Századok – 1968

Történeti irodalom - 20 év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből (Ism. Esti Béla) 1156

TÖRTÉNETI IRODALOM 1159 a középiskolák és felsőoktatási intézmények kapuinak kitárása a munkás és paraszt fiatalok előtt, a felnőttoktatás tömegméretű megszervezése esti és levelező tanfolyamokon stb.). Ennek méltatása után Köpeczi az irodalom és más művészeti ágak bonyolult, ellentmondásos fejlődési útját elemzi a felszabadulás utáni első évtizedben. A tanulmány részletesen tárgyalja az iskolán kívüli népművelést — a fogalmat szélesen értelmezve : beleértve a tömegközlő eszközöket, a könyvet, a sajtót, a rádiót, televíziót is. A szocialista kultúra új utakon c. fejezetében Köpeczi a párt művelődóspolitikai irányelveinek alapgondolatait és végrehajtásának fő eredményeit ismerteti. Mint legjelentősebb vívmányt, az iskolareform kidolgozását emeli ki. Megállapítja,hogy ,,. . .oktatási rendszerünk már mai formájában is fejlettebb, demokratikusabb és ösztönzőbb, mint sok, a múltban előttünk járt országé". Foglalkozik a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának az írókra, művészekre gyakorolt hatásával. „A politikai konszolidáció bizonyítéka — írja —, hogy ma minden író és művész »jelen van« az irodalmi és művészeti életben." Kiemeli a kommunista és hozzájuk közel álló írók érdemeit akik, „nem csupán közéleti tevékenységükkel, hanem gyarapodó irodalmi munkásságukkal is növelték a szocialista irodalom tekintélyét. . ., eszmeileg és művészileg is figyelemre méltó műveikben ők mutatták be elsősorban életűnk lényegbevágó kérdéseit, a személyi kultusz bonyolult problematikáját, az ellenforradalmat, a falu szocialista átalakulását, a szocialista erkölcs és életforma kialakulását és ellentmondásait". Köpeczi rámutat arra, hogy a nem marxista világnézetű írókra és művészekre is hat a szocialista valóság, s azok a műveik a legsikerültebbek, amelyekben ez a hatás érvényesül. Művészeti életünk fő tendenciáinak számbavétele alapján azt a következtetést vonja le, hogy irodalmunk és művészetünk a kísérletezés időszakában van, születnek értékes szocialista alkotások, de jelentkeznek kispolgári nézetek is. „Ma elsősorban ez az ellentmondás feszül művészeti, irodalmi életünkben; a kor a szocialista művészet és irodalom megteremtését tűzte napirendre, az alkotók közül viszont sokan nem tették magukóvá a marxista világnézetet. Emellett problémát jelent az is, hogy az irodalom és művészet támogatásában és irányításában még mindig nem találtuk meg a legadekvátabb szervezeti ós gazdasági formákat." Köpeczi Béla a kulturális élet valamennyi ágára kiterjedő, részletes, konkrét adatok alapján végzett helyzetelemzést a tennivalók megfogalmazásával zárja le. Ezek közül a legfontosabbak: a falu kulturális elmaradottságának megszüntetése, a kispolgári erkölcs és ízlés visszaszorítása a tömegszórakoztatásban, az ideológiai munka megerősítése a kultúra minden ágában, az elméleti-kritikai munka megjavítása, kulturális szervezetünk megfelelőbb formáinak, eszközeinek kialakítása, a művelődéspolitika egységes végrehajtásának biztosítása. Szamel Lajos a Magyar Népköztársaság államszervezetének kialakulását és fejlődését elemzi. A felszabadulástól az alkotmányig terjedő időszak változásainak áttekintése után a létrejött államszervezet szerveinek fő típusait vázolja fel (államhatalmi, államigazgatási, igazságszolgáltatási szervek, ügyészi szervezet), majd megállapítja, hogy ez az 1964-re kialakult szervezet részleges módosítások ellenére konstrukcionálisan nem változott; a továbbiakban ennek keretében mutatja be a végbement fejlődést. Mondanivalóját a legfontosabb elvi kérdések köré csoportosítja: az állami szervek pártirányítása, az államhatalom egysége elvének érvényesülése, a szocialista demokratizmus megvalósulása az állami szervezet működésében, az államapparátus személyi összetételének átalakítása, államszervezetünk fejlődósének értékelése a demokratikus centralizmus szempontjából, a szocialista törvényesség az állami munkában. A nagy tudományos apparátusra támaszkodó gondolatgazdag tanulmányban különösen érdekesek a bürokráciáról és a bürokratizmus elleni harcról szóló fejtegetések. Szabó Imre : A magyar népi demokratikus jogrendszer kialakulásának és fejlődósének fő vonásai című tanulmánya rámutat arra, hogy a népi Magyarország egy olyan feudális elemekkel kevert polgári rendszert kapott örökül, amelyben számos fasiszta jellegű jogszabály és intézmény is volt. Ennek forradalmi átalakítása a népi demokratikus fejlődés sajátosságából következően csak fokozatosan mehetett végbe. A társadalmi átalakulás fokozatos jellegéből az is adódott, hogy a jogi formák különösen nagy jelentőségre tettek szert, „a szocialista fejlődós felé mutató társadalmi vívmányok természetszerűen jogiságukban és gyakran jogszabályok körüli csatáktól kísérve nyertek érvényes alakot. . . az osztályharc nálunk ebben a fejlődési szakaszban meglehetősen nagy mértékben jogi köntöst öltött magára." Ez a sajátosság kihatott a szocialista építés időszakára is, a jogalkotás kérdése mindmáig fontos szerepet töltött be fejlődésünkben. Szabó Imre részletesen elemzi jogrendünk alakulását az egyes szakaszokban. Érzékelteti, milyen roppant munkát végzett társadalmunk ezen a téren is; megállapítja, hogy a népi demokrácia húsz esztendeje a magyar jogtörténetnek is új, nagyszerű korszaka, amelyben évszázados elmaradást is pótoltunk (az 1848-as törvények által célul tűzött pol-