Századok – 1968

Közlemények - Csécsy Imre emlékirataiból (Közreadja Mucsi Ferenc). 1075

1084 C&ÉCSY IMRE EMLÉKIRATAIRÓL és általános szabadság előfeltétele az ember felszabadulása a gazdasági kényszerűségek alól. Abban a tekintetben azonban, hogy ez hogyan értendő, álláspontja a Társadalomtudományi Társaság-vitától eddig a Galilei Körben tartott előadásig mindenesetre jelentős változáson ment át, fejlődött, tisztult ós megvilágosodott. Akkor még, tizenhárom évvel azelőtt, azt hangsúlyozta, hogy a szabadság relatív fogalom. Lényegileg ugyan minden korban és minden társadalmi helyzetben élő ember számára ugyanegyet jelentett: szükségletei kielégítésének lehetőségét. De hogy az emberek egyáltalán mit éreznek szükségletnek, az végeredményben osztályhelyzetüktől s az anyagi és kulturális fejlettség fokától függ. Ma a munkásság szempontjából a szabadság nem jelent egyebet, mint azt a vágyat, hogy anyagi szükségletei kielégüljenek. Ezt a kapitalista társadalomtól nem kapja meg. Ebből következik, hogy „ami ma, a szabad versenyre alapított gazdaságban a polgári osztály . . . számára szabadság, az a munkásosztály . . . számára szolgaság, mert a lét szegénységét és bizonytalanságát hozza számára". (A társadalmi fejlődés iránya. Bpest. 1904. 62. 1.) Már akkor hozzátette ugyan, hogy mennél teljesebben elógülnek majd ki az emberek anyagi szükségletei, annál inkább előtérbe jutnak a magasabb, szellemi-lelki szükségletek, a tudományos, irodalmi, művészeti alkotás és élvezés vágya, s a szocializmus legnagyszerűbb eredménye épp az lesz, hogy ennek a fejlődésnek számára végtelen utat nyit majd meg. Ez azonban csak a messze jövő távlata. Szabó Ervin akkor még mindenesetre úgy látta, hogy a szabadság polgári eszméje, amelynek lényege a szabad verseny, aktuálisan ellentétben van a munkásság szabadság-fogalmával, amelynek mai tartalma nem lehet egyéb, mint az anyagi szükségletek kielégítése. És akkor még nem kételkedett abban, hogy ehhez csak a marxi szocializmus, vagyis a termelőeszközök magántulajdonának kiküszöbölése, a központi állami gazdálkodás útján érhetünk el. A szabadságeszmének ez a szűkkörű, kizárólag osztályszemponton alapuló értelmezése most Szabó tudatában jelentősen kitágult. A gazdasági szükséglet-kielégítés követelménye tovább is az előtérben maradt, de most már nem mint kizárólag a munkásosztály, hanem mint az egész társadalom ügye. Most, az első világháború harmadik évében, Szabó úgy látja, az egész emberiség szempontjából az anyagi szükségletek mennél jobb kielégítésének legfőbb akadálya a nemzetek gazdasági elzárkózása, a védővámrendszer . . . Szabó Ervin nem szólamokban gondolkodik, hanem a valóságot látja. Az ő eszménye nem az állami, hanem az állam nélküli szocializmus. Ha tovább ólt volna, bizonyára mindenkinél jobban ki tudta volna fejteni, hogy ez konkrété mit jelent, és hogyan valósítható meg. Ebben az írásban csak két, szocialista gondolkodó szempontjából valóban új felismerésig jutott el. Az egyik az, . . . hogy az állam, minden állam, az erőszak szerve. A másik az, hogy az emberiség anyagi szükségleteit a szabad gazdálkodás elégítheti ki a legteljesebb mértékben. A kapitalizmus korszakára ez kétségtelenül áll, de Szabó úgy látja, hogy ez a tétel mégsem pusztán a kapitalista ideológia sajátja, hanem általános érvényű . . . A tőkés rendszer, mint Szabó megállapítja, még az öncélú állami imperializmus kifejlődésében sem ártatlan. Mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a főbűnös ebben mégis a politika. „El kell azonban ismerni, hogy imperialisztikus törekvések egyformán vannak a szabadkereskedő és a vódővámos államokban, sőt az imperializmus példaképe a XIX. században éppen a szabadkereskedő Anglia volt." ('.15. 1.) És tovább: „Viszont meg kell mondani azt is, hogy bármilyen része van is a modern kapitalizmusnak az államok terjeszkedő politikája erősödésében, a modern imperializmus is jórészt csak egyik tünete az állam mindenkori irányzatának, hogy függetlenül a gazdasági erőktől, sőt sokszor azok ellenére ós a gazdasági érdekek rovására igyekszik hatalmi körzetét kiterjeszteni, területét nagyobbítani, nem másért, mint a minden hatalmi szervezetben — sőt minden élőben — működő uralmi vágyból." (36. 1.) Ez azonban nem annnyit jelent, mintha a modern imperializmus nem lenne egyúttal valóban nagykapitalista érdek is. Már a következő mondatban ezt írja Szabó: „Nyilvánvaló, hogy amiként a kapitalizmus óriási gazdasági erőforrásai nélkül a modern nagyállamok aligha tudnák fenntartani terjeszkedő politikájuk óriási szervezetét, úgy a mai nagykapitalizmus is a régi legnagyobb világbirodalmak méreteit és hatalmi eszközeit is messze túlhaladó ereje és támogatása nélkül nem érhetné el céljait" (uo). Úgy vélem, ezekből az idézetekből elég világosan kitűnik, hogy Szabó nem fordít hátat a szocializmusnak, hanem azt tette, amire meggyőződése szériát a szocialista elméletnek és gyakorlatnak abban az időben leginkább volt szüksége: felülvizsgálva a túl merev, túl egyszerű és egyoldalii nézeteket. . . És ebből a szempontból Szabó legfontosabb megállapításának azt tartom, hogy „államelméletünk is felülvizsgálatot igényel" (42. 1.) Azt tartottuk mindeddig, hogy