Századok – 1968

Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI PROBLÉMÁK MANDROU MUNKÁSSÁGÁBAN 1029 található — kitűnően egészíti ki a szöveget, ebben a vonatkozásban is példát mutatva a színvonalasan népszerű ismeretterjesztő műfaj számára. Nem sokkal e munkát követőleg, 1961-ben jelent meg Robert Mandrou egy más jellegű — inkább tudományos kísérletnek számító — könyve „Bevezetés a modern Franciaországba — Történelmi pszichológiai kísérlet 1500 — 1640", amelyre B. F. Porsnyev nyomatékosan felhívta a marxista kutatók figyelmét a Vaproszi Filoszofii hasábjain (1962. 5. sz.) és amely már a kecskeméti vándorgyűlésen és a budapesti ülésszakon mint számunkra is tanulságos kísérlet ugyancsak szóba került. A munka — a címe is mutatja — kísérlet egy meglehetősen elmaradott, de a kultúrhistória számára egyenesen nélkülözhetetlen tudományág, a történelmi pszichológia alkalmazására és ezen keresztül a XVI. és XVII. századi ember kultúrája számos összetevőjének, életviszonyainak többoldalú megközelítésére, a mindennapi ember világképének felidézésére. A kísérletnek Mandrou könyvében tükröződő eredménye, mint már a Történelmi Társulat jubileumi ülésszakán elhangzott hozzászólásunkban is utaltunk rá (ld. Századok 1967. 6. sz. 1245 — 46. 1.) — nem problémamentes. A szerző sem tartja annak: „Ez a könyv csupán kiindulópont" — írja —. A történelmi pszichológiának ezen a területén még „módszer és modell egyaránt megalkotásra vár . . ." (i. m. 11., 1. 1.). Az alapvető célkitűzéssel azonban — amit a szerző a következőkben foglal össze —, minden vonatkozásban egyet lehet érteni: „Legelőször azt kell megmutatni, hogy a gondolkodásmód története (l'histoire des mentalités), mint minden történelem, amely a jelenségek mélyébe hatolva törekszik azok magyarázatára, nem ismer határokat; semmiesetre sem különül el a történelem többi szektorától ... A gondolkodásmód története minden pillanatában a teljes történelem elválaszthatatlan része" (i. m. 366. 1.). Mandrou könyvét mesterének, Lucien Febvre-nek, a haladó francia történetírás egyik legkiemelkedőbb képviselőjének ajánlja, aki a történetírás komplexitása érdekében fél évszázadon át azért küzdött, hogy a történészek érdeklődését a közgazdaságtan, a szociológia és a pszichológia felé irányítsa. Febvre élete vége felé, mint erre Mandrou rámutat, Henri Wallon-nak, a kiváló francia kommunista pszichológusnak és Piaget-nek, a világhírű svájci pedagógusnak megállapításaitól, eredményeitől ösztönözve, különösen szenvedélyes érdeklődéssel fordult a pszichológia felé. Mandrou éppen ezért L. Febvre-t tekinti a történelmi pszichológia úttörőjének s ő maga azt a munkát kívánja folytatni, amelyet mestere már megkezdett. Hangsúlyozza azonban, hogy nemcsak az eszmei útmutatást köszönheti Febvre-nek, hanem felhasználta hátrahagyott vázlatait, jegyzeteit is. A módszer, amelyet Mandrou alkalmaz: „décomposer" et „recomposer" — elemeire bontani a modern civilizációt, kultúrát — azután az elemeket újra összerakni, megfigyelve e művelet közben, hogyan él az az ember, aki ennek a civilizációnak a hordozója, alkotója. Nem éri be azzal, hogy a kultúra mindenkori eredményeit tárja elénk, hanem fel akarja idézni az emberek gondolkodásmódját, követni őket munkájukban, foglalkozásukban, a szellemi kultúrával együtt megismerni az anyagi kultúrát, amely őket körülveszi „nem azért, hogy felhalmozzuk egy enciklopédikus látásmód elemeit, hanem azért, hogy elfogadható magyarázatát találjuk az emberek újszerű magatartásának vagy e magatartás hagyományos, a középkorból örökölt elemeinek" (i. m. 10. 1). S arra is rámutat: a XVI. és XVII. századi francia ember gondolkodás-