Századok – 1968

Történeti irodalom - Felczak; Waclaw: Historia Węgier (Ism. Niederhauser Emil) 273

274 TÖRTÉNETI IRODALOM milyen kérdést. Az előadás zömét természetesen az eseménytörténet vagy ún. köztörténet adja, ahol szükséges, rövid alfejezetekkel a gazdasági és társadalmi helyzetről vagy a kultúráról. A mintegy 350 oldalnyi szövegből közel 120 jut az 1626-ig terjedő korszakra, nem egészen hatvan a XVIII. század végéig menő korszakra, azután elég részletesen tárgyalja a szerző a XIX. századot és az első világháborúig terjedő időt. Az utolsó 60 lap jut az 1914-től 1945-ig terjedő korszakra. A felszabadulás utáni korszakra már csak néhány sornyi kitekintést nyújt a szerző (ezért utaltunk előbb arra, hogy magyar történész másképp osztaná be a terjedelmet, s mindenesetre erre a korszakra nagyobb részt szánna, alkalmasint az 1526 előtti korszak rovására). Tanulságos az, milyen jelentős szerepet tulajdonít a szerző a nemzetiségi kérdésnek, amelyet először az 1790 utáni korszakot tárgyalva ismertet, kitérve az egyes nemzetiségek helyzetére (180—188. 1.), korábban csak szórványosan történt róluk említés, mondjuk a szászok betelepítésével vagy az 1437-es felkeléssel kapcsolatban. Az 1848— 1849-es eseményekben (a cím szerint: forradalomban és felkelésben) ugyancsak fontos helyet szán a kérdésnek, s utal arra, hogy az 1849 júliusi nemzetiségi törvény nemcsak elkésett volt, hanem kevés is, bár 1848 tavaszán talán egyidőre kielégítő lett volna. Éppen a nemzetiségek szempontjából bírálja erősen az 1868-as nemzetiségi törvényt és a magyar politikai nemzet koncepcióját. A trianoni rendezést is részletesen tárgyalja. Kár, hogy a magyar jakobinusok összeesküvését a szerző, a hagyományokhoz ragaszkodva, Martinovics személye körül csoportosítja. Hiányoljuk a századfordulónál a polgári radikálisok bemutatását, Károlyi Mihály szerepét is pozitívabbnak kellett volna ábrázolni. A dualizmus korabeli kulturális fejlődóst bemutató rész sajnos túl nagy korszakot fog át, s így inkább csak felsorolás marad, s nem tudja például megmutatni, milyen nagy változás történt a magyar sze,llemi életben a századforduló táján. A KMP első vezetői sorában meg lehetett volna említeni a felsoroltak mellett Rudas László ós Szántó Béla nevét is (311. 1.). Rá lehetne mutatni még néhány kisebb hibára vagy tévedésre. A 12. lapon az egyik mondatból az következik, hogy az egész történeti Magyarország területe római uralom alatt állt, holott éppen ezeken a lapokon beszólt a szerző a pannóniai ós dáciai római uralomról. A 140. lapon a nagyszombati egyetem alapításával kapcsolatban azt mondja a könyv, hogy a második világháború végéig Pázmány Péterről volt elnevezve, holott csak a két világháború közt kapta ezt a nevet, viszont a második világháború után is még néhány évig ezt az elnevezést használták. Lakatos Géza nem ezredes volt, hanem vezérezredes (346. 1.). Az igen szépen illusztrált kötet képeivel is néha baj van, a budai királyi várat a Mária Terézia-féle átépítés nyomán ismerteti a szöveg, de a Hauszmann-fóle átépítés utáni vár fényképét adja; az Akadémia palotáját már az Akadémia alapításával kapcsolatban (holott köztudomású, hogy a palota jóval későbbi), vagy a Parlament kópét 1848-nál. A külföldi olvasót megtéveszthetik ezek a dolgok. Persze, lehet, hogy a szerzőnek ebbe nem volt beleszólása. Nyilván tollhiba, hogy a szerző szerint a párt elnevezésed! 959 óta Magyar Szocialista Dolgozók Pártja (349. 1.). Ezek a kifogások vagy kritikai megjegyzések azonban voltaképpen jelentéktelenek, s talán hálátlanok is a szerzővel szemben, aki láthatóan annyi szeretettel s annyi hozzáértéssel közeledik Magyarország történetéhez. A hozzáértést egyébként az is mutatja, hogy amikor egyes személyek vagy jelenségek magyarázataként lengyel analógiára hivatkozik, a hivatkozás mindig nagyon jó (hogy csak egy példát hozzunk, amikor Balassit Jan Kochanowskihoz hasonlítja). Egészében igen sikerült munkáról van szó, s csak örülhetünk annak, hogy legalább a lengyelül olvasó külföldi közönséget valóban korszerű formában lehet tájékoztatni Magyarország történetéről. Igen hasznos a könyvhöz tartozó névmutató, amely az egyes személyekről rövid magyarázatot is ad, meg a persze óhatatlanul igen sommás bibliográfiai tájékoztató is. Ézen belül alkalmasint félreértés: 1963-ban a pedagógiai főiskolák számára kiadott ötkötetes magyar történelmet említi; talán valamelyik jegyzettel tévesztette össze a szerző. Ha a magyar történettudomány sokmindennel és sokmindenkivel szemben adós is, Felczak könyvével kapcsolatban legalább arra utalhatunk megnyugvással, hogy hasonló jellegű munkával nem maradtunk el, Perényi József 1962-ben megjelent, Lengyelország története c. könyve, ha kisebb terjedelemben is, de lényegében ugyanúgy pontos és megbízható képet adott a lengyel fejlődésről. De milyen hatalmas a különbség — a mi rovásunkra — a két könyv tipográfiai kiállítása közt. Felczak könyvének gazdag illusztrációs anyagát nézve csak sajnálhatjuk, hogy nálunk ilyen könyv csak illusztrációk nélkül jelenhetett meg.