Századok – 1968

Vita - Francia–magyar gazdaságtörténeti konferencia Budapesten (Makkai László–Zimányi Vera–Katus László) 1088

1090 MAKKAI L., ZIMÁ2ÍYI V., KATUS L. katonáskodó és paraszti közszabadokat a vazallitás ill. a banalitás intézményeivel magához láncoló francia típusú „seigneurie", még kevésbé a mezőgazdaságból kiváló kézművesség és a távolsági kereskedelem központja, a szabad város. A kelet-európai korai feudális gazdasági-társadalmi struktúra belső fejlődési korszaka a szerző szerint az orosz fejlődésben mutatkozott meg, amelyben a rabszolgaság maradványainak elhalása során a XV—XVI. században a telkes parasztok robotjával művelt földesúri gazdaság és a földesúri függésben tartott mezőváros váltak uralkodó jellegzetességekké. Erre az útra tért ugyanebben az időben Kelet- Középeurópa is, megelőzőleg azonban egy olyan perióduson ment át, melyet a nyugat-európai fejlődéshez való felzárkózás kísérletének lehet mondani. A királyi birtok és a várszervezet felbomlása, népeinek ós területének részben a nagybirtokos arisztokrácia, részben a szolgálati birtokát nemesi örökbirtokként elnyerő katonáskodó közszabadok helyére jutása, külföldi és hazai parasztok nagyarányú betelepítése az újonnan érkezett és részben lakatlan, részben gyéren lakott földekre, ezzel kapcsolatban a művelt terület kiterjedése és a nyugat-európai agrártechnika vívmányainak (fordítós eke, hármas nyomás) bevezetése, a rabszolga eredetű munkaerővel művelt földesúri házigazdaságok felszámolása, a parasztságnak szabad költözésű, túlnyomóan termés járadékkal tartozó telkes jobbágyosztállyá alakulása az új agrárviszonyok jellemzői. A kézművesség fokozatosan kiválik a mezőgazdaságból, a paraszti iparosok városokba települnek, létrejön a helyi piackörzetek központjául szolgáló mezőváros, sőt a hazai uralkodó osztály és német vállalkozás közös alapításaiként feltűnnek a „locatiós" városok, a kelet-középeurópai bányakincsek és munkaerő új technikával való kihasználásának s a termelt fémek és textíliák nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozatalának központjai. A XIV. század végére megerősödik a városok céhes ipara s ezzel párhuzamosan a mezőgazdaságban a pénzjáradékra való áttérés tendenciája. Ennek a gazdasági fejlődésnek a parasztság, főként annak árutermelésre áttérő felső rétege is hasznát látta, de legfőbb haszonélvezője a német kereskedőtőke és a keletközépeurópai feudális nagybirtok volt, mely utóbbi a megnövekedett termény- és pénzjáradék fejében sorvadni hagyta saját gazdaságát ós nem erőltette a robotot. A paraszti emancipációnak ós a városfejlődésnek kezdettől fogva ellensége volt a nagyszámú kis- és középbirtokos nemesség, de a reakció mindaddig nem győzhetett, amíg a középkelet-európai városi fejlődés s azzal együtt a paraszti árutermelés lendülete meg nem torpant. Ez minden jel szerint a XV. század közepe után következett be, s a szerző véleménye szerint azáltal, hogy a dél-német kereskedőtőke, éppen mert a legközvetlenebbül meríthetett a XIV. századi válságtól megkímélt Kelet-Európa gazdasági erőforrásaiból, leghamarabb kilábolt a Nyugat-Európát sújtó depresszióból, s mihelyt a XV. század közepén megkezdődött az újabb demográfiai és mezőgazdasági felfutás, kiépítette saját exportiparát. Előbb a kelet-európai piacok, majd az ottani bányaművelés és textilipar kézbevételével megbénította a XIII. századi locatio eredményeként létrejött s a XIV. században már-már meggyökerező helyi városiasodást. A közép-kelet-európai város megsz#nt a paraszti árutermelés piaca lenni, a pénzjáradék háttérbe szorult és kialakult a robotoltató magángazdálkodás. Ugyanekkor megindult Kelet-Európa agrárexportja nyugat felé, kirajzolódtak az ipari és agrár Európa határai. Három magyar korreferátum járult hozzá a középkori problematika legvitatottabb vonatkozásainak, a városfejlődésnek és a demográfiai fejlődésnek tisztázásához. Heckenast Gusztáv „Az ipar kezdetei a középkori Magyarországon" c. korreferátumában még publikálatlan kutatásai alapján kifejtette, hogy Magyar-, Cseh- és Lengyelországban a korai kézművesség szervezetét (valószínűleg nomád eredetű magyar kezdeményezésre) a kialakuló feudális állam hozta létre a X. század derekán azáltal, hogy a fejedelmi birtokok és várak körül odatelepített katonaelemek által ellenőrzött falvak lakosaira speciális kézműves szolgáltatásokat rótt ki. A szolgáltatók földművelő parasztok voltak, s kézműves tevékenységüket mellékfoglalkozásként, nem egyszer a várak műhelyeibe ideiglenesen berendelve gyakorolták. Az uralkodó osztály igényeinek növekedésével a kézművességnek ez a szervezete elavult, a XIII. században fel is bomlott. A paraszti szolgáltatásokat fokozatosan agrártermékekre kommutálták, s az iparcikkekkel adózóknak csak kis része (főleg kovácsok) települt át a XIII. században a kialakuló városokban. A kézművesség központja ettől kezdve a város lett. Paulinyi Oszkár „a német kolonizációs város problematikájáf'a Garam vidéki bányavárosok példáján világította meg. Topográfiai módszerrel közelítve meg témáját, kimutatta, hogy ezeket a városokat bevándorló német kereskedőtőkés konzorciumok alapították a XIII. században azáltal, hogy a királytól elnyerték a város területének tulajdonjogát és a földesúri jogokat. A három-négy tucatnyi vállalkozóból álló konzorcium tagjai a piactéren (Ring) kiosztott házhelyek és az azokhoz tartozó majorok (Hofstatt),