Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Magyar folyóiratok - 299

316 FOLYÓIRATSZEMLE zetlen története" tanúsítja: a feudális korlátok egyben korlátai voltak az állami függetlenség megvalósulásának is a XVIII. század eleji Magyarországon. — MÓD ALADÁR: Révai József történelemszemléletéről C. írása a Kossuth Kiadó kétkötetes Révaiválogatásához fűz észrevételeket. Tisztázni igyekszik a kommunista ideológusnak a nemzeti kérdés és az osztályharc viszonyában elfoglalt álláspontját, s közben vitatkozik Molnár Eriknek a Kritika 1967. évi 7. számában megjelent Révai-értékelésével. Tanulmánya első részében megállapítja, hogy a fiatal Révai „forradalmi szenvedélylyel" kereste az utat a legfontosabb ideológiai kérdések megoldásához, s egész életútjának történelmi jelentősége, hogy „eszmei, ideológiai kifejezőjévé vált a marxizmus magyar viszonyokra való alkalmazásának . . ." Mint kifejti, Révai már 1919 után született írásaiban felismerte a nemzeti kérdés jelentőségét bizonyos vonatkozásokban, noha ekkor még sok esetben Szabó Ervin haoása figyelhető meg cikkeiben. A nemzeti kérdés és marxizmus viszonyának elemzése, összekapcsolása a 30-as években történik meg, így az ezen években keletkezett Révai-írások a legtöbbet mondanak marxizmus és nemzeti kérdés kapcsolatának mai elemzője részére. Megállapítja, hogy Révai 1931 — 32, 1938—40, illetve 1948 — 49 után keletkezett írásaiban valóban lényeges különbségek tapinthatók ki, s a kérdés csak az, hogy ez a változás progresszív, vagy regresszív változás volt-e. A kérdés megválaszolásában kitér Molnár-Erik idézett cikkének bírálatára, mely abból indul ki, hogy, Révai 1932-es álláspontjához képest, az 1938-as lényeges viszszalópést jelent, mivel az előbbiben az agrárkérdés megoldása, az agrárdemokrácia követelése állt első helyen, az 1938-as Révai koncepcióban viszont már — az előbbit maga alá rendelve—a nemzeti függetlenség kivívása. Mód Aladár szerint a két álláspont szembeállítása nem helyes, mert noha különbségek természetesen vannak Révai 1932-es (Marx és a magyar forradalom) és 1938-as (Magyar szabadság — világszabadság) tanulmánya között, mégis „az alapkoncepció ugyanaz az egyik és a másik tanulmányban is". Ez pedig az, hogy 1848-ban Magyarországon két fő kérdés volt: a jobbágyfelszabadítás és a nemzeti függetlenség. 1938-ban Révai nem hátra, hanem előre lépett azzal, hogy az adott körülmények között reálisan értékelte a történelmi eseményeket. Mód Aladár ezt követően részletesen idézi Révai álláspontját Kossuthról illetve Táncsicsról, majd igyekszik kimutatni, hol, mennyire tér el a Révai-koncepció Szabó Ervin felfogásától. 1848—1849, majd 1919 kérdésé-V nek, illetve megítélését beágyazta a két világháború közötti munkásmozgalom politikai ideológiai felfogásába, s ez alapján igyekszik Révainak a történelem egyes kérdéseivel kapcsolatos állásfoglalását összekötni „Révai politikai erkölcsi tragédiájával". X. évf. 2. sz.—TŐKEI FERENC: Társadalmi alapformák. A szerző A társadalmi formák elméletéhez c. készülő monográfiájának egy fejezetét közli a folyóiratban. Kiindulva a marxi tételből, mely szerint a társadalmi és termelési viszonyok formameghatározásának alapelve a munka és a tulajdon viszonya, ezek alapján osztályozza az emberi társadalom eddigi alapformáit. Ezek az alapformák a következők: 1. Eredeti, azaz természetadta, amikor az egyén egy termószetadta közösség tagjaként viszonyul a fő termelési eszközhöz, a földhöz. 2. Második, amikor az egyén magántulajdonának előfeltétele egy adott közösséghez való tartozás, mely közösség már nem természetadta, hanem történelmileg keletkezett. 3. A rendi vagy feudális tulajdon, amikor a közösség már nem egyéb, mint „a magántulajdonosok egymásra vonatkozása". 4. Az árutermelő forma, amikor — Marx szavaival — „minden termék és tevékenység feloldódása csereértékben" következik be. 5. Az árutermelő formától megszabadult igazi emberi egyetemlegesség — „az egyetemes tevékenységesere a társadalmi termelésben". A szerző fejtegetéseiben elsősorban a Német ideológia és a Grundrisse társadalmi—történeti fejtegetéseire támaszkodik, majd megállapítja e formák történeti fejlődését, illetve az egyes formák történeti egymásutániságára vonatkozóan von le következtetéseket. X. évf. 3. sz. — DIÓSZEGI ISTVÁN: A nemzeti átalakulás feltételei és a forradalmi út. Áttekinti a XIX. századi Európa gazdasági fejlődését, s vizsgálja, hogy a gazdasági tendenciák a politika síkján milyen változásokat hoztak létre. E változások legfontosabbika a gazdasági egységekké integrálódott hatalmas tájak egy nyelvet beszélő lakosságának nemzeti fejlődése, mely a század első évtizedeiben kulturális, alapjában defenzív mozgalom, a század negyvenes éveiben viszont már „offenzív tartalmú territoriális nacionalizmus"-sá lesz. A tanulmány ezután sorra veszi Európa valamennyi nagyhatalmát, illetve „nagy nemzetét", s megmutatja, hogy e nemzeti fejlődés melyik országban milyen változásokat okozott. Ugyanakkor azt is elemzi, hogy a nemzeti államok kialakulását az európai hatalmi politika érdekei mennyire befolyásolták. A következő részben a „territoriális" nemzeti mozgalmakat (olasz, lengyel, cseh, magyar, német) jellemzi, s megállapítja, hogy az „önálló, különálló