Századok – 1968
Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965
A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 985 mány által kért felhatalmazás szövege egyébként — a bíróságok székhelyeinek meghatározásán kívül - nagyon homályos és tág volt. „Amennyiben lehet" — kellett csupán az 1848-i Deák-féle rendelet szerinti szabályozást követni, tehát a kormány tetszésétől függött, hogy az 1848: XVIII. tc. 17.§-ában foglalt korlátozás ellenére, miképpen szabályozza az esküdtszéki eljárást. E jogszabály tehát lényegében olyan törvényt pótló, pontosabban törvényt módosító rendelet lett, amelynek kiadására az 1867/64. M. E. sz. bizalmas szabályzat alkotmányellenesen lehetőséget adott a kormánynak. A 307/eln. /1867 igazságügyminiszteri rendelet hatálya a szorosan vett Magyarország területére terjedt ki (Erdély és Horvátország kivételével) és a kormány előterjesztésében felsorolt 5 városban rendelte el az esküdtszékek felállítását. A rendeletben megvalósított centralizáció olyan nagy volt, hogy például a pesti sajtóesküdtszék illetékességi területe a fővároson kívül Pest, Fejér, Tolna, Baranya, Esztergom, Csongrád, Temes, Torontál és Krassó megyékre terjedt ki. Később, 1871-ben egész Erdélyre nézve egy esküdtszéket állítottak fel: Marosvásárhelyen. E rendelet megsznütette a vádesküdtszékeket, a közvádló tehát közvetlenül az esküdtszék elnökének küldte meg a vádiratot, aki — anélkül, hogy a vád alaposságát bárki felülvizsgálná — kitűzte a tárgyalást. Az eljárásban résztvevő közvádlót, vizsgálóbírót, szakbírákat nem választják, hanem kinevezik, de a kormány kinevezése alapján alakul meg az a három tagú bizottság is, amely az esküdtek szolgálati lajstromát összeállítja, — 1848-ban a Deák féle rendelet előírásai folytán mindezeket a hatósági szerveket a törvényhatóságok választották meg. Még a bűnösség megállapításához szükséges szavazatok számát is nyolcról hétre szállította le Horváth Boldizsár rendelete, a Deák-féle jogszabálytól eltérve, de elvetette az 1848-i rendelettel ellentétben a kötelező védelem elvét is. A rendelet az 1848-i sajtótörvény anyagi jogi rendelkezéseit nem módosította, de a bírák kinevezésének a bevezetése, a vádesküdtszékek eltörlése, az esküdtszékek nagyfokú centralizációja, a bűnösség megállapításához szükséges szavazatarány leszállítása, 1848-cal szemben a kormány nagyfokú befolyását biztosította a bíráskodásban, módot adott a meg nem változtatott anyagi büntetőjogi szabályok törvényellenes alkalmazásához, — egyben megszüntette a magyar büntetőjognak az 179Ы francia forradalmi jogszabályokhoz fűződő, 1843 —44-ben előkészített és 1848-ban megvalósított kapcsolatát, döntő fordulatot jelentett a magyar büntetőjog további alakulásában, bevezetését jelentette a bírák általános kinevezési módszerének. Ghyczy Kálmán, az igazságügyminisztérium tényleges vezetőjeként 1848. szeptember 23-án a Honvédelmi Bizottmánynak adott tájékoztatójában megállapította: „miután a sajtó vétségek feletti bíráskodást szabályzó miniszteri rendelet szerént nem csak az esküdtek, hanem még a bűnvizsgáló bírók s közvádlók is a törvényhatóságokban a kormánynak minden befolyása nélkül választattak, a magyar Jurynél függetlenebb Európában alig létezik" A sajtóesküdtszékek 1848-i működésének ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a megállapítás teljesen helyes volt,19 — 1867-től kezdve azonban a március 9., illetve 12-i házhatározat folytán, a 307/eln. számú rendelettel létesített esküdtszékek és a kinevezett bírák a kormány készséges kiszolgálóinak bizo-18 OL Ш Állad. titk. 24. kfô. 9631/2. sz. a. 19 Az 1848-i sajtóesküdtszék működését a szerző „Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc büntetőjbga" c. munkája 59 — 68. 1. ismerteti.
