Századok – 1968

Tanulmányok - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. 90

ГО6 V. WINDISCH ÉVA — ezek azonban törvényerejüket ezáltal nem vesztették el —, s ugyanakkor számos oda nem tartozó szöveget csatoltak a törvények szövegéhez. Hiányoznak végül a magyarázatok, melyek a törvények helyes értelmezését lehetővé tennék. A többi forrás tekintetében az állapotok még rosszabbak. Közjogi iratokból, közokiratokból, országgyűlési iratokból, oklevelekből egyáltalán nem készültek gyűjteményes kiadások, — csak elszórtan jelentek meg egyes darabok. Jóval több történeti (ti. elbeszélő) forrása is van a magyar történelemnek annál, amennyit publikáltak. De nemcsak a forráskiadás tekintetében ilyen siralmas a helyzet. A magyar közjog tárgyköréből sok mű jelent ugyan meg, de ezek nem alapos, rendezett munkák: nagyrészük eltér az igazságtól, gyűlölködés sugallta őket. A jogtudomány más ágaiban pedig még említésreméltó kísérlet is alig történt. Tudománytörténetirásunk annyira sem haladt, hogy a tudományok múltbeli vagy jelen állásáról képet alkothassunk. Legfeljebb tudósok és műveik jegyzékei készültek el, s ezek is vallási szempontoktól eltorzítva. Hogy a művészetek és irodalom egyes ágai milyen fejlődési fokon állanak — erre vonatkozólag sem készültek felmérések. Nem alkot Kovachich kedvező véleményt Pray és Katona munkásságáról sem. Bizonyos eredményeket ők kétségkívül elértek, írja róluk, sőt,1 mint klastromba zárt, joghoz, politikához nem értő, a közügyekben járatlan tudósok, többet nyújtottak, mint várni lehetett volna, — de Kollár, kéziratgyűjteménye tanúsága szerint, messze meghaladta őket. Magyarország pragmatikus és statisztikai történetét azonban még senki sem próbálta megírni; ez a feladat közjogi ismeretekben s a közügyekben igen jártas, a forrásokat jól ismerő, részrehajlatlan tudóst kíván, amilyen az egyháziak körében — akik az utolsó két évszázadban úgyszólván kizárólagosan művelték e tudomány-' szakokat — nem található. Akik pedig a megfelelő politikai ismeretekkel rendelkeznek, nem fordulnak el a közélettől a tudomány kedvéért, — különösen, amikor a tudósok nem is részesülnek különösebb megbecsültetésben, s a tudósnak rágalmakkal, előítéletekkel, sőt üldöztetéssel kell szembenéznie (2. caput). A nehézségek leküzdésére ajánlja Kovachich a társaság létesítését. Az időpont kedvező; az uralkodótól minden tudomány, s különösen a hazai vonatkozású tudományszakok támogatása várható; a miniszterek nagy része, főurak és főpapok is késznek látszanak a mecénás szerepére vállalkozni. Reménytelen küzdelem lenne azonban, írja Kovachich, már kezdetben valamennyi tudományszak művelésére alakítani társaságot: a tudósok száma kicsiny, univerzális könyvtárra lenne szükség, a költségekre a nagymogul kincse sem lenne elég. De a tudományok valamennyi ágának olvasói, használói sincsenek meg Magyarországon. Helyesebb lenne.ezért, ha egy tudományos társaság csak bizonyos tudományszakokra terjeszkednék ki, mégpedig természetszerűleg sajátosan hazai tudományágakra. Ilyenek a magyar nyelv, az oeconomia, a történelem minden ága és a jog. A magyar nyelv művelésének jelentőségét Kovachich nem látja át. Magyar nyelvművelő társaság alapításáról mások már szóltak — írja —, s minthogy a magyar nyelvet a megyékben, sőt az országgyűlésen is gyakran használjuk, valóban különös gondot kell rá fordítani, de hogy e célból külön tudós társaságot kell-e létrehozni — kérdéses. Az államnak azt a nyelvet kell pártfogolnia, amely a külfölddel, főleg a szomszédokkal való érintkezést lehetővé teszi, s amely több nép közös kormányzati, kereskedelmi és tudományos nyelve lehet. Ha remélhető, hogy a