Századok – 1968

Közlemények - Váradi Sternberg János: Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. 1038

FORGÁCH SIMON EMLÉKIRATAI 1085 Morea országát meghódította Ali pasa nagyvezír, a török császár veje vezérletével.49 Feltett szándéka az volt ennek a nagyratörő fiatalembernek, hogy mindazokat a keresztényeket — legyenek bál-milyen nemzetiségűek is —, akik Európa területén, de török fennhatóság alatt élnek, kitelepíti Ázsiába, s e keresztények helyébe Ázsiából telepít majd át törököket. Mégpedig úgy, hogy egyetlen falu se legyen, ahol keresztények laknának, hanem az egész európai Törökországot kizárólag törökök lakják. A velenceiek segítséget kértek a (német-)római császártól. A császár követséget küldött a portára, figyelmeztetve a portát, hogy a törökök ezzel a velencei üggyel megsértik a békeszerződés pontjait. A császár pedig semmiképpen sem hagyhatja cserben a velenceieket. A török erre nagyon fennhéjázó választ adott: Neki jogos oka van a háborúra a velenceiek ellenében; a császárral ugyan fenn akarja tartani a békét, de ha az fegyvert emel rá, akkor a törökök még vele, a császárral is szembeszállnak. Erre azután a (német-)római császár felkészült a háborúra, hadseregét felvonultatta a török ellen, s elhelyezte haderejét a Duna és Tisza alsó folyásánál levő határterületen. A nagyvezír közben tudomást szerzett arról, hogy magyar főrangúak élnek Lengyelországban számkivetésben, erre parancsot adott Mechmet-nek. a kocsini pasának,60

hogy hívja meg ezeket a főrangúakat török védnökség alá, azzal a biztosítékkal, hogy nemcsak védnökséget kapnak a megfelelő ellátással és egyéb szükségesekkel a portától, de a nagyvezírnek feltett szándéka az, hogy egész Magyarországot felszabadítsa a német uralom alól, s az országot nem mint leigázott adófizetőt akarja birtokolni, hanem, mint szövetségest, minden kiváltságában meg akarja tartani; ennek ellenében a főrangúaknak azon kell majd munkálkodniok, hogy a magyarokat a maguk pártjára vonják, s együttesen segítsenek a németet kiűzni Magyarországról; afelől is biztosítja a főrangúakat, hogy maga Rákóczi fejedelem is eljön majd Franciaországból, mert a porta őt is meghívta. A cochini pasa, amint megkapta a negyvezír parancsát, nyomban elküldött egy török agát Sulkoviaba a magyar főrangúakhoz saját levelével; ebben a levélben udvarias hangon tudomásukra hozta az ottomán porta tisztességes szándékát a magyar nép iránt, s a porta nevében mind a főrangúaknak, mind pedig minden számkivetett magyarnak teljes oltalmat s minden szükséges anyagi ellátást ajánlott fel, ezenfelül még pénzt is küldött minden egyes főrangúnak, hogy abból gondoskodhassanak az útiszükségletekről a maguk számára. Gr. Eszterházy Antal tartózkodott legközelebb Cochinhoz, Lengyelország hadserege nagyhetmánjának oltalmát és vendéglátását élvezve, ezért a pasa külön is elküldött egy agát a grófhoz, aki rögtön Cochinba is utazott, feleségével s gyermekeivel együtt. Azok a főrangúak pedig, kik Sal ko via ban voltak, nevezetesen: gr. Bercsényi Miklós, gr. Forgách Simon és gr. Csáky Mihály — kiki feleségével együtt — tanácsot tartottak arról, hogy mit is kellene tenniök. Egyrészt visszariasztotta őket a török védnökség, mert jól ismerték ennek a barbár népnëk a kegyetlenségét. Másrészt azonban mái- féltek attól, hogy továbbra is Lengyelországban maradjanak, mert az éppen akkoriban dúló lengyelországi belháborúban a császárnak könnyen alkalma nyílhatott arra, hogy elfogassa a főrangúakat, ós minthogy a királyi herceg sem tartózkodott otthon, nem igen kecsegtethetté. magukat biztonsággal. Közben gr. Forgách és gr. Csáki már úgy elszegényedtek, hogy sem élelmüket, sem ruházatukat nem tudták biztosítani, sem saját maguk, sem feleségük számára. Bercsényinek ugyan módja volt arra, hogy megéljen, de a császártól ő is félt, hiszen a fentebb leírt esettel jól ráijesztettek. Végül mégis úgy döntöttek, hogy elmennek Törökországba. Nem tudván a háború kimenetelét, arra gondoltak, hogy abban az esetben, ha a töröknek kedvez a hadiszerencse, akkor a háborúviselés során, ha ők, magyar főnemesek nem lesznek ott, a török végigpusztítja majd egész Magyarországot, avagy egyszerűen elfoglalja a maga számára; ha viszont ők ott lesznek,visszatarthatják a törököt az efféle pusztítástól; végül azonban a nagy szegénység és a nyomor eszközölték ki azt, amit a nagyvezír kivánt tőlük. Ama szólásmondás szerint, hogy „ha a szükség parancsol, a bölcs sosem mond nemet semmire". A szükségnek akkora az ereje és a rangja, hogy gyakran még a tilos dolog is jogosnak és helyesnek minősül általa. Útrakeltek tehát a fent felsorolt főurak lóháton a török agával együtt Cochinba, Salkovia-ban hagyva feleségüket, hiszen ők maguk is csak nagy veszedelem közepette tudtak keresztülutazni Lengyelországon, miután a konföderált lengyel rendek csapatai mindenfelé — még a Tyrus, más néven Dnyeszter folyónál is — megszállták az átkelőhelyeket, s ebben a belháborúban azt sem tudhatta az ember, hogy melyik lengyel kinek Ali Pasa nagyvezír. Elesett az 1716. aug. 5-i péterváradi csatában, ő biztatta gyülekezésre a Lengyelországban bujdosó tábornokokat, s ő volt Rákóczi meghivatásának fceszközlője. " Nyilván Mehemed pasa későbbi benderi parancsnok. Róla lásd Karácson Imre: A Rákóczi emigráció török okmányai (1717—1803). Bpest. 1911. 66. 1. Khotin—Hotin: város a Dnyeszter partján. 14 Századok 1968/5 -6