Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 322

336 FOLYÓI RATSZEMLE het, hogy Lengyelországon keresztül. — VOJN BOZSINOV: Az USA politikája Bulgária vonatkozásában 1944-ben (67—82. 1.) az amerikai külügyminisztérium okmánykiadványainak (Foreign Relations . . .) III. kötete alapján megállapítja, hogy az amerikai kormány nagy érdeklődést tanúsított Bulgária iránt, meg akarta szállni az országot. A bolgár területi igényeket elutasította, a háborúba lépés előtti határokat kívánta visszaállítani. Az emigráns görög kormány bolgárellenes területi igényeit viszont szintén nem fogadta el. — A szerkesztőség rövid jegyzetben számol be arról (83 — 84.1.), hogy 1965. nov. 17,—1966. febr. 1. hat alkalommal vitatták meg a bulgáriai fasizmus kérdését. ZSÁK NATAN: A bolgár fasizmus jellege, lényege és fő fejlődési szakaszai (84 — 96. 1.) ennek a vitának volt az indító előadása. A fasizmus létrejöttét Bulgáriában azzal magyarázza, hogy a burzsoázia csapást akart mérni a kommunista pártra, de a parasztpártra is, s a leszerelés révén érzékenyen sújtott tisztikar is egy új rendszertől várta helyzete megjavítását. A rendszer társadalmi bázisát a kispolgárság, a kispolgári értelmiség, különösen a tisztikar tette ki. Az 1923-as katonai pucscsal kezdődik a fasiszta rendszer, a népi blokk kormányra jutása 1931-ben megszakítja, ezt a koalíciós kormányzatot — a régi dogmatikus elképzelésekkel szemben — nem lehet fasisztának tekinteni. Az 1934 májusi puccsal újabb katonai diktatúra következett be, s ezt váltotta fel 1936-tól 1944-ig a nyílt monarcho-fasiszta diktatúra. A nyílt diktatúrára azért volt szükség, mert a kommunista párt és a parasztpárt széles tömegbefolyása miatt a rendszernek nem volt kellő társadalmi bázisa. — N. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY 1966. 2. szám. — GAIL L. OWEN: Q. D. H.XJole történeti írásai (169 — 197. 1.) kimerítő tematikusan rendszerezett bibliográfiát tesz közzé Cole műveiről. Megrajzolja röviden Cole életpályáját, életművének, egyéniségének jellegzetességeit. Ehelyütt aláhúzza, miként küzdött Cole mindvégig azzal a dilemmával, hogy összeegyeztesse szigorúan történeti tudományos kutatói munkáját a politikai közírói tevékenységgel. A bibliográfiai melléklet előtt elemzést nyújt Cole tudományos munkásságáról, külön kiemeli zömében az 1930-as években készült írásait, amelyek jelentős részben a XIX. század első felének progresszív reformereivel (Cobbet), a chartistákkal, Owennel foglalkoztak. Cole ugyanakkor nagy figyelmet szentelt az eszme-, a társadalomtörténetnek, a szakszervezetek lOiténatének is. Szívesen vállalkozott a nagy szintézisek elkészítésére: ezek közül valóságos kézikönyv lett a Short History of the British Working Class Movement, a Common People (1746 —1938). A közönség érdeklődésére való tekintettel Cole mindkét művét 1948-ban átdolgozva és kiegészítve újra kiadta. Élete utolsó éveiben pedig megjelentette híres nagy vállalkozását, a szocialista gondolat egyetemes történetéről írott hat kötetes munkáját. Cole munkáit a szaktörténészek végeredményben elismeréssel fogadták, s politikai tekintetben Cole mindvégig „lázadó" ós baloldali maradt. — URSULA RATZ: Karl Kautsky és a leszerelési viták a német szociáldemokráciában 1911 — 1912-ben (197 — 228. 1.) Kautsky 1914-ben megjelent, a tömegsztrájkról írott könyvéből idézi, hogy míg az 1900-as évek elejéig a pártnak a reformisták „államférfiúi türelmetlenségével" kellett megküzdenie, 1910-től a baloldaliak „lázadó türelmetlenségével" kerültek szembe. Ratz az 1914 előtti marxista centrum két központi alakját Bebelben, a politikai vezetőben, s Kautskyban, az elméleti művek megalkotójában jelöli meg. A határkövet az 1910. évi magdeburgi pártkongresszusnál látja, a politikai vihar azonban — írja — a marokkói válság idején, 1911-ben robbant ki, amikor a baloldaliak, de még a balcentrum is (Ledebour) a marxista centrumot „attentizmussal" vádolták. E vita érintette az internacionalizmus, a tömegsztrájk, a korszak megítélésének fő kérdéseit (imperializmus, a világ felosztásából következő háborús összeütközések, a belső demokratizmus összeszűkülése stb.). E vitának egyik fontos kérdésévé lett, hogy a háborús feszültséget, fegyverkezési versenyt lehet-e csökkenteni. A német parlamenti frakció 1909-ben ilyen értelemben terjesztett be parlamenti javaslatot, a párt szélső balszárnyán azonban többen kifogásolták ezt, úgy vélték, hogy a leszerelés követelése illúziókat kelt, ez a kapitalista rendszer ^eretében kivihetetlen, az imperializmus korszakában a háborúk elkerülhetetlenek, a szocialistáknak tehát ezeket a tendenciákat kell megvilágítaniuk, s a szocialista forradalomra kell felkészülniük. Ratz utal arra, hogy e viták később, az I. világháború napjaiban is felújultak a Zimmerwaldi Baloldal s a Kautsky-Haase-Bernstein képviselte pacifista ellenzék között. Bőségesen idézi a radikális balszárny hangadóinak (Paul Lensch, Anton Pannekoek és Kari Radek) írásait, amelyek 1911 — 1912-ben a Neue Zeit, a Leipziger Volkszeitung ós a Bremer Bürgerzeitung hasábjain jelentek meg. Megjegyzendő, hogy ezen ultrabaloldallal Luxemburg nem lépett együtt, Karl Liebknecht pedig el-