Századok – 1968
Közlemények - Váradi Sternberg János: Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. 1038
FORGÁCH SIMON EMLÉKIRATAI 1061 kell nekik adni. A konföderált rendek e gyűlésén döntést hoztak a jezsuitákról is, ugyanis e Társaság semmiképpen sem akarta a konföderált rendeket afelől biztosítani — még a tiszta lelkiismeret szerinti kötelezettségvállalás mellett sem14 —, hogy a császárral semmiféle érintkezést nem fog fenntartani, s nem avatkozik bele politikai ügyekbe; pedig igen gyakran tapasztalható volt a császárral való veszélyes összeköttetésük; éppen ezért olyan döntés született felőlük, hogy távozniok kell az országból; de néhány helyen ezután is megtűrték őket, már ti. azokat, akik magyarok voltak köztük, mert a németeket kiutasították. Még tartott az országgyűlés, amikor megjött a híre, hogy a németek az erdélyi német katonaság megsegítésére sietnek. Erre tüstént kiküldték Forgáchot Erdélybe. Forgách azt javasolta a fejedelemnek, hogy küldje majd maga előtt hozzá a gyalogságot, maga a fejedelem pedig kb. 15 000 főt kitevő lovasságával kerítse be a németeket; amerre megy, pusztítsa el a németek elől az élelmiszereket, nyugtalanítsa állandó rajtaütésekkel a németeket, de semmiképpen se álljon nyílt csatát ellenük; a német majd így kifárad, legyengül, hiszen hosszú lesz az útja Erdélyig. Erdélyben pedig majd Forgách megy eléjük, s a maga területén is minden élelmiszert el fog vonni a németek elől. Miután pedig Forgáchnak Erdélybe törtónt visszatérése által ott minden szükséges intézkedés megtörtént a németek romlására, a fejedelem a 3000 főnyi gyalogságot Eszterházy Antal gróffal az élén előre küldötte Erdélybe, majd ő maga is megérkezett testőrségóvel, a lovasságot Károlyira bízta, hogy nyugtalanítsa a németeket, kik 18 000 főnyi haderőt számláltak, Herbeville generális parancsnoksága alatt. Es jóllehet Károlyi gondoskodott arról, hogy a rajtaütések gyakoriak legyenek a német katonai tábor ellen, azt azonban csak hanyagul akadályozta meg, hogy a németek élelmiszerhez hozzájuthassanak. Midőn a fejedelem Erdély határához érkezett, Forgách jött eléje, kinek 10 000 főnyi gyalogsága volt. A fejedelem francia hadmérnök segítségével Sibó falu mellett védővonalat építtetett ki, hogy megakadályozza a németek átjutását, s védeni is szándékozott ezt a vonalat. Forgách azonban bebizonyította a fejedelemnek azt, hogy a németek áttörhetik ezt a vonalat, s azért azt javasolta a fejedelemnek: ne bocsátkozzék nyílt csatába, hanem amint megérkezik Károlyi is Erdélybe, s körül lesz fogva a német, minden oldalról meg kell majd támadni, és semmiképpen sem szabad engedni, hogy élelmiszerhez j sson; útjában a német kénytelen lesz sok hídon átkelni, ezeken a helyeken is akadályozzák meg a magyarok, hogy a németek átjussanak. Már Szt. Márton ünnepe volt16 , beállt az esős idő, a németek fáradtak a hosszú úttól, ha tehát éjjel-nappal, itt is, ott is bele-belekapnak, hozzászámítva ehhez az esős és sáros időt, a németeknek természetesen ós egészen bizonyosan el kell pusztulniok. De nyílt csatát állni azokkal a németekkel szemben, akik már a végső elkeseredésükben életükért fognak harcolni — nos, ez nagy veszedelmet jelentene a fejedelem számára. De szükség sincs arra, hogy a fejedelem e végső veszedelemnek kitegye magát, hiszen egészen bizonyos az, hogy a németek csata és kockázat vállalása nélkül is el fognak pusztulni. Ámde a fejedelem minden áron csatát akart, ezért a németek megérkeztével el is kezdődött a harc. A fejedelem abban bízott, hogy abban a pillanatban, amikor a német megtámadja a védővonalat, Károlyi majd hátbatámadja őket. Ám Károly i csak szemlélője maradt e csatának, az egyik hegy tetején állva. A fejedelem, Forgách javaslatára, kivonta magát a csata színhelyéről. Végre a németek megtámadták a védővonalat; a vonal jobbszárnyát Desölör1 6 francia tábornok véd te, kit a francia király követként küldött a fejedelemhez, de a hadműveletekben segítőnek is. A németeket a magyarok kemény fogadtatásban részesítették, mind a balszárnyon — melyet Forgách védett — mind pedig a jobbszárnyon. Ám a németek hamarosan megtalálták az átjárót, mégpedig akadály nélkül, s így a magyarok hátába kerültek, kik ezért visszavonulásra kényszerültek. A jobbszárnyon a magyarokhoz közel egy erdőség volt, abba visszahúzódhattak, de a balszárnyon már nagyobb volt a veszedelem. Viszont Forgách saját reguláris lovasezredét a vonal mögött helyezte el, s midőn a németek a megzavart gyalogságot a nyílt mezőn üldözőbe akarták venni, Forgách, lovasezrede bevetésével feltartóztatta a németeket mindaddig, míg a gyalogság be nem húzódott az erdőségbe; ebből a lovasezredből azonban alig maradt meg a fele, s maga Forgách is csak nagy üggyel-bajjal tudott megmenekülni ezrede maradék lovasságával, és — végig megtartva a jó katonai rendet — visszavonult a hegyekbe. A németek pedig nem nyomultak utána. Négyezren vesztek el a csatában a németek közül, a magyarokból pedig ötszázan ; a magyarok és az " Értsd : mint papoktól, esküt nem követelt tőlük az országgyűlés, csak a tiszta lelkiismeretük szerinti, szóbeli kötelezettségvállalást. "Nov. 11. (1705). "Des Alleurs márki altábornagy, francia katonai tanácsadó és megbízott Rákóczinál.
