Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1100 MAKKAl L., ZLWANYI V., KATUS L. kai átalakulása, a gépi nagyipar térhódítása; kezdetben meglehetősen szűk ipari bázison, s csak a XX. század elején teljesedett ki új iparágak bekapcsolódásával. Ekkorra a gépi nagyipar már döntő súlyra tett szert a kézműiparral szemben. A kései kibontakozás mellett a kelet-európai ipari forradalom másik sajátossága a kirívó ágazati egyoldalúság, amely általában a textilipar viszonylag kisebb, s az élelmiszeripar viszonylag nagyobb súlyában jelentkezett. Gazdag tényanyagra támaszkodó részletelemzések sorozata után Berend és Ránki megállapították, hogy Kelet-Európa vizsgált három országában a XIX. század utolsó negyedében és a XX. század elején végbement a szélesebb értelemben vett ipari forradalom, a nemzetgazdaság egészének átfogó szerkezeti átalakulása. A nemzeti jövedelem átlagos növekedési üteme elérte az évi 3 százalékot, ami általában jellemző az ipari forradalom időszakára. A gazdaság dinamizmusa az iparosodás következménye volt. Az ipari termelés átlagos növekedési rátája meghaladta az évi 5 százalékot ... A gazdaság és a társadalom szerkezetében törtónt változásokat jelzik a nemzeti jövedelem összetételében és a lakosság foglalkozási megoszlásában bekövetkezett eltolódások és a városiasodás gyorsulását mutató adatok. A balkáni országokban hasonló dinamizmusról és szerkezeti átalakulásról nem beszélhetünk. Csak a századforduló után vette kezdetét a gazdaság lassú modernizálódása, ekkor jelentkeztek az ipari forradalom kezdeti lépései anélkül, hogy 1914-ig erőteljesen kibontakozhattak és kiteljesedehettek volna. A szerzők azonban hangsúlyozzák, hogy ha a felvázolt kelet-délkelet-európai fejlődést ipari forradalomként értékelik is, ez korántsem jelenti azt, hogy egyenlőségi jelet tennének a nyugat- és kelet-európai ipari forradalmak közé, s az utóbbit egyszerűen az előbbi kései kiadásának, másolatának fognák fel. Kelet- és Délkelet-Európa a maga sajátos feltételei között, az ipari forradalomnak a kontinens nyugati felétől eltérő modelljét termelte ki. Az ipari forradalom itt korántsem idézett elő olyan mélyreható változásokat, mint Nyugaton, nem hatotta át és nem formálta át a gazdaság egészét. Kelet- és Délkelet-Európa országai továbbra is agrárországok maradtak. Befejezésül Berend és Ránki így foglalták össze álláspontjukat: „A gazdasági növekedésre ható belső és külső tényezők Közép-Kelet-Európa legnagyobb területén nem idéztek elő olyan együttes feszítő hatásokat, nem termeltek ki olyan „kihívást", belső nekifeszülést, amelyre a robbanásszerű ipari forradalom, az országok ipari jellegűvé válása adta volna meg a választ, a feloldódást. A Kelet-Európát ért „kihívás" sokkal inkább az általános európai viszonyokban rejlett, semmint a belső fejlődés szükségszerű feszültségében. Az ipari forradalmon túljutott és gyorsan iparosodó Nyugat-Európa egyre táguló agrár felvevő piacai adnak nagy lökést Kelet-Európa középkori szinten stagnáló mezőgazdaságának modernizálódásához és ezzel összefüggésben a modern infrastruktúra ós bankrendszer kiépítéséhez. Az iparosodott Nyugat meghatározó szerepet játszó tőkebefektetéseivel azután az ipar kiépülése is megindul, s bizonyos szintre emelkedik, de mindvégig igazodva a hitelezők vagy külső vállalkozók nyersanyag kitermelési igényeihez, közlekedési-szállítási érdekeihez, s az országok fennmaradó agrárjellegéhez. Ennek következtében a kelet-európai országok belső gazdasági struktúrája változott, de nem változott meg gyökere.sen, nemzetközi gazdasági kapcsolataik pedig lényegében nem módosultak s továbbra is megmaradtak az iparosodottabb nyugat agrár-szállítójának szerepében." A konferencia harmadik napjának témaköréhez a magyar kutatók négy korreferátumot készítettek. Wellmann Imre Magyarország agrárfejlődését tekintette át a XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig. Bemutatta a népesség, a településhálózat és a mezőgazdaság regenerálódását a török uralom alól felszabadult területeken, majd a parasztság helyzetével, feudális terheivel és az úrbérrendezés eredményeivel foglalkozott. A későfeudális magyar mezőgazdaságban lassan ós igen szerény mértékben mutatkoztak a „mezőgazdasági forradalom" első lépései, elsősorban a hagyományos közösségi megkötöttségekkel való szakítás és a szabad művelési rendszerek kialakulása formájában. A parasztságnak csak kis része került a mezőgazdasági forradalom és az árutermelés sodrásába. A korszerű művelési módszerek alkalmazásával főleg a kedvező fekvésű, piacokhoz és víziutakhoz közeli nagybirtokok próbálkoztak. A piaci és hitelviszonyok elsősorban a mezőgazdaság extenzív irányú terjeszkedését ösztönözték. A termelés menvnyiségi növekedését nem az intenzív művelés, hanem a szántóterület kiterjesztése eredményezte. A mezőgazdasági forradalom útján elindult nagy- és középbirtok, amely a kapitalizmusba vezető fejlődés hordozója lett, bizonyos korlátok között megtermelte illetve létrehozta azt az óleliniszerfelesleget, nyersanyagot és szabad munkaerőt, amely szük-