Századok – 1968

Közlemények - Váradi Sternberg János: Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. 1038

1056 VÁRADI STERNBERG J.í XOS pemmiféle katonai fegyelmet sem tartva be. Ebből adódott az, hogy a dunántúli nemesség, de az országrész egész lakossága is, lelkében kezdett elidegenedni Rákóczitól. Úgy esett a dolog, hogy Forgách generális bizonyos ügyekben Bécsbe utazott, s ez alkalommal József király személyesen beszélt Forgách-csal, s felfedte előtte szándékát is. Minthogy a király félt attól, hogy az alkalommal élve, francia ösztönzésre Rákóczi majd megkísérli a trónfosztást, s másik király felől kezd majd gondolkodni, ezért kedvére való lenne a királynak az, ha Forgách átmenne Rákóczihoz annak érdekében, hogy megakadályozza e szándék valóra váltását. A király maga nem rótta fel a magyarok vétkéül azt, hogy harcolnak saját szabadságukért, hiszen magának is látnia kellett azt, hogy Magyarország a legnagyobb igazságtalanságot szenvedi el a bécsi udvartól, ámde mivel nem az ő kezében volt a kormányzás, nem is tudott segíteni az országon. Ám a trónfosztás igen nagy igazságtalanság lenne azzal a királlyal szemben, aki nem oka semminek. S erről a dologról a jövőben még sokat szeretett volna Forgách-csal beszélgetni. Közben az udvar fogságra akarta vetni Forgáchot, ő azonban megszökött ez elől, s egyenesen Rákóczihoz menekült, akit még Eger felett talált.8 Abban az időben Hajster generális, látva Károlyi nagyon is rossz intézkedéseit, megtámadta őt, s Károlyi minden ellenállás nélkül megfutamodott előle, s tiszántúli katonáival együtt hátrálva, átkelt a Dunán. A dunántúliak pedig, akik a legkevésbé sem voltak megelégedve a rákócziánusokkal, átálltak a császár pártjára; Hajster pedig ezt az országrészt elfoglalva, átkelt a Dunán, és Bercsényi ellen indult, aki meg a Vág folyón kelt át, miközben Hajster üldözte őt. Rákóczi Forgáchot szívesen fogadta, s Borsod vármegye — melynek Forgách főispánja volt — nagy örömben volt valamennyi magyarral együtt, megérkezte miatt. Rákóczi nyomban igénybe vette őt mind a haditanácsban, mind pedig a hadműveleteknél. Forgách személyesen tárgyalt az egri (német) várparancsnokkal, s rá is vette őt olyan egyezségre, hogy — mivel a parancsnoknak minden reménye abban volt, hogy segítséget fog kapni, s élelmiszerekkel még néhány hónapra el volt látva — annak érdekében, hogy a vár le ne rombolódjók az ostrom miatt, 8 havi fegyverszünetet kötnek vele. Mégpedig úgy, hogy ez alatt az idő alatt Rákóczi a várparancsnoknak és az őrségnek megadatja pénzükért napról napra azt, amire szükségük van; 8 hónap múltán, abban az esetben, ha nem érkezik meg a vár felmentésére a segítség, akkor ki kell vonulniuk az erődítményből, illetve várból, sRákóczi a békés elvonulásukhoz kíséretet ad majd nekik Ausztriáig; így miután mindkét fél kölcsönösen kezeseket is adott egymásnak, Rákóczi beszüntette az ostromot; aminthogy a fenti határidő elteltével ki is vonultak a várból a németek, s a vár Rákóczi kezére került, s ő nyomban katonasággal meg is erősítette azt. Ebben az erődítményben sok hadfelszerelés került Rákóczi kezére. Közben Rákóczi hírt kapott arról, hogy Hajster nemcsak a Dunántúlt foglalta el, hanem Bercsényit is visszavonulásra kényszerítette, és sok vármegyét is megszállt. Erre Rákóczi saját táborával elindult, s levonult a Duna alsó szakaszán levő Földvár mezővárosig, ott megállt a Duna partján, s Forgáchot háromezer lovaskatonával átküldte a Dunántúlra, hogy szerezze vissza ezt az elvesztett országrészt. Miután Forgách átkelt a Dunán, s a győri és kanizsai végvárak (így !) katonasága tudomást szerzett megérkeztéről, ki korábban főkapitányhelyettesük voit, s szerették őt, hozzásiettek, s most már velük együtt folytatta útját; előőrseit haladéktalanul előre külddötte azzal, hogy a nemeseket fogják el saját házaikban; ugyanakkor a legszigorúbban megparancsolta katonáinak, hogy ne zsákmányoljanak sem a nemesek jószágain, sem ingóságaikból, csak őket magukat tartsák fogva addig, míg ő maga, személyesen, utánuk nem érkezik; így is történt. A katonák elfogták a főrangúakat és a megyei nemesi rendű tisztségviselőket, anélkül azonban, hogy a legcsekélyebb anyagi kárt okozták volna nekik. Forgách azután késedelem nélkül meg is jelent, s tárgyalt a nemesekkel és főrangúakkal, biztosította őket az erősebb katonai fegyelemtartásról, s rábeszélte őket arra, hogy álljanak át ismét Rákóczi pártjára. Hajster a Dunántúlon gróf Eszterházy Antal császári ezredest, ezt a hírneves katonát hagyta hátra, hogy tartsa szemmel a még bujdosó Rákóczi-katonákat, akik az erdőkből s pusztákból innen is, onnan is ki-kicsaptak, s károkat okoztak ezeken a területeken. Forgách pedig, amint megtudta, hogy hol tartózkodik Eszterházy a maga 500 emberével, olyan hirtelen küldött rá ezer lovast, hogy még mielőtt hírt kapott volna, már be is volt kerítve, s kénytelen volt megadni magát. Miután pedig Eszterházyt saját személyében — anélkül, hogy bántódása esett volna — elővezették, ő is, zászlói is csatlakoztak Rákóczi pártjához. Forgách 1704. ápr. elsején jelent meg a kurucok nagyszombati táborában. Bártfai Szabó László: i. m. 514.1-