Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
514 DOLMÁNYOS ISTVÁN zés alakulásával kapcsolatban tett bíráló megjegyzéseket. Jogosan tette szóvá, hogy a törvényjavaslat nem gondoskodik az iskolahálózat fejlesztéséről, a tanítóképzés színvonalának emeléséről, s csak egy kis morzsát vet a tanítók felé. A szociáldemokrata pártlap ebben a tekintetben összehasonlítást tett a Berzeviczy-féle javaslat és a Lex Apponyi között, mégpedig az előbbi javára. A Berzeviczy-javaslatot organikusnak nevezte, mivel az a hiányolt problémakörökkel is foglalkozott. Vagyis csupán a két javaslat másodrendű jelentőségű különbségeire mutatott rá, míg a javaslatok legfontosabb részét képező nemzetiségpolitika folytonosságát figyelmen kívül hagyta. Ez a tárgyalásmód óhatatlanul idealizálta a Berzeviczy-javaslatot, s így érintkezési pont keletkezett a Lex Apponyi ó-szabadelvű és szociáldemokrata bírálata között.151 Április végére a Lex Apponyi körüli csatározás oly erőteljes országos visszhangot keltett, hogy e törvényekről szólva már a szociáldemokraták se mehettek el teljesen süketen e kiáltóan nemzetiségellenes rendelkezések mellett. Ekkor is azt állították azonban, hogy a soviniszta cikkelyek csak taktikából, lényegtelen mellékmozzanatként kerültek a javaslatokba, s a Lex Apponyi végleges szövegéből még ezek is kimaradtak: kiszorította őket a klerikaliz- • mus. íme a Népszava okfejtése: „Tartani lehetett tehát attól, hogy a függetlenségi párt egy része — az, amely annak idején a tanítók tisztességes anyagi ellátása mellett kardoskodott — kevesellni fogja a tanítóknak ígért alamizsnát. Ezért vitte bele Apponyi, a tizenhárom próbás jezsuita a tanítók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatba a nemzeti maszlagot. Ezzel akarta elbódítani a függetlenségi pártot és a polgárságnak azt a kis töredékét, amely talán zokon vette volna a tanítók kinullázását. így került bele a javaslatba az oktalan és erőszakos magyarosítás és az iskolákra alkalmazandó mindenféle nemzeti jelvény. így hitették el a hazaffyas közvéleménnyel, hogy ez a törvény alkalmas lesz a nemzeti egység megteremtésére. Nekünk magunknak megvan a magunk véleménye az erőszakos, vagy mesterséges magyarosításról és azt nem kell most újra kifejtenünk. Egyszerűen konstatáljuk tehát, hogy az Apponyi-féle javaslat alapján a magyarosítást nem lehet sikeresen előbbre vinni, mert rosszul fizetett tanítók, túlzsúfolt és nyomorúságosan felszerelt iskolákban, papi hatalom alatt, még egy nyelvre sem képesek a gyermekeket megtanítani, nemhogy kettőre." Á cikkíró szerint a papi jelleg annyira rajt van a törvényen, hogy „megcsalták a sovinisztákat, akik magyarosító iskola helyett klerikalizáló iskolát kaptak . . . Apponyi — külföldi befolyásra! — leszavaztatta a soviniszta követeléseket és megnyugtatta a nemzetiségeket. Mi maradt ezután a javaslatból? Két dolog: a nyomorgó néptanító és a teljesen klerikális uralom alá hajtott népiskola. Ehhez a dologhoz pedig a nemzetiségi urak is teljes lelki gyönyörűséggel adják beleegyezésüket. Nekik a buta nép kell, amely adózik a papoknak és odatartja a bőrét a fiskálisoknak. Az iskolákban a kalendáriumi szentek képe mellett ott lehetnek az eleven szentek képei is: 151 Népszava, 1907. ápr. 5. 2. 1. — ,,A második iskolatörvény." Mindezek alapján helytelen lenne arra következtetni, hogy a szociáldemokrata publicisták nem ismerték fel a kormány soviniszta törekvéseit és a törvényben foglalt magyarosító célzatú rendelkezéseket. Nagyon érdekes, hogy a Népszava ugyanebben a számban, amikor a hírek között a képviselőház üléséről is beszámolt, e beszámoló bevezetőjében egy mondattal Polit-Desanőic szerb képviselő felszólalásáról is megemlékezett: „Tett pár igen okos kijelentést. Kimutatta, mennyire jogtalan ós ésszerűtlen a magyarosító politika." (Uo. 3. 1.) Tehát a szociáldemokraták látták a magyarosító törekvéseket, utalásokban pálcát is törtek felettük, de nem kívántak velük érdemben foglalkozni.
