donauraum (Ism. Mérei Gyula) 707

710 [TÖRTÉNETI IRODALOM A műnek a tudományos célon túlmutató politikai rendeltetésére az előszó és a zárófejezet kendőzetlenül rávilágít. Az előszóban a szerző iparkodik elhárítani könyvéről azt a várható ellenvetést, amely szerint munkája a jogtörténész — ,,csupán az idő követelménye által meghatározott érdeklődésének" — köszönhetné létrejöttét. (Kiemelés tőlem. — M. Gy.) „Egyáltalán nem divatszülte írásmű", sokkal inkább az a célja, hogy „objektíve megvilágítsa annak az európai rendnek egy részkérdését, amelynek értelmes felépítésére ma különösen törekednek". Űgy látja, hogy a művében tárgyalt „erősen vitatott, sőt egyenesen kényes téma minden valószínűség szerint bizonyos idő múltával, a legközelebbi jövőben előtérbe kerülő probléma rangjára fog emelkedni. A nemzetekfölötti rend iránti érdeklődóst nem csupán az a mély benyomás keltette fel bennünk, amelyet a dunai térség nemzeti ellentétei okoztak, mert mi megtanultuk a nemzeti kérdést magas, egyetemes és egyúttal megértő megfigyelő állásból szemlélni . . ." Nemzetek illetve államok fölötti dunamenti föderációk felépítésére irányuló kísérleteket, valamint nemzetekfölötti államoknak föderalista tendenciájú alkotmányait részletesebben fogja figyelemre méltatni és feldolgozni, mint kisebb, kétnemzetű vagy csak nemzeti államok föderációs kísérleteit" (9. 1.). Bár már az idézett mondatok sem tehetik kétségessé a könyv politikai célzatosságát, még nyíltabban és egyértelműbben világít rá a mű rendeltetésére a zárófejezet szövege, és arra, hogy milyen közvetlen, aktuális politikai szándékok előmozdítására szolgál a dunai népek föderatív összefogása eszméjének hirdetése e műben. A zárófejezetben a szerző a népi demokráciákról, a Nyugat hidegháborús frazeológiájának megfelelően csak mint „csatlós államokról" ír és arról, hogy a Szovjetunió katonailag megszállta, majd hamarosan kommunistává tette és belpolitikai, gazdasági, kulturális függésbe is hozta ezeket az államokat, hogy az orosz szavak számának növekedése a „csatlós" államok nem-szláv népeinek nyelvében, valamint az orosz nyelvnek és kultúrának más idegen nyelveknél és kultúráknál ezekben az országokban intenzívebb terjesztése azzal fenyegeti a „csatlós" államok népét, hogy nemzetileg felszívódnak, orosszá válnak (185., 186., 223. 1.). — A népi demokráciák életének története beszédes cáfolatát nyújtja a „forradalom exportjáról" szóló nyugati polgári állításoknak éppúgy, mint a fejezet más helyein is sűrűn olvasható hidegháborús propaganda-szólamoknak, amelyeknek külön vitában történő cáfolata éppen ezért szükségtelennek látszik. Sokkal érdekesebbek a történetinek tűnő, a valóság tényeit jobban figyelemre méltatni látszó érvek, még inkább a belőlük levont következtetések. A szerző megállapítja, hogy a lakosság számát tekintve csaknem pontos egyensúlyban van a Szovjetunió európai részének és „csatlós államainak", valamint a nyugat-európai tőkés államoknak. Finnországnak ós Jugoszláviának a népessége. A Princetown-i egyetem népesedósstatisztikusainak előrejelzése szerint 1970-re a Szovjetuniónak és „csatlósainak" 356 milliónyi népességével, 289 milliónyi nyugat-európai lakos, valamint Finnország és Jugoszlávia 23 milliónyi lakossága áll majd szemben. Bár helytelen volna túlbecsülni a népesedéstudomány előrejelzéseit — írja a szerző —, mivel nem vehető figyelembe a jövő valamennyi adata, ami meghatározza a népesedés alakulását és a mai blokk-képződés sem tekinthető tartósnak, ezeket a számokat akkor is komolyan kell venni (223.1.). Az egyensúlyi helyzetet politikai tekintetben is fenn kell tartani. Az erőegyensúly kérdésére azonban nem szabad egyoldalúan hatalmi nézőpontból tekinteni, még kevésbé a hatalmak háborús potenciálja szempontjából. Az államok föderációja nem téveszthető össze blokkok alkotásával, hatalmi szövetségekkel. A jövőben a világbékét csak a világállam-szövetség vagy legalább — ennek közbenső tagjaként — az Európai Egyesült Államok biztosíthatja, ha a tagjai között előbb biztosítjuk az erőegyensúlyt (222. 1.). A közvetlenül felépített Ossz-Európában azonban Oroszország partnersége legalábbis a kelet-európai kis népek számára elviselhetetlen volna. Az erőegyensúly kérdését a föderáció partnerei között nagyon komolyan kell venni, mivel Nagy-Britannia ós egyes európai államok tengerentúli kötelezettségei mellett ezek befolyása nem vethető teljes hatékonysággal latba a belső európai erőegyensúly érdekében (222. 1.). Az európai nemzetek önmagukban — az oroszt kivéve — viszonylag gyengék és ez is ajánlja a föderáció eszméjének elfogadását. Ezt az összefogást egyébként az európai nemzetek viszonylag nagy része magáévá tette (221. 1.). A föderáció alapja egyenlő jogú szerződő felek szabad megegyezése volna (224 — 225. I.). A föderáció legalkalmasabb formája, mint a történeti tapasztalatok mutatják, az erők egyensúlya alapján nyugvó regionális felépítés volna az európai és világbéke érdekében (222. és 225. 1.). Ezen a réven ellensúlyozni lehetne azt, hogy a közvetlenül felépülő Össz-Európa keretében a kis nemzetek illetve államok az Európa-Tanácsban csupán a nagyhatalmak befolyás nélküli ügyfeleivé váljanak (224. 1.) Űgy tűnik, hogy az integráció kérdésével a Századok hasábjain foglalkozó cikkek után ezek a szavak nem igényelnek különösebb elemzést. Egyértelműen világos, hogy a