Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1096 MAKKAl L., ZLWANYI V., KATUS L. mérlegét egyelőre nem ismerjük; ezt a nagyfokú bizonytalanságot a szerző nem egyszerűen a források természetéből vezeti le, hanem az adott történelmi körülményekből, amelyek az 1495 és 1715 közt tartó demográfiai válságperiódust eredményezték. Kirilly Zsigmondné és N. Kiss István közös korreferátumukban (A paraszti gabonatermelés problémája a XVI—XVII. századi Magyarországon) részletesen elemzik egy magyarországi megye gabonatermés eredményeit 1550 és 1650 között, és további négy megyében kiválasztott időmetszetekkel ábrázolják a XVI. századi fejlődés vonalát. E vizsgálatok alapján mindegyik megyében bizonyítottnak látszik, hogy a szántóművelő népesség a XVI—XVII. század fordulójától tudatosan visszahúzódott a gabonatermeléstől, — más területen kereste megélhetését. Ugyanekkor nincs szó a szántóterület nagyságának a csökkenéséről. A jelenség magyarázatát csak további kutatások adhatják meg. Az eredmények egyben a gazdagparasztoknak az árutermelésben játszott döntő szerepét is bizonyítják. A meglehetősen sokrétű, és tulajdonképp nem mindig azonos síkon mozgó francia és magyar referátumok eredményeinek konfrontálása s a vitabevezető előadás megtartása Wittmann Tibor feladata volt. A francia ós a magyar történészek találkozását útkereszteződéshez hasonlította: ez a hasonlat részben utal egyes tendenciák találkozására, amelyek a francia és a magyar gazdaságtörténetet egyaránt jellemzik, de jelenti azt is, hogy még nem minden ponton történt meg a találkozás. D. Richet és Pach Zsigmond Pál referátumai a kitűnő útjelzők szerepét töltik be. Wittmann Tibor megelégedéssel vette tudomásul, hogy a francia történetírás legújabb irányzatai a társadalmi termelés növekedését, s az ezt meghatározó tényezőket a maguk összességében, kölcsönhatásaiban kívánják vizsgálni. Rendkívül hasznosnak tartja, hogy Pach Zsigmond Pál újra felhívta a figyelmet a nyugati-keleti interregionális kapcsolatok kutatásának a szükségességére. Chaunu grandiózus munkája után, mely az atlanti forgalom adatait foglalta össze, sürgetően fellép az igény Nyugat-, valamint Közép-Kelet-Európa tengeri és szárazföldi kereskedelmének az összesítő vizsgálatára. Véleménye szerint e feladat megvalósításához egy nemzetközi munkaközösség létrehozása lenne a legcélszerűbb. Az osztrák és német kereskedelmi közvetítés az ezeknek az országoknak a levéltáraiban meghúzódó adatoknak különleges jelentőséget biztosít. Wittman Tibor a referátumok anyagából sok gondolatot emelt ki egyetértően, vagy ellenvéleménnyel; ez utóbbiakból néhánynak az ismertetésére korlátozódom. Az egyik legkényesebb kérdésnek azt tartja, hogy a nyugati manufaktúrák árui az alacsonyabb önköltség révén mennyiben járultak hozzá a közép-európai ipari termelés hanyatlásához. További vizsgálatra szorul még véleménye szerint minden olyan megállapítás, hogy a magyarországi ipari struktúra a nyugati ipar áldozata lett. Véleménye szerint Pach Zsigmond Pál referátumában helyesen csak azt hangsúlyozza, amit Közép-Kelet-Európa agrárexportjával adott a nyugati polgárosodó társadalmaknak, amelyek az élelmiszerellátás révén alacsonyabb önköltséggel tudtak tőkés haszonhoz jutni. Másik fontos kérdésben nyilvánított állásfoglalása: a XVII. század úgynevezett válságáról folyó vitát a mai napig sem tekinthetjük lezártnak. Hobsbawn elméletét túlhaladottnak tekinti. Az a kép, amely a francia kutatások legújabb eredményeit sommázó referátumból elénk tárul, a XVII. században mezőgazdasági depressziót vagy blocage-t ábrázol, és nem többet. Joggal tartózkodnak a francia kutatók a fejlődés dramatizálásától, sőt magától a krízis kifejezéstől is. A nagykereskedelem tevékenységének fellendülése mellett a falusi ipar erősödésének a tényét hangsúlyozza, valamint azt, hogy az ún. válság periódusában a colberti merkantilpolitikához — Wittman Tibor szerint — szükségszerűen az ipar és kereskedelem fejlődése, nem pedig annak válsága adta meg a gazdasági lehetőségeket. ,,A nemzeti piac védelme a merkantil politika eszközeivel az ún. válság kellős közepén csakis úgy érthető meg, hogy volt mit védeni." A továbbiakban latin-amerikai kutatásainak eredményeit konfrontálta a referátumokban felvetett egyes problémákkal. D. Richet vitabevezető hozzászólásában a következő négy pontban foglalta össze álláspontját: 1. A gazdasági növekedés összehasonlító vizsgálatánál az ipari forradalom előtti időkre vonatkozóan más módszereket kell alkalmazni, mint az ipari forradalom utáni korszakra. A XVIII. század előtt lényeges minőségi változás nem törtónt. 2. Szükséges a növekedés jelzőszámainak az ' összehasonlítása. Meg kell vitatni a XVII. század regressziójának a kérdését. Azonban figyelmeztet, hogy a gazdasági növekedésnek nem feltétlenül az árak a legmegbízhatóbb mutatói. Elsődlegesen a népesség ós a termelés arányát kell vizsgálni. Az adott korban az anyagi javak termelése inelasztikus az emberek számához viszonyítva.