Századok – 1968

Történeti irodalom - Kulcsár Zsuzsanna: Eretnekmozgalmak a XI–XIV. században (Ism. Bellér Béla) 287–286-287

289 TÖRTÉNETI IRODALOM 1890-től szoros barátság fűzi Ferenc Ferdinándhoz, akinek nézeteivel és politikai irányvonalával közösséget vállal. 1905-ben a konzervatív nagybirtok kiváltságainak féltésétől inspirálva szót emel az általános választójog bevezetése ellen, 1906-tól a hadsereg (és a birodalom) egységének védelmében szembefordul a magyar katonai követelésekkel. Hiba lenne azonban benne a trónörökös nézeteinek egyszerű népszerűsítőjét látnunk; másokkal együtt ő is az osztrák konzervatív-föderalista gondolat önálló képviselője, s ha kimutatható is rajta a trónörökös markáns egyéniségének hatása, a visszahatás sem vonható kétségbe. Talán a külpolitikai kérdések megítélésében a legkevésbé önálló. A Belvederetől ösztönözve ő is a három császár szövetségének visszaállítását vallja az egyedül üdvözítő külpolitikai programnak. Állásfoglalásának azonban a külpolitika vonatkozásában is van egyéni színe: a többi Belvedereből indulttal, így Berchtóiddal ellentótben még 1914 májusában is vallja, hogy az Oroszországgal kapcsolatos problémák politikei eszközökkel megoldhatók. Igazán otthonosan a belpolitika területén mozog: a Monarchia belső berendezkedéséről van a legtöbb mondanivalója. Elgondolásainak középpontjában a cseh kérdés megoldása áll: erre változatlanul az alapcikkelyeket tartja megfelelő programnak. A cseh kérdés megoldását azonban — és ez az új elgondolásában — a Monarchia egyéb nemzetiségi problémáival is összefüggésbe hozza ós az állami berendezkedés alapelvéül a minden nemzet fejlődésének szabad teret biztosító föderalizmust ajánlja. Persze szigorúan konzervatív politikai platformról: 1913-ban az osztrák parlament konzervatív csoportjának vezetését vállalja. Mindez a régi program új kiadásának tetszhet. Politikai elképzeléseit fejtegetve Clam-Martinic azonban már 1908-ban különleges kifejezést használ: centralista föderalizmus. Az önmagában ellentmondó terminus érzékelteti, hogy nála egyben a régi föderalista program revíziójáról is szó van. A századelő nemzeti harcai a Monarchián belül és a két országrész között őt is, mint másokat a birodalmi szempontok hangsúlyozására késztetik. Arra a törekvésre, hogy a nemzetiségi berendezkedést a birodalmi szempontokkal, ez utóbbi elv sérelme nélkül, sőt kidomborításával hozzák összhangba. A háború előtti években a két elv, föderalizmus és centralizmus úgy tűnik, egyenértékű számára, de nem lehet vitás, ez már a klasszikus föderalista program revíziója. Politikai nézeteinek és tevékenységének további alakulását éppen a föderalista elvek revíziójára mutatkozó hajlandóság értetik meg. A konzervatív politikus már a háború előtt, de különösen a háború éveiben úgy látja, hogy a cseh nemzeti törekvések a birodalom fennállásának elvébe ütköznek. A cseh származású arisztokrata a nemzeti— összbirodalmi konfliktust saját magában, nem ingadozás és belső vívódás nélkül természetesen, végül a birodalmi elv javára dönti el. Már 1915-ben szakít a cseh nacionalistákkal, majd hogy „ausztriai hazafisága" mellett tettekkel is tanúságot tegyen, frontszolgálatot vállal, végül a cseh nemzeti mozgalom elítélésében mutatott ingadozás miatt otthagyja azt a pártot, amelynek éveken át vezetője volt: a konzervatív nagybirtok pártját. A föderalistának indult politikus a harmadik háborús év végén lényegében az osztrák centralizmus álláspontján áll. A cseh származás, a föderalista múlt és a határozott birodalmi állásfoglalás teszik őt az új vezetés szemében kormányképessé. Természetesen a személyi kapcsolatoknak is jelentősége volt. Az új uralkodó a régi Belvedere-garrytúrával kívánt dolgozni, és abba Clam-Martinic is beletartozott. De hogy miniszterelnökül őt szemelték ki, elsősorban abból adódott, hogy a tervezett új berendezkedést személye közvetítésével elfogadhatóbbnak ítélték. IV. Károly uralkodásának első hónapjaiban a német pártokra kívánt támaszkodni és a szláv centrifugális tendenciákat a centripetális erők összefogásával akarta ellensúlyozni. Ez természetesen a szláv ós különösen a cseh törekvések további korlátozását, Ciszlajtánia német szellemű átrendezését jelentette. Az alapjában véve centralista jellegű intézkedéseket a hátrányosan érintett csehek szemében azzal lehetett némiképp elfogadhatóvá tenni, hogy egy olyan politikussal hozatják meg őket, aki valamikor maga is a cseh érdekek szószólója volt. 19Í6. december 20-án miniszterelnöki kinevezést kap. Clam-Martinie kormánya alapjában véve magáévá tette a német pártok 1915. évi ún. húsvéti programját. Ez utóbbi az osztrák—német vámunió létrehozását, a dualizmus megszilárdítását, Galícia különállásának megvalósítását, Csehország nyelvi kerületekre való felosztását ós mindezen problémák megoldása után a Reichsrat összehívását óhajtotta. A kormány különösen a cseh-probléma megoldására összpontosítja figyelmét és a tervbevett változtatásokat az alkotmány 14. (a szükségállapotot meghatározó) paragrafusa alapján rendeleti úton kívánja végrehajtani. Néhány hónapos tevékenység után azonban be kell látnia, hogy nagyobb nehézségekkel kell számolnia, mint amilyenre eredetileg számított. Nemcsa

k a csehek ellenállásába ütközik, a lengyelek is elégtelennek ítélik a számukra kilátásba helyezett autonómiát ós a teljes függetlenség álláspontjára helyezkednek. A cseh oktroj-tervezés közepette ugyanakkor felélednek a kormányfő 19 Századok 1968/1—2