Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1102 MAKKAl L., ZLWANYI V., KATUS L. A demográfiai forradalom hosszabb történeti szakasz, amelynek folyamán az emberiség demográfiai viselkedése tudatossá válik. Az emberi reprodukció folyamata hatékonyabb lesz, a népesség növekedése meggyorsul, korstruktúrája átalakul. A demográfiai forradalom klasszikus, háromszakaszos sémájához Anglia és Dánia fejlődése áll a legközelebb, a francia fejlődés már lényeges eltéréseket mutat. Az újabb kutatások eredményei szerint Közép-Európa egy harmadik, sajátos modellt képvisel, amelynek néhány jellemző változóját mutatta be Dányi Dezső előadása. A népesség számszerű növekedése a XIX. sz. folyamán Közép-Európában is meggyorsult a XVIII. századhoz képest, de mindkét században elmaradt a nyugati országok zömének növekedési üteme mögött. A XVIII—XIX. században — a mai helyzettől eltérően — a legfejlettebb ós leggazdagabb országok produkálták a legmagasabb népességnövekedési arányt. A demográfiai viselkedés mutatói közül a házasságban élők arányszáma és a házasulók átlagos életkora Közép-Európában alacsonyabb volt, mint a Nyugaton, s változatlan maradt a XIX. sz. végéig. A halandósági és a születési arányszám az egész időszakban és a legtöbb rövid periódusban Közép-Európában magasabb volt, s lassúbb ütemben süllyedt, mint Nyugaton. A születési és a halandósági ráta süllyedése hosszú időn át párhuzamosan haladt, s a demográfiai forradalom középső szakasza hiányzott. Ennyiben a közép-európai fejlődés rokon a francia sémával, s attól csak ritmusában ós variációinak terjedelmében tér el. A termékenység viszonylagos stabilitása és magas szintje a kelet-európai társadalmaknak fiatal korstruktúrát biztosított, a gazdaságilag aktív népesség aránya viszont kedvezőtlenebbül alakult, mint Nyugat-Európában. A vitát bevezető előadásában Katus László összefoglalta azokat a tényeket ós problémákat, amelyeket elsősorban figyelembe kell vennünk, ha ki akarjuk dolgozni a gazdasági növekedés kelet-európai típusának modelljét. Rámutatott a quantitativ összehasonlítás módszerének rendkívüli fontosságára e modell kidolgozásában, és hangsúlyozta, hogy a kelet-európai gazdasági növekedés quantitativ vizsgálata még megközelítően sem áll azon a szinten, mint a Franciaországé. A bevezető előadás felvette azt a problémát, amely azután a vitában is előtérbe került, ti. hogy az iparosodás és az ipari forradalom a kelet-európai fejlődés vizsgált szakaszában ugyanazt a domináló szerepet játszotta-e, mint a Nyugaton. Mivel vitatható, hogy a gazdasági növekedés és az ipari forradalom fogalmai éppúgy ekvivalensnek tekinthetők-e nálunk, mint pl. Angliában, célszerűbbnek tartotta „a gazdasági növekedés" terminus használatát, mert az kétségtelen, hogy Kelet-Európa egyes országaiban a XIX. század közepe és 1914 között tőkés gazdasági növekedés ment végbe. A bevezető előadás hangsúlyozta az indulási feltételek és az indulási szint rendkívüli fontosságát. Nagyrészt ennek a következménye volt a nyugat-európaitól lényegesen eltérő kelet-európai növekedési modell. Az eltérések egyaránt kimutathatók a különböző ágazatok és szektorok súlyában és szerepében, a gazdasági növekedés ütemében, szakaszaiban, fluktuációiban, ösztönzőiben és fékező tényezőiben, eredményeiben és strukturális változásokat előidéző hatásaiban. A kelet-európai növekedési modell sajátos vonásai közül az újabb kutatások elsősorban a külföldi eredetű tőkebefektetések fontos szerepére, a mezőgazdaság tőkés fejlődésére és az infrastruktúra kiépítésére irányították a figyelmet. Katus véleménye szerint Kelet-Európa gazdasági fejlődésének vizsgált korszakában a mezőgazdaság tőkés fejlődése nem csupán az ipari forradalom egyik nélkülözhetetlen előfeltétele volt, hanem ennél több: a gazdasági növekedés vezető szektora ós mozgatója, elsődlegesen meghatározó és domináló tényezője. Hogyan alakult Kelet-Európa világgazdasági elhelyezkedése ? Történt-e lényeges változás az Európa keleti és nyugati fele közötti viszony, kölcsönhatás és munkamegosztás sok évszázados struktúrájában ? A legfontosabb változás e téren az volt, hogy a szintkülönbségek növekedésének, a fokozódó elmaradásnak a XV. század óta érvényesülő tartós történeti tendenciája gyengült, majd megállt, s lassan megindult a felzárkózás folyamata. A XIX. századi kelet-európai társadalmak nagy vállalkozása: hagyományos gazdasági és társadalmi struktúrájuknak a tőkés gazdasági növekedés követelményeihez való adaptálása, s a nyugat-európai gazdasági fejlődéshez való felzárkózás kísérlete 1914-ig jelentős eredményekkel, de számottevő kudarcokkal is járt. Magyarország, Lengyelország és Oroszország jelentős részei kiemelkedtek a fejlődésben elmaradott területek sorából, és a kapitalista típusú gazdasági növekedés, az iparosodás útjára léptek. Az ipar azonban mindvégig nem tudott domináló és meghatározó szerephez jutni a növekedésben, amelynek motorja lényegében a hagyományos gazdasági tevékenység, a mezőgazdaság kapitalista átalakulása volt. A kelet-európai növekedés nem volt eléggé széles sodrású és gyors ütemű ahhoz, hogy fél évszázad alatt a gazdasági és társadalmi struktúra egészét gyökeresen átalakítsa, s a fejlett ipari országokhoz való felzárkózást, vagy akár