Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1092 MAKKAI L., ZIMÁ2ÍYI V., KATUS L. tenek ezek az évszázados trendek. A kvantitatív monetarizmus továbbra is ránehezedik a történészekre; ezzel szemben a közgazdászok hangsúlyozzák, hogy a gazdasági növekedés független az árak emelkedésétől vagy csökkenésétől. A járadék és a bérek vizsgálatával kapcsolatos problémák felvetése után a referens leszögezte: ha a gazdasági növekedést akarjuk vizsgálni, tudnunk kell, hogy az évszázados hausse periódusában ezzel párhuzamosan emelkedett-e a mezőgazdasági termelés ós termelékenység is. Szembesíteni kell a kínált termékek mennyiségét az emberek számával ahhoz, hogy a regenerálódást megkülönböztethessük az abszolút haladástól, növekedéstől. Ezután beszámolt arról, hogy Franciaországban jelentős eredményeket értek el a demográfiai kutatások terén, bár demográfusaink a legutóbbi időkig egy kissé forrásaik rabjai maradtak. A családok rekonstrukciójának a módszere lehetővé tette, hogy valamely régi demográfiai struktúrának megfelelő modellt alkossanak. Az utóbbi évek monográfiái finomították ezt a modellt, és azt vizsgálták, milyen hatást gyakoroltak a kulturális és vallási tényezők a születésekre. Az bizonyos, hogy végérvényesen szertefoszlottak azok az elkópzeések, amelyek valamilyen „természetes demográfia" létezését tételezték fel. Még a legmagasabb születési ráta is távol állt a fiziológiailag lehetséges maximumtól. Jelenleg a népesség földrajzi eloszlását próbálják felvázolni, legalábbis 1670-től kezdődően. A francia történészeket elsősorban abból a szempontból érdekli a népesség számának emelkedése és csökkenése, hogy az mennyiben változtatta meg a termeléssel szembenálló keresletfet. A relerens ezután a városi fejlődés vizsgálata terén elért eredményekről számolt be. Kétségtelenül a polgári fejlődésben is megfigyelhető ingadozás, ha talán más ritmussal is, mint a mezőgazdasági termelés terén, azonban mégis itt kell keresni a jövő fejlődés és gazdasági növekedés zálogát. A XVI. századi ipari termelés növekedése általános európai jelenség. Franciaországban 1540-ig erősen érezhető a lendülete, 1568-ig interciklikus depressziót, 1570—1585 között élénk újrafellendülést tapasztalhatunk, amelyet heves, bár rövid krízis követett. P. és H. Chaunu nagy munkájukban kimutatták, hogy a forgalom növekedése (tehát a termelésé is?) 4 — 5-ször nagyobb volt, mint az árak emelkedése. Vitathatatlan, hogy a XVI. századi ipari fellendülés nemcsak regenerálódás volt, hanem abszolút növekedés. A gazdasági növekedés szemszögéből nézve új megvilágításba került a XVII. századi fejlődés is. Bár 1600 után a falusi munkások életszínvonala romlott, s 1660, vagy 1680 után a vidék hanyatlása általános, minden jel arra mutat, hogy az előző évszázad ipari és kereskedelmi növekedése nem tört meg. Igaz, hogy a Sund-szoroson lebonyolított kereskedelem forgalma 1650 körül volt a legnagyobb, de itt nem a főtendencia megfordulásáról van szó, hanem arról, hogy a demográfiai összezsugorodás következtében csökkent Észak-Nyugat-Európa gabonakereslete a Baltikumon. Az ipari nyersanyagokat (vas, len, kender) továbbra is egyre nagyobb mennyiségben vásárolták: ez mutatja a nyugati manufaktúrák növekvő nyersanyagszükségletét. A francia külkereskedelemről készített legújabb munka általános fellendülés képét rajzolja elénk a XVII. században, amely fellendülés 1660—1690 között felgyorsult. Az 1680—1690-es évek nagy fellendülést hoztak a falusi ipar részére is. A távoli piacok vonzása új vért ömlesztett a vidék életébe is, s így csökkentette a hosszas mezőgazdasági depresszió és a heves ciklikus krízisek hatását. Ezért indulhatott a XVIII. század növekedése magasabb szintről, mint a XV. századé. A XVIII. század ipari növekedésében két szektort különböztet meg: az egyikben gyors a növekedés. Ide tartozik a kőszénbányászat, a kohászat, a gyapotipar, a selyemipar. A másik szektorban, amelyhez a hagyományos posztó- és vászonipart sorolta, lassú növekedés figyelhető meg, bár mindennek a mértéke országrészenként erősen eltérő. A növekvő termelést feltételezésük szerint a parasztság középrétegeinek a kereslete ösztönözte. Ha ez a hipotézis beigazolódik, úgy módosítani kell a Labrousse professzor által a XVIII. századi fejlődésről felállított sémát. D. Bichet, mindezeket a tényezőket összefoglalva, a következő ideiglenes modellt állította fel a francia gazdasági növekedésről: 1. Az 1450—1480-as évek: elhagyott földek, a lakosságnak az 1328. évi szinthez képest az egyharmada, néhol a fele elpusztult, a termelés általános összeomlása. De a bérek kedvezőek, magasak. 2. Ezután két növekedési periódus következett: 1480—1500 közt, és 1560-ban Languedocban, 1580—1585-ben Párizs környékén. A mezőgazdaság terén ez a növekedés nem abszolút, csak regenerálódásról van szó. Ipari téren azonban számottevő a fellendülés, egyes szektorokban áttérnek a luxuscikkek előállításáról a tömegtermelésre. A piac kiszélesedése; kevés, de tartós hatású technikai újítás. Az áremelkedésnek és az amerikai