Századok – 1968

Közlemények - Csécsy Imre emlékirataiból (Közreadja Mucsi Ferenc). 1075

CSÉCSY IMRE EMLÉKIRATAIBÓL 1081 nevel- hanem a magasabb műveltség, amire a jólképzett és tehát jól kereső munkás természetesen inkább tehet szert, mint az átlag. Es ez nemcsak azzal jár, hogy a látókör szélesedik, hanem az erkölcsi tudat is elmélyül. Kifejlődik a készség a legnagyobb kockázatok bátor vállalására, hősies áldozatra. Ez az igazi arisztokratizmus, de nem a szokványos, hanem nietzschei értelemben. Ezért alapították Szabó és a több| szindikalisták a mozgalmat a munkásságnak ilyen értelemben vett legfelsőbb rétegére. О maga is, mint már mondtam, csakugyan arisztokratikus lélek volt. Ez a szegény zsidó kispolgári családból származó szocialista forradalmár valójában lelki nagyúr volt, mint Ady. Utolsó művét — Társadalmi és pártharcok a 48 — 49-es magyar forradalomban — már halála után a bécsi emigránsok adták ki 1921-ben. Szabó Ervin halála előtt Jászi Oszkárra bízta kéziratának sajtó alá rendezését; a postumus műnek ez az első kiadása Jászi bevezetésével jelent meg. (A későbbi kiadásokból ezt a bevezetést kihagyták.) Jászinak ez az írása Szabó rövid életrajzán és munkássága méltatásán kívül teljes emberi arcképet is ad róla. Szabó Ervin maga egyetlen írásában sem árulta el, csak Jászinak ebből a bevezetéséből tudjuk meg, hogy lelkes olvasója volt Nietzschenek, s ez a tragikus, de nagyszerű gondolkodó mély hatással volt rá. Aki Szabóban csak a marxistát látja, bizonnyal meglepődik ezen, sőt értelmetlennek találja. Egy igazi és hű szocialista, aki rokonlóleknek érzi magát a szocializmus egyik legkíméletlenebb ellenségével, az exkluzív és erőszakos „Herrenmoral" prófétájával ! De ha mélyebbre nézünk Szabó Ervin sokrétű lelkébe, nincs ebben semmi órthetetlenség vagy ellentmondás. Társadalomszemléletének alapja a történelmi materializmus volt, de tágabb értelemben vett világnézetében az erkölcsi idealizmus vezérelte. Egész élete története is ezt bizonyítja. Politikai, mozgalmi magatartásán kívül az a részleges, de jellemző adat is, amelyet szintén Jászitól tudunk: hogy még pályája kezdetén nagyösszegű kezességet vállalt valami találmánnyal kapcsolatban két barátjáért, akik vállalkozásukba belebuktak, és Szabó egész életén át nyögte ennek a tartozásnak terhét. Szerény keresetének jelentős része mindvégig ennek a törlesztésére ment el. A filiszter szemében ostoba dolog az ilyen, nevetséges és megbocsáthatatlan könnyelműség. Szabó, ha akarta volna, bizonyára megszabad ulhatott volna ettől a súlyos tehertől. De ő becsületesen teljesítette, amit baráti szolidaritásból vállalt. A mi szemünkben nagyúri gesztus volt ez, tiszteletreméltó, és jellemének mélyébe világító. Titkos Nietzsche-rajongásán sem lehet megütközni. Benne ő természetesen nem a korlátlan hatalomvágy apostolát látta — aminthogy Nietzsche valóban nem csak az volt —, hanem az emberfaj tökéletesedésének prófétáját. Olvassuk el Adynak „Gáláns, vasárnapi nép" című versét (A minden-titkok verseiben): ,,. . .ezekért élünk. Ezekért a boldog cudarokért Szakad a vérünk, A bánatunk nem ér egy zsömlyét S a kedvünk ára egy garast, S mégis az ő kedvük maraszt A hidegben, a hőben, Az élet-vendéglőben. S mégis értük ássuk Vagy itt, vagy másutt Gödreit az emberi útnak . . .". Igen, ne tagadjuk: az emberiség, amelyért élünk, küzdünk, és netán meghalni is készek vagyunk, legalább kilencven százalékban csőcselék, s benne a proletártömeg szintén. Ady-nagyúr ezzel a kiábrándító valósággal is számot vetett és felülemelkedett rajta. De ehhez meszszebbre kell látni, túl a jelenen és a közvetlen jövőn. Ha a szocializmus győzelme nem jelentene mást, mint a csőcselék uralmát, senki nagy szellem nem lelkesednék érte. Nietzsche ezt látta benne, ezért harcolt ellene. De Szabó Ervin nem így látta. Az ő szemében a szocializmus az egész emberiség szellemi-erkölcsi fölemelkedésének legjobb és szükségszerű útja volt.Végső eszménye neki is, mint Nietzschének, a magasabbrendű ember volt, az Übermensch. De nem mint egy-egy csodapéldány, hanem úgy, hogy mindenki azzá váljék. Es az anyagi fölemelkedés ? A közkeletű szocialisták elsősorban erre vetik a súlyt. A propaganda legfőbb érve az, hogy a kapitalizmus a termelőerők további fejlődésének immár nem előmozdítója, mint hajdan volt, hanem akadálya. Ennek bizonyítására számtalan adatra hivatkoznak, s ebből következtetik azt, hogy a gazdasági fejlődés törvényszerűsége folytán a kapitalizmus előbb-utóbb kénytelen-kelletlen átadja majd helyét a magasabbrendű, kollektív, szocialista termelési ós elosztási rendszernek, amely majd megvalósítja a termelőerők további nagyarányú kibontakozását. Ez annyira alapvető tétele a szocializmusnak, hogy ebben valamennyi párt, iskola, frakció lényegileg mindig egyet is értett, egyetlen szocialista sem kételkedett benne. Ebből a materialista felfogásból szerintük az is természetszerűen következik, hogy a szellemi fölemelkedést, az erkölcsi igazság uralmát, az egész emberfaj kultúrálódását is csak a szocializmus anyagi sikere hozhatja majd meg. Erről magának Szabónak is szép szavai voltak. Nem tagadhatjuk, végtelenül megnyugtató világkép ez, anyag és szellem szép egysége, amint egymást föltételezik és segítik. Kinek-kinek tetszésére lehet bízni, hogy melyiket tekintse előbbvalónak. Ennek köszönhető, hogy az elvont idealista, aki elsősorban az igazságos társa-