Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 322

340 FOLYÓI RATSZEMLE udvar, a király és a nemesség kapcsolataival, az udvar, a madridi kormány, a helyi autonóm szervek, a polgárság egymást keresztező törekvéseivel. — J. LA PENSÉE 1966. aug. szám. — MARC RIVIÈRE: Harminc éve történt: A spanyolországi háború (25 — 52. 1.) végigkíséri a spanyol politikai-társadalomtörténeti eseményeket 1931 és 1939 között. A társadalmi háttér felvázolásakor aláhúzza a spanyol állapotok elmaradottságát (a feudális színezetű agrárviszonyokat, a klérus ós a hadsereg nagy súlyát). A baloldal előretörésénél néhány adattal is szemléletessé teszi a kommunista párt gyors megerősödését 1931 — 1933 között (az 1931. évi választáson 60 000, 1933-ban 400 000 szavazatot kaptak kommunista jelöltek). Rámutat az 1936-ban hatalomra kerülő Népfront-kormány gyengeségére, következetlenségére, egyúttal bizonyítván azt is, hogy e kormány mégis népfront-program igényével lépett fel, amit jobb- ós baloldali kritikusok is elismernek (Rivière itt Broué ós Tómime újabb könyvére céloz, amely a népfronttal szemben a közvetlen proletár forradalom megvalósítását helyesli). Rivière vitaszerűen tér ki a külső intervenció súlyának, fontosságának megítélésére is. A „benemavatkozási" politika tárgyalásakor elismeri, hogy a döntő szó inkább London, mint Párizs részéről hangzott el, de hozzáfűzi, hogy Párizs sokkal határozottabb ós következetesebb lehetett volna a fasiszta veszéllyel szemben, ha a Szovjetunióra támaszkodott volna, s a szovjet— francia együttműködési egyezményt ténylegesen a gyakorlati politikában alapként fogadták volna el. — V. M. DALIN: Babeuf historiográfiája (68—102.1.). A szovjet történész a Babeuf-kutatásban új eredményekre jutott. Míg a hagyományos értékelés szerint (Langevin) Babeuf kommunisztikus elképzelései inkább csak a nagy forradalom eseményei idején, illetőleg után értek meg, Dalin azt hangsúlyozza, hogy azok már 1789-re kialakultak. A hagyományos felfogás szerint Babeufnél túltengett az elosztás egyenlőségének vizsgálata, s mindezt a kor fejletlen osztályviszonyaira, a paraszti-vidéki egyenlőségóhajtásra vezették vissza. Dalin ehelyett azt emeli ki, hogy Babeuf a kibontakozó tőkés viszonyokba ütközve jutott el a kommunizmusig, már a forradalmat megelőzően. Az elosztás régiója mellett igenis foglalkoztatta a termelés rendje is — és éppen ebből a szempontból érdekes, hogy a „vidéket", a parasztokat megszólaltató Babeuf nem földosztást, hanem a föld közösségi művelését óhajtja. Az új gondolatok felvetése mellett Dalin rendkívül érdekes vázlatot nyújt a Babeuf-irodalom történeti alakulásáról. Megállapítja, hogy az 1800-as évek kezdetén ellenséges hangon emlékeztek meg róla a kor történeti lexikonjai. Az első nagyobb, alaposabb „Babeuf-munkakónt" Buonarotti 1828. évi írását jelöli meg. Érdekes, hogy utána az 1840-es évek kezdetén Cabet Babeuf ellen lépett fel, s kifogásolta, hogy az egész kommunisztikus mozgalmat, az egyenlőség elvét súlyosan sói'tve egy ember nevével kívánják fémjelezni. Cabet személyes kritikáját ekkor néhány tanítvány (köztük T. Dózamy) támadta, és a fourierista V. Considérant meleg hangon emlékezett meg Babeufről. Marx és Erigels már az 1840-es évektől ismételten nagy szeretettel és megértéssel nyilatkozott Babeufről, többször foglalkoztak vele behatóan, a plebejus forradalmárt, az elosztás egyenlősítőjét látták benne. Miként Dalin megjegyzi, Marx és Engels azonban ekkor még nem ismerhetett minden lényeges forrást. Így E. Coet a vidéki archívumok anyaga alapján csak 1865-ben megjelent könyvében tárta fel Babeuf 1790 —1791. évi ténykedésének adatait. Dalin összefoglalójában megállapítja, hogy míg Michelet 1875-ben megjelent művében rokonszenvezett Babeuffel, addig H. Taine 1887-ben rendkívül ellenszenves képet festett róla. 1877-től azonban a Jules Guesde által megjelentetett szocialista Égalité is foglalkozott életművével (G. Deville). 1884-ben V. Advielle kétkötetes munkában a magánlevéltárak anyagával jelentősen kiszélesítette a korábbi ismereteket. Ez a forrásanyag később Rjazanov jóvoltából Moszkvába került. Ezekre támaszkodva Advielle — s most alaposabban, tudományos, kritikai módszerrel Dalin — azt húzzák alá, hogy Babeuf 1786 — 87-től kezdvè kommunisztikus gondolatokat vallott. Dalin kitért arra, miként foglalkozott Jaurès Babeuffel az Histoire socialiste-ban, milyen új adatok kerültek elő az 1890-es években (Deville), s A. Thomas, valamint Deville milyen koncepciót alakított ki ezekre támaszkodva (hogy a köztársaság védelmében az egykori kommunisták is együttműködtek polgári demokratákkal, azaz jakobinusokkal. Mindezzel a századfordulós blokk-politikát igazolták). Dalin jelzi Bax munkásságát, Tarló első cikkeit, majd hangsúlyozza, hogy igazi fordulatot a Babeuf-történetírásban 1917 októbere hozott, hiszen röviddel ezután Volgin akadémikus rendszeres ós kiterjedt munkássága derített fényt a francia szocialista-kommunista gondolkodókra, miközben számtalan új adalékkal, valamint árnyalt értékeléssel varázsolta életre a személyeket ós a kort. Dalin kitekintést nyújt az 1920—1960-as évek történetírói termé-