Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

988 SARLÓS BÉL \ vény túlnyomó része mégis hatályban maradt, biztosította az előzetes cenzúra nélküli sajtószabadságot, még a kormány elleni széleskörű kritikát és támadásokat is. Ha tehát a kiegyezés jogpolitikája eltért is 1848 demokratikus irányvonalától, a polgári szabadságjogokat az 1867-tel megindult kodifikáció nagyjában-egészében mégis biztosította. Ez pedig nemcsak a kapitalizmus igényeinek felelt meg, hanem lehetővé tette a munkásmozgalom fejlődését is. Az 1848: III. és IV. tc.-ek túlnyomó része is hatályban volt a dualizmus egész korszakában, s így a parlamentarizmus az abszolút uralkodói jogkör kiterjesztésével terhelten ugyan, de a kormányzás alapvető módja maradt. Bonyolult, valóban Janus-arcú volt tehát a kiegyezés jogpolitikája, amelyet egyoldalúan szemlélni, egyértelműen értékelni nem lehet; pozitív és negatív jellegzetességek, belső ellentmondások egyaránt megtalálhatók abban. Az elmondottakban — számos, kevéssé fontos részletkérdés mellőzésével a kiegyezés jogpolitikája lényegének ismertetése, s e jogpolitika történelmi kialakulásának bemutatására törekedtünk. Végezetül e jogpolitika történelmi kialakulásának jogelméleti jelentőségére mutatunk rá. A kiegyezés jogpolitikai elvei, a kiegyezés jogszabályai történelmileg egészen ritka és rendkívül érdekes körülmények között születtek meg. A magyar uralkodó osztályok képviselői 1861-től 1867. február 20-ig, az Andrássy kormány kinevezéséig tényleges hatalom birtoklása nélkül, annak visszaszerzése érdekében küzdöttek a hatalom birtokában levő osztrák uralkodó osztályok képviselőivel. A magyar országgyűlés 1861 — 1867 között nem államhatalmi szerv volt, hanem vitafórum. Ebben a küzdelemben — amint erre tanulmányunk elején rámutattunk — a magyar uralkodó osztályok egyedüli fegyvere a jog, a törvény, a törvényességre való állandó és rendszeres hivatkozás volt, tehát a hatalom nélküli jog, mint vitaeszköz állott csupán rendelkezésünkre. A kiegyezéssel a magyar uralkodó osztály az államhatalom részesévé vált, a jog már nem kizárólagos vita, — hanem hatalmi eszközként is birtokába került. Ezzel a jog, a törvény visszanyerte a kapitalista rendszerben betölteni hivatott igazi szerepét, ismét az uralkodó osztályok akaratának kifejezőjévé s e hatalom gyakorlásának fontos eszközévé vált. A magyar országgyűlés 1867-től vitafórumból ismét államhatalmi szervvé változott. S ahogy a jog e történelmi, politikai szerepét visszanyerte, — úgy halványodott el a korábbi években használt elvont, ideális magaslatokra emelt, a „szerződések szentsége" oltalmazó jaként az ideálok piedesztáljára állított szoborszerű alakja, s vált ismét az osztályharc nagyon is materiális eszközévé. A jog egyik legfontosabb szerepéhez tartozott a visszaszerzett hatalom alapjának, a kiegyezésnek megvédése és fenntartása. Ennek érdekében kellett alkalmazni az alkotmánysértő törvénymódosításokat, a törvénysértő bírói gyakorlatot. Mindez azonban természetes velejárója a kapitalista jogrendszer működésének. Kevés olyan történelmi helyzet akad, amely a jog e „színváltozását" szemléltetőbben mutatná be, mint a kiegyezés jogpolitikájának kialakulása.