Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 987 ellenzék állandóan sürgette, a kormány programjává tette e hiányok mielőbbi pótlását. A kodifikáció mégis hosszú időre eltolódott. A BTK-t csak 1878-ban hozták meg, holott Horváth Boldizsár már 1867 őszére átdolgoztatta a Deák közreműködésével készített 1843-as javaslatot, a bűnvádi eljárási kódex csak 1896-ban lett törvénnyé, a törvényhatóságok új szervezetét ugyan már az 1870: XLII. törvény átfogóan rendezte, de a részletkérdések szabályozása a törvényhatóságok jogkörének és autonómiájának állandó csökkentésével még a századforduló után is állandóan foglalkoztatta a törvényhozást, a közigazgatási eljárásról pedig egyáltalán nem készült törvény, a közigazgatási bíróságot csak 1896-ban állították fel; magánjogi törvénykönyv egyáltalán nem készült a dualizmus korában. Természetesen túlzás lenne mindent a kiegyezés jogpolitikájának terhére írni, egyéb politikai okai is voltak a kodifikáció vontatott menetének, elsősorban a kiegyezés bel- és külpolitikai megszilárdítása, a Deák-párt és a balközép fúziója volt az előfeltétele a gyorsabb ütemű kodifikáció eredményes megindulásának. Az új ВТК-ban már biztosítani lehetett a kiegyezés, a monarchia legális büntetőjogi védelmét és hatályon kívül lehetett helyezni az 1848-i sajtótörvény anyagi büntetőjogi rendelkezéseit. Viszont nem lehet lebecsülni azt a szerepet sem, amit a már említett törvénysértő büntetőbírói gyakorlat a kiegyezés védelmében játszott. A törvénysértéseket nehezen lehet egy területre lokalizálni, az egyébként is nagyon mérsékelt jogokat biztosító nemzetiségi törvény rendszeres megszegése azt bizonyítja, hogy a magyar uralkodó osztályok kormányzati módszerré tették a törvény szavai ellenére folyó joggyakorlatot. Nagyban megkönnyítette ezt a közigazgatási eljárási kódex hiánya, amely elősegítette az egész államigazgatás túlnyomó részben a diszkrecionális jogkör kialakulását. Az a jogpolitika, amely már a kiegyezés jogi rögzítésekor eltűrte a joghézagok létezését, a törvények alkotmánysértő módosítását, elsősegítette a törvényellenes gyakorlatot, később is szükséges volt a dualizmus rendszerének belső megszilárdításához, a nemzetiségi és parasztmozgalmak visszaszorításához, majd a munkásmozgalom elleni küzdelemhez. A kiegyezés jogpolitikájának ez az oldala rányomta bélyegét a dualizmus egész korszakának jogpolitikájára, joggyakorlatára és kodifikációs módszereire. Nem hallgathatjuk el viszont azt sem, hogy a kiegyezés jogpolitikájának voltak pozitív, eredményes kihatásai is az 1867 után megindult kodifikációra. Ha vontatottan indult is ez a törvényszerkesztési munka, teljesen megfelelt a kapitalizmus igényeinek, elősegítette a polgári átalakulást, minőségben pedig elérte a vezető európai kapitalista államok kódexeinek színvonalát. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kiegyezés nem szakított teljesen a reformkorban megindult, 1848-ban már részben megvalósult jogszabályalkotással. 1867 kiegyezés volt a szó szoros értelmében, és jogpolitikai vonatkozásban is. Ha a Horváth Boldizsár-féle esküdtszéki rendelet politikailag jelentősen eltért is Deák 1848-i rendeletétől, szövegének túlnyomó része mégis megegyezett ezzel a — korának leghaladóbb, legmagasabb színvonalú — büntető perrendtartásával, s ez a jogszabály közel 33 évig hatályban lévén, erőteljesen éreztette hatását az 1896: XXXIII. tc.-vel megalkotott, az egész büntető eljárást átfogó új kódexre. Az 1878:V. tc.-vel megvalósított új ВТК., a Csemegi kódex, ha politikai irányvonalában szakított is a Deák vezetésével készített 1843-i javaslattal, mégsem tudott teljesen elszakadni ettől az egészen kiváló tervezettől. Bár a sajtótörvény politikailag legfontosabb 6. §-át a dualizmus védelme érdekében törvénysértően alkalmazták a bíróságok, de a tör-