Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1094 MAKKAI L., ZIMÁ2ÍYI V., KATUS L. a két nemzetközi kereskedelmi központ, a mediterrán és a balti-északi tengeri centrum jelentősége, aránylagos súlya a Baltikum javára tolódott el. A szerző igen fontos tényre hívta fel a figyelmünket, amikor leszögezte, hogy a „nemzetközi kereskedelem útvonalainak áttolódása" nem úgy kezdődött, hogy a spanyolok, portugálok felfedezték az Újvilágot, illetve az Indiába vezető közvetlen tengeri utat, hanem az alapvető mozzanat magának az európai gazdaság belső növekedésének, az árutermelés és munkamegosztás bontakozásának a fejleménye. A nemzetközi kereskedelem jellegének, árustruktúrájának változása s a fő kereskedelmi útvonalak ebből következő eltolódása szükségképpen együtt járt a kereskedelem közvetítőinek megcserélődésóvel is: a nemzetközi kereskedelem hegemóniája az északitáliai és a Hanza-kereskedőkről fokozatosan átszállt a hollandokra, majd később az angolokra. Amikor a holland hajók a XVI. század végén behatolnak a Földközi-tengeri kereskedelembe, ez az atlanti partmenti forgalom irányváltozását is jelentette: korábban a mediterrán hajózás nyomult észak felé, ezután viszont az atlanti kereskedelem tört be dél felé, a Mediterráneumba. Az újtípusú nemzetközi kereskedelem kibontakozásának, előretörésének a másik oldala a szélesebb rétegek fogyasztását szolgáló iparcikkek, mindenekelőtt a posztó nemzetközi szerepének a növekedése a XV—XVI. század folyamán. Elsősorban az olcsóbb, egyszerűbb szövetfajták mennyisége növekedett, összefüggésben a vidéken kibontakozó „new drapery" kifejlődésével. A XVI. században már Antwerpen lett a nemzetközi textilkereskedelem központja, s a nemzetközi kereskedelmi forgalom főútvonalai már az Atlanti partokra tolódtak át. A két folyamatot (a világkereskedelmi útvonalak áthelyeződését és az árustruktúrának az olcsóbb, tömegfogyasztási cikkek irányába való eltolódását) a szerző határozottan megkülönböztette és rámutatott, hogy a nemzetközi kereskedelem útvonalai a modern típusú kereskedelmi kapcsolatok következtében tolódtak át az atlanti partvidékre; ezzel szemben az új világtengeri útvonalakat még a régi típusú, középkori, távolsági kereskedelem igényei ösztönözték, ezeken az útvonalakon még túlnyomóan luxuscikkeket, fűszert, és főleg nemesfémeket hoztak Európába. A tengerentúli gyarmatok csak jóval később váltak a nyugat-európai iparcikkek tömeges felvevőpiacaivá, ill. nyersanyagforrásaivá. A szerző ezután bemutatta, hogy a világtengerek urai, a portugálok és a spanyolok, akik a XV. század végén s a* XVI. században e régi típusú kereskedelmet folytatták, ugyanakkor milyen alárendelt szerepet játszottak az európai áruforgalom fő ütőerévé vált atlanti nemzetközi kereskedelemben. Világtengeri terjeszkedésük nem volt gazdaságilag kellően megalapozva, nem az újtípusú nemzetközi kereskedelembe való aktív bekapcsolódásukból eredt. Mindez megbosszulta magát a további fejlődés során: a gyarmatokról rabolt kincsek, az így nyert tőkefelhalmozás elfecsérlődött. A holland tengeri terjeszkedés ezzel szemben az utóbbi, modern típushoz tartozott. A XVI. század végéig lényegében csak az atlanti partmenti kereskedelemben vet> tek részt a hollandok, és itt megerősödve, meggazdagodva, tehát belső fejlődésükben megalapozva tértek át azután a távoli világtengeri kereskedelemre. Mindez megérlelte a németalföldi polgári forradalom funkcióját betöltő szabadságharc feltételeit. — Amsterdam lett Nyugat-Európa fő gabonapiaca; ez magával vonta a Hanza-kereskedelem lehanyatlását. A XVII. század közepére — második felére bekövetkezett a középkori nemzetközi kereskedelem egész rendszerének az átalakulása: áruösszetételének, útvonalainak és közvetítőinek a megváltozása. Ez fordulópontot jelentett a kereskedelmi tőke történetében. „Csak a kereskedelmi tőke e »modern« válfajának megjelenésével válik lehetővé, hogy általában a kereskedelmi tőke. . . ipari tőkévé (termelő tőkévé) való átalakulásának folyamata meginduljon . . ." Ennek az újabb lépésnek, amelyet a holland gazdaság akkoriban még csak kis részben tett meg, a véghezvitele az angolokra várt. A nemzetközi kereskedelem jellegében vógbemet változások fenti vizsgálata alapján a szerző arra a megállapításra jutott, hogy a tengerentúli gyarmatok a XV. század végétől a XVII. század közepéig terjedő időszakban még nem világpiaci értelemben, még nem a munkamegosztással összefüggő modern típusú nemzetközi kereskedelem jellegével kapcsolódtak a nyugat-európai gazdasághoz. E korszakban sokkal inkább a kelet-európai országok kapcsolódtak ilyen „modern" módon, a kialakuló új típusú nemzetközi kereskedelem szálaival, a bontakozó nemzetközi munkamegosztás és világpiac jellegével az izmosodó nyugat-európai gazdasághoz. Megtörtént a nagy munkamegosztás Európa két fele között: Kelet-Európa országai úgy kapcsolódtak be a nemzetközi gazdságba, mint mezőgazdasági tömegfogyasztási cikkek szállítói és mint ipari tömegfogyasztási cikkek felvevői. A szerző e megállapítást a lengyel és magyar fejlődés vizsgálatával támasztotta