Századok – 1968

FOLYÓIRATSZEMLE - Magyar folyóiratok - 299

FOLYÓIB.ATSZEMLE 309 Ferencétől a tőkekivitel jelentőségének megítélése a gyarmatok viszonylatában. Elismeri, hogy a volt gyarmati országokba irányuló tőkekivitel mennyiségileg jelentősen csökkent, de kiemeli, hogy a fejlődő országok permanens elszegényedése lehetőséget ad ahhoz, hogy a vezető tőkés országok viszonylag kisméretű tőkekivitellel továbbra is fenntarthatják azok függőségét. A volt gyarmatokra irányuló tőkekivitel politikai jelentőségét hangsúlyozza. Cikkének második részében a tőkekivitel problémáját az Egyesült Államok és Nyugat-Európa viszonylatában elemzi. Nagy statisztikai apparátussal mutatja be az USA-ból Angliába, Franciaországba és az NSzK-ba irányuló tőkeexport mennyiségét, az amerikai tőke részesedését iparágakban, fzzel is igazolni kívánja a tőkekivitelnek a klasszikushoz hasonló érvényesülését és jelentőségét. A befejező részben az „imperialista világrendszer" meghatározás fenntartása mellett foglal állást. XIV. óvf. 4. sz. — KÁDÁR BÉLA: Egy gondolatébresztő évfordulóval kapcsolatos vitához c. cikkében Göncöl György érvelésével kapcsolatban két kérdést vet fel: 1. A lenini imperializmuselmélet sarkköve-e a tőkekivitelnek az árukivitellel szembeni primátusa? 2. Ervényesül-e ez a primátus napjaink világgazdaságában ? Mindkét kérdésre nemleges választ ad. Ródei Jenő okfejtésével több ponton egyetért, különösen azzal, hogy a tőkekivitel politikai funkcióit hangsúlyozza. De különös jelentőséget tulajdonít a mai típusú tőkekivitel megkülönböztetésének a klasszikustól. A tőkekivitel mai sajátosságait az Egyesült Államok és Nyugat-Európa, másrészt részletesebben a gyarmatok vonatkozásában fejti ki. Hangsúlyozza, hogy már Lenin sem tekintette a gyarmati politikai státuszt a gyarmati állapot feltótlen ismérvének. A hódítások, a gyarmatosítás csupán a kapitalista gazdaság extenzív növekedésének korszakában járhat nagyobb gazdasági előnyökkel. A harmadik világ piaci jelentősége nagy mértékben csökkent a modern kapitalizmus szempontjából. Kiemeli, hogy annak ellenére, hogy egyes nagy monopóliumok ma is a fejlődő országokon élősködnek, ma már nem az onnan kisajtolt értéktöbbletből finanszírozódik a kapitalizmus fejlődése. Figyelembe veszi, hogy a gyarmati rendszer és az imperializmus nem azonos fogalmak. Molnár Ferenc cikkének jelentőségót az új jelenségek bátor elemzésében látja, megállapításainak nagyobb részével egyetért. — MIHALIK ISTVÁN: I mperializmus vagy monopolkapitalizmus című hozzászólásában (ez egyben a folyóirat vita sorozatának utolsó darabja) először a tőkekivitel kérdéséhez kapcsolódik. Megállapítja, hogy ezen problémakör kapcsán a közgazdászok között eltérő álláspontok alakultak ki. Göncöl György álláspontja abszolutizáló, de Mihalik István szerint is a tőkekivitel szerepe a mai imperializmusban nem kisebb, mint a tőkés fejlődés megelőző szakaszaiban. E kérdésben lényegében Háy Lászlóval ér t egyet, hogy ezt a kérdést nem lehet statisztikai alapon megválaszolni. Aláhúzza a tőkekivitel politikai jelentőségét. A harmadik lenini ismérv jelentősége szerinte tehát nem csökkent, bár elismeri, hogy funkciója sok tekintetben megváltozott. Hozzászólása befejező részében a lenini imperializmus meghatározás ismérvei közül az elsőt — azt, hogy a termelés ós a tőke koncentrációja monopóliumokat hozott létre— tekinti alapvetőnek. A többi ismérvet az első ismérv megjelenési formájának, konkretizálásának tekinti. így az ötödik ismérvvel kapcsolatos módosulások sem változtatják meg a lenini meghatározás lényegét. Cikke végkonkluziója, „hogy »az imperializmus igenis monopolkapitalizmus«, ma éppen úgy érvényes, mint 50 évvel ezelőtt". — BRÓDY ANDRÁS: Gazdasági növekedésünk üteme 1924-től 1965-ig című írása két vonatkozásban kíván bizonyítani: 1. hogy hosszú távú idősorok összeállítása lehetséges, 2. hogy szükséges. A nemzeti jövedelem növekedése alapján a vizsgált időszakot három fő periódusra osztja. Az első, a győri programig tartó időszak 2%-os növekedési ütemet mutat. Az újjáépítés idején (a második időszakban) természetesen a növekedés üteme hirtelen felszökken, majd 1951 —1965 között 5,5%ot ér el. A periódusok egyenkénti jellemzése után a beruházások és a nemzeti jövedelem növekedésének viszonyát vizsgálja, elsősorban a felszabadulás utáni időszak vonatkozásában. Mindenek előtt azt a problémát, hogy a beruházások 1938-hoz viszonyított majdnem nyolcszorosra emelése ellenére sem a nemzeti jövedelmet, sem növekedési ütemét 1965-ig sem sikerült megháromszorozni. Ennek okai közül két típusba tartozókat elemez részletesebben: 1. Azok a beruházások, amelyek nem növelték, mert nem is növelhették a nemzet vagyonát vagy termelési potenciálját. Ilyenek az első beruházási periódusban 1948-tól kezdve: az ipari beruházások egy rés^e, amelyek pusztán a termelésből kiszorított kistermelők termelési berendezéseit pótolták, a második beruházási periódusban 1958 után: a mezőgazdasági beruházások egy része, amelyek a termelőszövetkezetben nem hasznosítható kisparaszti termelőeszkö-