Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
A „LEX APPONYI" 515 a balázsfalvi érseké, a lugosi püsjiöké, meg a helybeli pópáé; a paraszt jámbor -sága, herehizlalásra való készsége tehát nem forog veszedelemben." Ebben az okfejtésben sok részigazságot találhatunk. A soviniszta cikkelyeknek valóban leszerelő célzatuk is volt, a törvény több vonatkozásban csakugyan erősítette a klerikális szellemet, a nyomorúságos iskolák rosszul tudták ellátni kötelességüket és külföldről (Ferenc József és Ferenc Ferdinánd állásfoglalására célzott a lap) tényleg mérsékelni igyekeztek a javaslatokat. Mindennek ellenére teljes képtelenség volt azt írni, hogy Apponyi megnyugtatta a nemzetiségeket, s hogy ő szavaztatta le a soviniszta követeléseket. Súlyos politikai vétséget jelentett, hogy a Népszava a Lex Apponyit olyan törvénynek tekintette, amellyel „megcsalták a sovinisztákat" (a cikk szemlátomást csak a különösen szélsőséges sovinisztákat tekintette sovinisztáknak). Végül nem volt kielégítő a magyarosítás elítélésére tett röpke és nagyon burkolt utalás. Joggal merül fel a kérdés: mikor kellett volna kifejtenie a szociáldemokrata párt központi lapjának az erőszakos magyarosításról alkotott véleményét, ha nem a Lex Apponyi elfogadásakor? E kiáltóan hibás megállapításokat csak részben ellensúlyozták a tanítók fegyelmi rendelkezéseire vonatkozó kritikai észrevételek. A Népszava cikke helyesen látta meg, hogy amennyiben a tanító „nemzetiségi jogai mellett, vagy a vele egysorsú proletárság igazáért merészkedik síkra szállni, akkor elveszti állását és koldusbottal a kezében mehet Amerikába . . ,"15 2 A szociáldemokraták központi lapja a vasúti pragmatika körül kialakult ún. horvát vitával kapcsolatban érintette ismét az iskolapolitika ügyét. A horvát nemzeti mozgalom kemény harcot folytatott nyelvi igényei érvényesítéséért, amelyet a magyar kormány intézkedései (nem a Lex Apponyiban, mert ennek érvénye nem terjedt ki Horvátországra) veszélyeztettek. A Népszava ahelyett, hogy támogatta volna a horvátok követeléseiből jogosnak minősíthető pontokat, mintegy szemrehányást tett, mert ebben a dologban „jellemző a koalíciós kormány rendkívüli engedékenysége a horvátokkal szemben ..." A valóságban éppen fordított volt a helyzet. 1907 tavasza a horvátok ellen intézett magyar soviniszta támadás kora. A szociáldemokrata párt lapjának állásfoglalását az teszi végleg bonyolulttá és ellentmondásossá, hogy míg a szőnyegen levő horvát kérdésben tulajdonképpen jobbról bírálta a kormány nemzetiségpolitikáját, az előbbi megállapításához hozzáfűzte: a kormány olyan időszakban tanúsít engedékenységet, „amikor a maga nemzeti mivoltának bizonyítására az ország többi nemzetei ellen, amelyeknek politikai szolgálatait nem veszi és nem is veheti igénybe, irtó hadjáratot indít."153 Kétségbevonhatatlan, hogy a magyar kormányzat Horvátországgal szemben folytatott politikája különbözött — mert Horvátország sajátos közjogi helyzete folytán különböznie is kellett — attól a különösen gátlástalan bánásmódtól, amelyet a magyarországi elnyomott népekkel szemben tanúsított. Am ez a különbség nem volt minőségi jellegű. A magyarországi elnyomott népek vonatkozásában csak dicsérni lehet, hogy a Népszava végre kemény szavakat használt, s elítélte a kormány nemzetiségpolitikáját. Csakhogy így furcsa helyzet alakult ki: amikor még az utóbbiakról volt szó, a Népszava és a magyar szociáldemokrácia hallgatott, vagy csak óvatosan jelezte ellenvéleményét. 152 Népszava, 1907. ápr. 25. 1. 1. — „Az iskolatörvény." 153 Népszava, 1907. máj. 4. 2.1. — „A horvát követelések." Itt jegyezzük meg, hogy a horvát nyelvharc leírását és a Lex Apponyi horvátországi visszhangjának összefoglalását külön tanulmány feladatának tekintjük. 6*
