Századok – 1968

Tanulmányok - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. 90

KOVACHICH MÁKTON GYÖKGY 97 Batthyány sokoldalú tervezetei sohasem jutottak el a megvalósulás stádiumába. így nem tűnhetett ki hiányosságuk sem, amely — bár e tervek részletesebbek és modernebbek, mint a történettudomány megszervezésére eddig elhangzó javaslatok bármelyike — a gyakorlatban meginduló munkát azonnal súlyos problémák elé állította volna. Ez a hiányosság abban áll, hogy Batthyány — bár ő maga jelentós forrásgyűjtést végzett — nem vetett számot a felhasználandó történeti forrásanyag intézményes, rendszeres összegyűjtésének kérdésével. A magyar történettudomány rendelkezésére álló forrásbázis szétszórtsága, nehéz megközelíthetősége volt ekkor ugyanis e tudományszak új alapokra helyezésének egyik fő akadálya, s a szakszerű munka megkezdése előtt először ezen a problémán kellett volna túljutni. A különféle hatóságok, vármegyék, városok, egyházi testületek és magánosok birtokában levő levéltárak és kéziratgyűjtemények nemcsak területi szétszórtságuk folytán voltak nehezen megközelíthetők, hanem azért is, mert tulajdonosaik a kutatást — állami vagy magánjogok sérelmétől tartva — csak nehezen, s akkor is számos megkötéssel engedélyezték. E két akadály elhárítására, a tudomány fejlődésének adott fokán történetileg érdekesnek látszó forrásanyag nyilvántartásba vételére, eredetiben vagy másolatban történő összegyűjtésére a XVIII. század folyamán két irányból folytak a kísérletek. Az egyik a tudomány vonala volt. A XVII. század végétől kezdve a rend feloszlatásáig a jezsuita rend néhány magyarországi tagja nagyarányú forrásgyűjtő tevékenységet fejtett ki, állami és egyházi hatóságok messzemenő, mások számára nem biztosított támogatásának s a rendi szervezet előnyeinek felhasználásával. A gyűjtőmunka fő szervezői és munkásai Hevenesi Gábor, Kaprinay István és Pray György; tevékenységük eredménye 379 másolatkötet összegyűjtése, kezdetben csak az egyháztörténet, utóbb a köztörténet tárgyköréből is, a prímási levéltár, a kamarai levéltár, számos felvidéki városi levéltár, a leleszi konvent, a jezsuita rendházak, néhány nemesi család, végül a Vatikán levéltára anyagából. 1720 körül megindul a forrásgyűjtés protestáns részről is, Bél Mátyás irányításával, a pozsonyi evangélikus liceum köré csoportosuló kutatókkal. A nagyszabású munkálatok — bár az államismereti iskola elvei szerint folytak, s a történeti források a sokoldalú anyaggyűjtésnek csak egy szektorát képezték — a történeti forrásfeltárás terén is komoly és úttörő eredményekre jutottak.1

8 A történettudományi forrásbázis egy lényeges szektorának összegyűjtésére a tudományos célkitűzésű munkálatok mellett állami részről is történtek kísér'etek. Az 1723: XLV. tc. kimondotta egy Archívum Regni megalakítását, elrendelve, hogy az új intézményben kell őrizni az egész országra vonatkozó országgyűlési, közigazgatási és jogszolgáltatási iratokat, valamint a nagybírák működése során keletkezett iratanyagot; végül magánosok által itt elhelyezett iratokat. A politikai célkitűzéssel hozott, de a történettudomány számára is sredményeket ígérő törvény azonban az uralkodói hatalom és a rendek egyre mélyülő ellentétei következtében a század folyamán hatástalan maradt; az 1755-ben másolatok és eredeti iratok begyűjtésére megyékhez, káptalanokhoz és magánosokhoz intézett körlevél nem hoz komoly eredményt, s az Archívum Regni intézménye történeti szempontból később sem váltja be a reményeket.19 18

Hóman Bálint: A forráskutatás és forráskritika története. Bpest. 1925. (A magyar történettudomány kézikönyve.) 9—21. 1. (a kisebb gyűjtemények és publikációk ismertetésével). 19

Вottló Béla: Az Archivum Regni megalakulása. Levéltári Közieménvek, 1958. 61—82. 1. 7 Századok 1908/1—2