Századok – 1968

Közlemények - Váradi Sternberg János: Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. 1038

FORGÁCH SIMON EMLÉKIRATAI 1059 den indok nélkül követte menekülő vezérét, így azután a győzelem a németeké lett, s a magyarok nagy összevisszaságban szétszóródtak. Mikor ezt meghallották azok, akik Lipótvár ostrománál maradtak, meg sem várták a fejedelem rendelkezését és parancsát, hanem páni rémülettől13

megrettenten, még az ágyúikat is otthagyva, elmenekültek; — és ezt az egész szerencsétlen akciót egyetlen tiszt tudatlansága és felénk természete okozta. Hajster úgy érkezett Lipótvár alá, hogy ebben a hadműveletben 2000 emberrel lett kevesebbje, ugyanekkor 600 magyar is elesett; megérkezte után kellő mennyiségű élelmiszerrel töltötte fel a Vár katonai raktárát. Ha ebben a csatában a fejedelem azt tehette volna, amit akart, más lett volna a csata kimenetele. Ám a fejedelmet, mintha csak fogoly lenne, úgy tartotta vissza a második vonal mögött a nemesség, kik féltették a fejedelem személyét, s azt akarták, hogy ne tegye ki magát veszedelemnek. Pedig a fejedelem erős és bátor szívű ember, s minden cselekedetében, akár sikerültek azok, akár balul ütöttek ki, mindig megőrizte lélekjelenlétét. E hadművelet után a fejedelemnek vissza kellett vonulnia a Vág folyón túlra; itt rövid idő alatt összeszedte övéit, s újra jó csatarendet alakított ki. Hajster is visszavonult oda, ahonnan jött. Forgách egész idő alatt Szatmárnál volt, s be is vette ezt az erősséget; mindez pedig a karácsonyi ünnepek alatt történt; a fenti hadművelet után pedig mind a németek, mind a magyarok szünetet tartottak, ki-ki a maga helyén. Forgách azonban, Szatmár bevétele után Erdélybe vonult. Az erdélyi állapotok pedig az alábbiak szerint voltak a múltban, illetve ilyenek ez idő szerint: Erdély Magyarországnak egyik tartománya volt, amelynek megvolt a maga vajdája; e vajdákat a magyar királyok nevezték ki. Később, Szapolyai János király idejében, annak érdekében, hogy létrejöhessen I. Ferdinánddal a béke, e tartományt különválasztották Magyarországtól, s szabad fejedelemséggé szervezték, s megkapta azt a jogot, hogy fejedelmét szabadon választhassa. Néhány fejedelem után utoljára Abbafi Mihály volt a fejedelme, ki sok esztendőn át békésen uralkodott e fejedelemségben; még életében fejedelemmé választották Mihály nevű fiát, ki akkor még igen ifjú ember volt. Miután a császáriak a törökkel szemben jelentős hadisikereket értek el a török felett aratott bécsi győzelmet követően, a császár felkérte az erdélyi fejedelmet, de egész Erdélyt is, hogy lépjen vele szövetségre a török ellen annak érdekében, hogy ha Erdély visszalép a török mellől, annál erősebben lehessen szorongatni a törököt Erdély felől. Mind a fejedelem, mind maga Erdély engedett a császár kérésének, s egyezségre is lépett a császárral, mégpedig olyan feltótelekkel, hogy a császárnak semmiféle joghatósága ne legyen Erdélyben, s e fejedelemségnek maradjanak meg érintetlenül kiváltságai, mind a szabad fejedelemválasztást, mind pedig az egyéb jogokat és kiváltságokat illetően. A császár ezt az egyezséget esküjével ós Írásban is megerősítette, kijelentve azt is, hogy a németek, akik majd Erdélybe érkeznek azért, hogy fegyveres erejüket egyesítsék az erdélyiekével, saját költségükön fognak ott élni, s egyesült erővel fogják majd megtámadni a törököt. Ámde miután a németek megérkeztek Erdélybe, csalárd módon bevették az erdélyiek várait s erősségeit, azokba német várőrséget raktak, megkapták Abbafi fejedelem minden joghatóságát is, azt tettek Erdélyben, amit éppen akartak ; gyalázatos módon bántak az öreg fejedelemmel, aki e feletti keserűségébe bele is halt; fiát — kit pedig már előzőleg fejedelemmé választottak — apja halála után Bécsbe hurcolták, s ott nyomorúságos körülmények között meg is halt. így tehát az ausztriai uralkodóház saját kizárólagos uralma alá hajtotta Erdélyt, német katonai főparancsnokot nevezett ki, sőt német tanácsosokkal bevezette a kamarai igazgatást is, annak érdekében, hogy megszerezze magának az ország vagyonát; s bár kormányzót és kormányzótanácsot erdélyiekből nevezett ki, de ezek semmi egyéb hivatali hatalmat nem kaptak, csak annyit, hogy a császár által kirótt hadiadók ügyét intézzék, s bizonyos jogesetekben ítélkezzenek, végül megfosztotta Erdélyt minden kiváltságától, és szörnyű adóterhekkel sújtotta. Egyszer Thököli a török pasa segítségével megtámadta Erdélyt egy tatár szultánnal együtt; Hajszter generális szállt szembe velük németjeivel, ámde a németeket a tököliánus magyarok és a törökök megfutamították, sőt maga Hajszter generális is fogságba esett, s Thökölinek adták át őt, később úgy szabadult e fogságából, hogy Thökölinét (ki leánya volt gr. Zrínyi Péter horvát bánnak, akit, mint fentebb erről már szó volt, Lipót császár lefejezteti, s ki édesanyja a mostani fejedelemnek: Rákóczi Ferencnek) Hajszterért cserébe visszaadták férjének; a feleség egyébként férjét megelőzve halt meg Törökországban, férje aztán követte a sírba, szintén Törökországban. IS

Itt másodszor írja a „Pannonico terroré" formát, s — mint arra már előzőleg utaltam — korábban a „Panico", ill. „Panelco" — nyelvtanilag szintén meg nem felelő — formulát használta; a fordításban megtartottam a „pán i rémület" kifejezést. — A ford.