Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

FRANCIA-MAGYAR GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONFERENCIA 1091 továbbá az erdők birtokában gyakorlatilag monopolizálták a földtulajdon és vele együtt a bányavállalkozás lehetőségét, a városi lakosság többi része robotoló zsellérként, vagy (a XIV. századtól kezdve) a városi határban települt falvak jobbágyaiként függött a Ring- és Waldbürgerek maroknyi csoportjától, amely a városalapításban s a bányavállalkozáeban jövedelmező pénzbefektetést látott. Az eredmény kétségtelenül a termelőerők jelentékeny növekedése volt, de a későbbi fejlődés folyamán a tulaj donmonopólium meggátolta a városiasodás szélesebb kibontakozását. Fügedi Erik „A középkori Kelet-Európa történeti demográfiájának jelenlegi állásáról" szóló korreferátumában a történetírás, a paleodemográfia és a régészet eredményeit egybevetve a középkori Kelet-Európa demográfiai viszonyait kedvezőtlen halandósággal és viszonylag alacsony szaporulattal jellemezte, melyeknek következtében a népesség 250 év (8 nemzedék) alatt kétszereződött meg. Magyarországon a XII. század végéig finnél valamivel gyorsabb népszaporulatot tételez fel a kutatás, ami részben a földművelésre való áttérés kedvező hatásainak, részben külső bevándorlásnak tulajdonítható. A tatárjárás súlyos veszteségeit az ország a XIV. század elejére behozta ugyan, de a következő másfél évszázadban már a népszaporodás az átlagos kelet-európai szinten, vagy valamivel azon alul maradt. A lengyel demográfiai kutatás ezzel szemben éppen a korai évszázadokról alkotott kedvezőtlen képet, amennyiben 1000 és 1340 közt még a népesség megkétszereződését sem tételezi fel, 1340 és 1578 között viszont megháromszorozódásról beszél. Az eltérések oka részben a hiányos forrásadottságokban, részben az eltérő módszerekben rejlik, annyi azonban bizonyos, hogy Kelet-Európában sehol sem következett be az a demográfiai katasztrófa, amely Nyugat-Európát a XIV. században sújtotta, nyilván azért, mert a táplálkozási viszonyok jobbak, a közlekedési viszonyok pedig rosszabbak voltak, és talán az a tény is szerepet játszott, hogy Kelet-Európára — szemben a nyugaton általános A vércsoporttal — az ellenállóbb В vércsoport jellemző. Vitaindító előadásában Székely György rámutatott arra, hogy a francia és a magyar referátum felépítésének és korhatárainak különbözősége megnehezíti az összehasonlítást. A francia referátumban a túlságosan szűkre szabott korhatárok mellett a jobbágyság történeti fejlődésének ős rétegződésének, továbbá a városiasodás menetének bővebb elemzését, a magyar referátumban а XIV—XV. századi fejlődés részletesebb megrajzolását és a különböző régiók (így különösen Csehország) sajátos jellegzetességeinek kidomborítását hiányolta. Számos kiegészítő és kritikai megjegyzéssel segitve előbb a tematika sokoldalúbb megvilágítását, a vita középponti kérdéseinek egyrészt a városiasodást, másrészt a parasztság sorsának alakulását jelölte meg. A vita kezdetén forráskritikai és forráskezelési kérdések merültek fel, elsősorban a demográfiai dokumentációval kapcsolatban. Francia részről az a vélemény hangzott el, hogy a kelet-európai forrásanyag modern kvantifikációs módszerekkel történő megszólaltatása az eddigieknél jobb eredményeket igór. A továbbiakban az eszmecsere a XIV. század „válsága" köré fonódott. Mindenekelőtt sikerült tisztázni, hogy azok a demográfiai és gazdasági jelenségek, amelyek Európa nyugati felében felléptek, keleten hiányoznak, következőleg nem lehet az európai feudalizmus általános válságáról beszélni. De — mint ezt a magyar hozzászólások összegezése és értékelése során Pach Zsigmond Pál kifejtette — Nyugat-Európában sem a feudalizmusnak mint rendszernek, hanem csak egyik szakaszának válságáról van szó, annak a szakasznak, amelyben a földesúri saját kezelésű birtok játszik fontos szerepet. G. Duby abban foglalta össze a vita során kialakult francia álláspontot, hogy a válság egyrészt nem volt még Nyugat-Európában sem általános jelenség, másrészt valóban nem a feudalizmus mint gazdasági rendszer, hanem azon belül döntően a „seigneurie" válsága volt. II. A következő korszak fő problémáit összefoglaló francia referens, Denis Tliehet átfogó képet nyújtott arról, hogy a francia történetírás milyen fontosabb következtetésekre jutott a gazdasági növekedés ütemének, periódusainak, mórtékének a vizsgálata terén az elmúlt két évtizedben. Röviden vázolta, hogyan változtak a vizsgálódás módszerei és szempontjai. A gazdasági élet fluktuációinak a kutatását hosszú időn keresztül összetévesztették az árfluktuációk vizsgálatával. Felhívta a figyelmet Gaston Imbert eredményeire, melyek a XVII. századi fluktuációknak új szemléletét teszik lehetővé: az árak változásait a háborúknak és a demográfiai kríziseknek a keresletre és kínálatra gyakorolt hatása magyarázza. Eszerint azonban az árak nemcsak következmények, és nem is mérőeszközök, hanem maguk is egy fajta változónak tekinthetők a többi változó között. Az évszázados ártrendek változásai nagy vonásokban ismertek. A problémát nem is a regionálisan jelentkező kisebb eltérések okozzák, hanem az a kérdés, hogy mit jelen-