Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

FRANCIA-MAGYAR GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONFERENCIA 1093 aranynak (mint oknak és mint tünetnek) a szerepét az őt jogosan megillető határok közé kell visszahelyezni. 3. Hosszú pangás korszaka a XVI. század végétől 1680-ig, vagy 1680—1690-ig. Ebben a növekvő nehézségekkel küszködő korszakban a bruttó termelés egy helyben topog, a népesség növekedését ez lefékezi. A hatalmas állami adók ránehezedtek a bevételekre. De mindez nem tudta megakadályozni a nagykereskedelem, az ipar és a kapitalizmus fejlődését. 4. Alapvető divergencia következett be az 1660 — 1680-as években a gazdaság gabonatermelő és kapitalista szektora között. A népesség és a mezőgazdasági termels visszaesett; ezzel szemben állt a nagykereskedelem és a falusi ipar dinamizmusa, fejlődése. б. A XVIII. század fellendülése. Bár nagy vonalaiban ez a legismertebb, értelmezése mégis igen sok problémát okoz. Franciaországban tulajdonképpen sohasem volt valódi „take-off", mégis, ha a XVIII. századi angol és francia fejlődést összehasonlítjuk, a fejlődésnek meglepően hasonló ritmusát tapasztaljuk, noha egyedül Angliában zajlott le döntő technikai változás. Más megközelítési mód: ha a XVI. és XVIII. századi francia növekedést összehasonlítjuk, a különbség szembeötlő. A D. Richet referátumához csatolt grafikonok — amint a szerző megjegyzi — három évszázadon át két különböző világ létezését bizonyítják, amelyek azonban nem azonos ritmus szerint fejlődtek. A gabonatermelő vidék ciklikus ritmust mutat, itt a fejlődés csak regenerálódás, kétségbeejtő visszaesésekkel, igen hosszú távon labilis egyensúllyal. A másik világ: a hagyományos társadalom pórusaiban növekedő ipari munka és nagykereskedelem aktivitása. Bár ennek a fejlődésnek is megvannak a megszakításai, 3 évszázad távlatában a mozgás emelkedő, az e téren elért eredmények véglegesek. A város lassanként átjárta a falut; a város falai között kell keresni az eredeti felhalmozás titkait. A korszakra vonatkozó magyar referátumot Pach Zsigmond Pál készítette nemcsak a hazai fejlődés vizsgálata, hanem a nemzetközi fejlődés széleskörű elemzése alapján. Munkájának címe: A nemzetközi kereskedelmi útvonalak XV—XVII. századi áthelyeződésének kérdéséhez. Ebben megállapította, hogy a modern világgazdaság XVI—XVII. századi kibontakozásával foglalkozó munkák zöme Nyugat-Európa és a gyarmatvilág összefüggéseinek az ábrázolására korlátozódott, ós Kelet-Európa helyzetének korabeli negatív alakulása többnyire annyiban nyert magyarázatot, hogy az utóbbi egyelőre még kimaradt ebből a nagy átalakulási processzusból. A referátuVn ezzel szemben hangsúlyozta, hogy ennél mélyebb összefüggésekről van szó, amelyeknek a fő kérdéseit így fogalmazhatjuk meg: milyen kapcsolatban, kölcsönhatásban, interdependenciában van egymással a világgazdaság kibontakozási folyamatának három fő tényezője, fő eleme: a nyugat-európai, a kelet-európai és a koloniális gazdaság; hogyan „futnak át" az egyik vagy a másik relációban bekövetkező változások a kölcsönös összefüggések egész rendszerén? Azt az átfogó problematikát, amelyet Kelet- és Nyugat-Európa gazdasági fejlődésének kölcsönhatása jelent, több oldalról, több vonatkozásban lehet tárgyalni. A szerző e bonyolult kérdést a nemzetközi kereskedelem fő útvonalainak XV—XVII. századi áthelyeződése aspektusából közelítette meg. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a kereskedelmi útvonalak eltolódásának tanulmányozása mellett nem szabad szem elől téveszteni egy még lényegesebb folyamatnak, nevezetesen a nemzetközi kereskedelen árustruktúrájában bekövetkezett eltolódásnak az elemzését sem. A nemzetközi kereskedelem súlypontja a nagy értékű levantei fényűzési cikkekről kezdett mindinkább áttevődni a közfogyasztással kapcsolatos nagytömegű árukra; ekkor kezdett kibontakozni az európai gazdaság szerves igényeiből sarjradó, szélesebb fogyasztópiacra támaszkodó, modern típusú nemzetközi kereskedelem. Áz európai gazdaság belső növekedése a nemzetközi kereskedelem jellegének, áruösszetételének a változásához vezetett, és cz indította meg, vonta maga után a nemzetközi kereskedelem útvonalainak áthelyeződését, irányváltozását. A keleti fűszerek, fényűzési cikkek a XIV—XV. században a Földközi-tenger keleti kikötővárosaiból jutottak az észak-itáliai városokba, elsősorban Velencébe, majd innen a dél-német városokba s Közép-Kelet-Európa országaiba, másrészt Nyugat- és Észak-Európába. A középkori áruforgalom jellegét és ezzel együtt fő útvonalait a levantei cikkek domináló szerepe határozta meg, fő központja a Mediterraneum volt. De már a XIII. századtól megindult az európai gazdaság egyes termékeinek a helyi piackörzeteken túlmenő, országközi forgalma; ez a forgalom a balti-északi centrum kibontakozását segítette elő, amely a XIV—XV. században a Hanza városok kereskedőinek az ellenőrzése alatt állt. E balti' kereskedelem áruösszetétele „modernebb", sokkal nagyobb mértékben a tömegfogyasztási cikkekre irányult, mint a Mediterráneumó. Ezért az árutermelés fejlődésével, a modern típusú forgalmi kapcsolatok szélesedésével