Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

FRANCIA-MAGYAR GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONFERENCIA 1099 Berend T. Iván és Bánki Oyörgy közös referátuma — „Az ipari forradalom kérdéséhez Kelet-Délkelet-Európában" — gazdag statisztikai adatanyag felsorakoztatásával, széleskörű nemzetközi összehasonlításban tárgyalta a Kelet- és Délkelet-Európa országaiban (Magyarország, Lengyelország, Oroszország, Románia, Bulgária, Szerbia) végbement gazdasági fejlődést a XIX. sz. közepétől az első világháborúig terjedő időszakban. A szerzők az „ipari forradalom" kifejezést a legszélesebb értelemben véve használták: a gazdaság és a társadalom egész komplex átalakulási folyamatát értve alatta. Hangsúnyozták a termelőerők fejlődése és a termelési viszonyok átalakulása közötti szétválaszthatatlan kapcsolatot, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet folyamata és az ipari forradalom közötti szoros korrelációt. Kelet- és Délkelet-Európa országaiban a polgári forradalom a gazdasági fejlettség, az iparosodás és az urbanizáció viszonylag igen alacsony szintjén ment végbe. Gazdasági és társadalmi struktúrájuk a XIX. sz. második felében is túlnyomóan agrárjellegű maradt. A polgári reformok létrehozták a tőkés gazdasági fejlődés kibontakozásának bizonyos alapfeltételeit, de az ipari forradalom folyamata nem vehette azonnal kezdetét. A keleteurópai és a balkáni országokban, ellentétben a nyugat-európai fejlődéssel, a feudális viszonyok felszámolását követően nem az iparosodás került a gazdasági növekedés homlokterébe, hanem a tőkésedő mezőgazdaság fejlődése. A kontinens keleti részén a XIX. század második felében játszódott le az agrárviszonyok gyökeres átalakulása: uralkodóvá vált a bérmunka, kezdetét vette a gépesítés és a tőkés üzemszervezet kialakítása, s mindezt a mezőgazdasági termelés és export ugrásszerű növekedése kísérte. De nemcsak a mezőgazdaság tőkés átalakítása teremtette meg az ipari forradalom lehetőségét, s egyben szükségességét is, hanem a tőkés agrárfejlődéssel szorosan összekapcsolódó hitelszervezet és a korszerű közlekedési hálózat kiépítése is az iparosodás alapvető előfeltétele volt. Ez a kelet-európai fejlődés egyik sajátos vonása, Angliában az ipari forradalom megelőzte a közlekedés forradalmát és a modern bankrendszer kiépülését. Nyugat-Európa többi országaiban egyidőben játszódott le e három folyamat. Kelet-Európában a mezőgazdaság modernizálódásához kapcsolódó közlekedési forradalom és a bankrendszer kifejlődése megelőzte az ipari forradalmat, s maga is egyik forrása, tényezője, előidézője lett annak. A mezőgazdaság tőkés átalakulása, a modern bankrendszer és a vasúthálózat kiépülése hozták létre az iparosodás belső feltételeit. E belső feltételek mellett a külföldi tőkebefektetések alkották azt a másik, külső feltételt, ami az ipari forradalom XIX. század végi megindításához vezetett Kelet-Európában. A gyenge belső felhalmozás mellett a kelet- és délkelet-európai országok sem a belső feltételek kialakulásával, sem az iparosítással kapcsolatos sokoldalú tőkeszükségletet nem tudták saját erőforrásaikból biztosítani. A kelet-európai ipari forradalom ugyanis az időközben végbement technikai fejlődés és a megnövekedett üzemméretek következtében lényegesen nagyobb tőkeigényt támasztott, mint az angliai. A szegényebb, alacsonyabb tőkefelhalmozási szintű keleteurópai országok ipari forradalmuk kezdetén viszonylag sokkal nagyobb feladatok elé kerültek, mint nyugat-európai elődeik. Ennek következtében a XIX. század második felének nagyarányú nyugati tőkeexportja vált a kelet- és délkelet-európai országok iparosodásának egyik legfőbb tényezőjévé. A külföldi tőkebefektetések Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban elsőrendű gazdasági jelentőséggel bírtak. A Balkánon azonban a külföldi hitelek elsősorban katonai és politikai célokat szolgáltak, nem igen kerültek a gazdasági növekedést előmozdító befektetésre, s ez a balkáni országok nagymértékű eladósodását, pénzügyi csődjét eredményezte. A szerzők vitába szálltak Gerschenkron álláspontjával, aki az államhatalom tevékenységét tekinti a kelet- és délkelet-európai iparosodás legfontosabb tényezőjének, megkülönböztető tipológiai jegyének. Kétségtelen, hogy minél alacsonyabb fejlettségi és tőkefelhalmozási szinten kerül sor az iparosításra, annál fontosabb szerep jut a bankrendszernek és a politikai tényezőknek, elsősorban az állami beavatkozásnak. Míg Nyugat-Európában az állami gazdaságpolitika inkább az ipari forradalmat megelőző századokban, az iparosítás előfeltételeinek megteremtésében játszott fontos szerepet, addig Kelet-Európában az állam közvetlenül is résztvett az ipar fellendítésében, direkt iparfejlesztő és támogató intézkedésekkel. Ez kétségkívül a kelet-európai fejlődés egyik sajátos vonása, de — amint a szerzők számszerű adatokkal meggyőzően bizonyítják — korántsem volt oly méretű és hatású, hogy ezt tekinthetnénk az iparosodás döntő tényezőjének. Az állami iparpolitika jelentőségét elsősorban abban látják, hogy kedvező feltételekkel és garanciákkal befeketetésekre csábította a külföldi tőkét és egyengette annak útját. Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban a XIX. sz. utolsó két évtizedében bontakozott ki a szűkebb értelemben vett ipari forradalom: az ipar techni-