Századok – 1968
FOLYÓIRATSZEMLE - Külföldi folyóiratok - 322
FOLYÓIB.ATSZEMLE 337 határolta magát tőlük, minthogy ő a militarizmus adott rendszeren belüli megfékezését is követelte. Az ugyancsak baloldalhoz tartozó J. Karski-Marchlewski sem az „ultrabaloldalt", hanem Liebknechttel együtt a leszerelést támogatta, miközben a polgári paeifizmustól is elhatárolta magát. Ratz nagy anyag alapján ismerteti Kautsky felfogását, aki a proletariátus erején kívül a különféle tendenciákra figyelmeztetett, valamint arra, hogy a tőkés osztály nem egységesen háborúpárti, s a kispolgári rétegek bókevágyára is számított. Ezen vita során vetette fel Kautsky mind az „ultraimperializmus", mind az „Európai Egyesült Államok" gondolatát is, amely a nacionalizmusnak és háborús veszélynek korlátokat szabhatna. Ratz a nyomtatott anyagokra támaszkodva mutatta be nagy részletességgel a megütköző véleményeket. Megállapította, hogy a pártban végül a Radek—Pannekoek—Lensch-féle imperializmus-fogalommal szemben Kautsky tételeit fogadták el, ami kihatott arra, hogy 1913 — 1914-ben a német párt a háború veszélyét nem fogta fel súlyának megfelelően. — T. B. CALDWELL: A kereskedelmi és ipari alkalmazottak szindikátusa. (1887 — 1919). A fehérgalléros dolgozók úttörő katolikus francia szakszervezete (228 — 267.1.) hangsúlyozza, hogy a fenti szervezet a katolikus francia szakszervezeti mozgalomban nagy szerepet játszott, az 1920-as években 30 000 tagjával az egész keresztény szakszervezetnek 1/3 részét alkotta. A szervezet (SECI, Syndicat des Employés du Commerce et de l'Industrie) működésében nem az elvi, hanem a gyakorlati szempontok voltak az irányadóak. Csak így válik érthetővé — állapítja meg a szerző —, hogy a keresztény szakszervezet 1964-ben elhagyta vallásos színezetét is. Caldwell a SECI keletkezését 1887-re vezeti vissza. Utal a gyors iparosodásra, amelynek következtében a munkások száma 1866 —1911 között 1 millióról 2-re emelkedett, s ezzel párhuzamosan, a közoktatás kiszélesedésével fokozott számban nőtt a „fehérgallérosok" száma. Ezeknek munkaviszonyai még rendezetlenebbek voltak, mint a fizikai munkásoké (üzemi törvények hiánya, hosszú fizetetlen túlórázás, elbocsájtások). 1886-ban ugyan megalakult a párizsi Bourse du Travail, de az anarchisták ós szocialisták által vezetett szakszervezetek a vallásos katolikusokat nem vonzották magukhoz. Ugyanebben az időben dúlt a laicizálási küzdelem Franciaországban, s 1884-ben külön pápai üzenet sürgette, hogy az egyházi iskolák fenntartásán túlmenően gondoskodjanak arról, hogy az iskolákat elhagyó fiatalok se kerüljenek antiklerikális befolyás alá. Ezután szaporodtak el a. különféle vallásos ifjúsági szervezetek, amelyeknek részint a plébániák, részint az egyházi iskolák voltak a központjaik. Caldwell ismerteti a SECI alapszabályzatát, majd viszonylagos megerősödését — amelynek szemmeltartására külön mellékletet nyújt. Ebből kitűnik, hogy az 1887-ben 18 taggal induló SECI-nek 1890-ben 230, 1895-ben 1000, 1900-ban 2040, 1905-ben 2670, 1910-ben 5460, 1914-ben 7810, 1919-ben 9120 tagja volt. Caldwell hangsúlyozza, hogy akezdetben önkéntes, szabadszervezet, amely a katolikus munkások összefogására irányult, fokozatosan vált katolikus szakszervezetté. A tanulmány megvilágítja, hogy a SECI szemlélete, alapszabályzata miként módosult ugyancsak ilyen irányban, s a SECI vezetői miként közeledtek a szakszervezetek olyan harci formáinak megértése felé is, mint a sztrájkok. 1914 után a szakszervezet tagjai jelentős részének behívása után befolyását átmenetileg elveszítette, de a háború végére ez még inkább megnőtt, s 1919-ben a megalakuló CCFTC (Comité Confédéral Français du Travail Chrétien) gerincévé lett. — MARX VUILEUMIER: Ernest Coerderoy három kiadatlan levele (1849—1851 ) с. dokumentumközleménye (267 — 281.1.) adalékokat nyújt az 1848-as forradalom francia, illetőleg svájci történetéhez. 1966. 3. szám. — ANNIE KRIEGEL: A Francia Kommunista Párt szervezeti felépítése és aktiváinak mozgása a két világháború között (335 — 362. 1.) hangsúlyozza, hogy a Kommunista Párt felépítése 1924-ig a régi hagyományoknak felelt meg, a Komintern V. kongresszusa után mélyreható változásokat foganatosítottak: egyfelől a párt szervezeti alapjául nem a választási körzetekből, a területi elvből indultak ki, hanem az üzemek lettek az alapsejtek, másfelől a demokratikus centralizmus elve alapján a helyi szervezetek autonómiáját érintették a változások. A. Kriegel Pierre Semard-nak a párt 1926 júniusi kongresszusán elhangzott beszámolójából idézi, hogy a „bolsevizálási" periódus nyomán az aktivistáknak 70%-a cserélődött fel. A szerző tanulmányában táblázaton világítja meg a szervezeti felépítést s módosulásait, majd a területi szervek s a helyi sejtek munkásságát elemzi külön-külön fejezetben. Több politikai térképet mellékel annak kimutatására, miként módosult a Kommunista Párt befolyása 1925—1933 között, majd hol volt erős 1936-ban, 1937-ben. Külön fejezetben elemzi a párizsi szervezet életét és súlyát a Kommunista Párt életében. Megállapítja, hogy míg a régi SFIO életében a párizsi tagság általában az össztaglétszám 20%-a körül mozgott, az 1920-as években a Kommunista 22 Századok 1968/1—2