Századok – 1967

Tanulmányok - Fedoszejev; P. N.: A Nagy Október történelmi tapasztalatainak nemzetközi jelentősége 851

854 P. N. FEDOSZEJEV Lenin hallatlan pontossággal tanulmányozta az európai proletariátus, a keleti népek nemzeti mozgalmainak, a különböző demokratikus mozgalmaknak valamennyi formáját, összevetette ezeket a mi országunk konkrét helyzetével, az oroszországi forradalmi mozgalmak tradícióival. Lenin felismerte és tudatában volt annak, hogy az egyes országok forradalmi tapasztalatában mi az, ami egyedi, átmeneti, sajátos jellegű, s mi az, ami benne általános, alapvető, ami valamennyi mozgalom sajátja. Lenin meg tudta különböztetni a sajátosságokat, a véletlen történeti kitérőket, sohasem emelte ezeket az általános törvényszerűség szintjére, és viszont sohasem ignorálta azokat az általános törvényszerűségeket, amelyek érvénye valamennyi országra kiterjed. Ezért van a leninizmusnak egy ország határain túlmutató jelentősége, ezért lett a leninizmus a marxizmusnak, mint internacionalista tanításnak a folytatása, ezért lett az egész nemzetközi munkásosztály hatalmas elméleti fegyverévé. Nem véletlen, hogy a leninizmus a burzsoá ideológusok és propagandisták állandó támadásainak van kitéve. Hangos és rikoltozó üvöltésükbe belevegyül a „jobboldali" és „baloldali" opportunisták hangja, akik igyekeznek bizonyítani, hogy az Októberi forradalom tapasztalata korlátozott jelentőségű, hogy a leninizmus nem alkalmazható más népek és országok számára. A modern reformisták, a „jobboldali" revizionisták í\zt állítják, hogy az Októberi Forradalom tapasztalata nem alkalmazható a gazdaságilag fejlett nyugati országokban, hogy a leninizmus egyáltalában elavult, s hogy ideje helyettesíteni az evolúciós szocializmus valamely koncepciójával. Azt bizonygatják, hogy a mai feltételek közepette megszűnt a tőkés társadalom forradalmi átalakításának szükségessége, minthogy az — állítólag — , .túlnőtt az osztályellentéteken" és csaknem a küszöbén áll annak, hogy automatikusan átnőjön valamiféle „demokratikus szocializmusba". Lényegében ez nem más, mint új helyzetben megismétlése azoknak az ósdi illúzióknak, hogy a tőkések harc nélkül lemondanak politikai és gazdasági előjogaikról, hogy a dolgozók érdekei nem mondanak ellent az uralkodó osztályok érdekeinek. Az igaz, hogy a világ erőviszonyainak megváltozása a szocializmus javára, a munkásmozgalom erősödése, arra kényszeríti a kizsákmányoló osztályokat, hogy rugalmasabb politikát folytassanak, hogy esetenként még egyes kompromisszumokra és engedményekre is hajlamosak legyenek a kizsákmányoló rendszer megőrzése érdekében. A modern imperializmus objektív lehetőségeinek leszűkülése korántsem jelenti, hogy ragadozó étvágya is megcsappant, hogy reakciós lényege is megváltozott volna. Hiszen bárki meggyőződhetik róla, hogy afejlett tőkés országok munkásosztálya helyzetében bekövetkező egyes javulások nem maguktól, hanem elkeseredett osztályharc eredményeként jönnek létre. Nem tapasztalhatjuk-e, hogy a „szociá lis demokráciáról" folytatott fecsegés függönye mögött Nyugat-Németországban hogyan erősödik lépésről lépésre a teljesen meg nem semmisített fasizmus? Nem világos-e, hogy a vietnami irtóháború tüze az imperializmus, és mindenekelőtt legfőbb támaszának, az USA „hadiipari komplexumának" agresszív lényegét tükrözi? A Szovjetunió, valamennyi szocialista ország, a kommunizmus erői világszerte — internacionalista kötelességükhöz híven — határozottan fellépnek az amerikai agresszorok ellen, akik halált és pusztulást hoznak Vietnam földjére. Vietnamnak eddig is megadtuk és a jövőben is megadjuk a szükséges segítséget. ' Az imperializmus kizsákmányoló, agresszív természete mindinkább lelepleződik. Érthető, hogy ilyen feltételek közepette arról beszélni, hogy a