Századok – 1968

Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK MANDROU MUNKÁSSÁGÁBAN 1031 tok, viszonylatok szociológiai elemzésére. Számunkra inkább az a problematikus, vajon a társadalmi kapcsolatok számos típusának bemutatása közben elegendő gondot fordít-e a nézetünk szerint legfontosabb, az alapvető osztályviszonyok meghatározó szerepére. Nem mintha ezzel egyáltalán nem foglalkoznék, de megítélésünk szerint nem azzal a súllyal teszi ezt, mint ami meghatározó szerepénél fogva megilleti. Nyilvánvaló, hogy ezzel az ábrázolás egysíkúságának elkerülése volt a célja és nem az alapvető meghatározó viszonyok jelentőségének tagadása vagy csökkentése — az eredmény azonban az olvasóban ilyenfajta benyomást kelt. Ha azonban ez az egész koncepció még több vonatkozásban továbbfejlesztést vagy korrekciót igényel is, egyes részkövetkeztetései igen figyelemre méltóak és további történelmi pszichológiai, kultúrtörténetírói kísérletek bázisául szolgálhatnak. Ilyen érdekes részkövetkeztetés például az a tényekkel bőségesen alátámasztott megállapítás, amit már említett cikkében Porsnyev is kiemel, hogy a könyvnyomtatás elterjedése ellenére, egészen a XVII. századig — a palotától a kunyhóig — az információ fő forrása a hallás; az érzékek közül a hallásé, a tapintásé az elsőség. „A szem, amelyé ma az uralkodó szerep — állapítja meg Mandrou —, csak harmadsorban következett a hallás és tapintás után, messze ezek mögött" (i. m. 70—77. I.).2 Az ilyen és hasonló érdekes és további következtetések levonására alkalmat adó megállapítások, amilyenekkel Mandrou munkájában bőven találkozunk, világosan megmutatják a történetpszichológia művelésének fontosságát és már az első kísérlet több vonatkozásban jelentős eredményeit; annak ellenére, hogy maga a szerző — mint azt egy későbbi könyvében is hangsúlyozza — munkáját elsősorban nagy vonalakkal felvázolt kutatási programnak szánja, amelynek kivitelezése — véleménye szerint — „a kézműves munkák lassúságával halad előre ..." Számos vonatkozásban az előbbi munka folytatásának, a történetpszichológiai kísérlet továbbfejlesztésének tekinthető az 1967-ben az új Clio sorozatban megjelent „Franciaország a XVII. és XVIII. században". E sorozat jellege, amelyet — „a történelem és problémái" alcím is jelez — messzemenő lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy a történelmi pszichológián alapuló kultúrtörténetkutatás legfontosabb kérdéseit konkrétan a fent jelzett korszakkal kapcsolatban, de ennél jóval távolabbramutatóan is felvehesse. Kézenfekvő a kérdés, lehet-e a francia történelemnek a történetírás, irodalomtörténetírás által olyan sokoldalúan elemzett két „nagy" századáról még valami újat mondani, újabb források feltárását igényelni. Mandrou világosan bebizonyítja: lehetséges, sőt feltétlenül szükséges. Hiszen munkája egyik fő céljának éppen azt tekinti, hogy bemutassa, hogy az Ancien Régime történelmi arculata milyen nagy mértékben megváltozott az utóbbi két évtized történetkutatásának hatására és milyen nagy változások várhatók még sokrétű új forrásanyag feltárása nyomán. Könyvében a politikai történelmet mellőzte. Hiszen, mint írja: „Az Ancien Régime politikai történelme úgy felfogva, mint a mindenható uralkodók és minisztereik történelme, valamint külföldi megfelelőikkel való kapcsolataik történelme hosszú időn át a legkönnyebben megírható történelem volt: az a történelem, amely megalapozta a „zajjal és őrjöngéssel teli múlt" („passé 2 Mandrou munkájának e kérdéskörrel foglalkozó részletét magyar fordításban lásd Világtörténet, 1964. 1. sz. 14 — 21. 1.