Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Mucsi Ferenc kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 814

820 KRÓNIKA harcok menete folytán. S azt is meg kell mondani, hogy az 1910 utáni irányvonal is magán hordta a területi integritáshoz ragaszkodás terhét. Jemnitz János hangsúlyozta, hogy ilyen bonyolult kérdéseken még éppen elég töprengeni való marad. Az opponensek nem vették eléggé figyelembe, hogy minden szocialista párt kettős értelemben kötött, egyrészt az Internacionálé tagja, másrészt nemzeti területen mozog. Szó sem esett a bírálatban arról, hogy az Internacionálé elfogadta a magyar pártnak ezt a szereplését. Az SzDP vezetői a nemzeti kérdés súlyára is felfigyeltek; látták, hogy egy nacionalista hullám újult meg ekkortájt, s megerősödtek a pártok jobbszárnyán a nacionalista irányzatok. A szocialista pártok nemet mondtak a nacionalizmusnak. Az elmondottak a probléma bonyolultságára akarnak utalni, s főleg e bonyolultság meglátása hiányzott a bírálatból. Nemzeti szempontból könnyebben elmarasztalható az SzDP, de akkor már nem mint szociáldemokrata pártot vizsgáljuk. Tokody Gyula egyetértett l lanák Péterrel, hogy a szóbanforgó időben bonyolultabb volt a magyar társadalom, semhogy jelszavakat kiragadva, azokat a való életbe helyezzük és ennek megfelelően próbáljuk kitalálni, vajon mi lett volna a megfelelő politika a párt részéről. De szerinte sem Hanák Péter, sem Jemnitz János nem válaszolt a főkérdésre, hogy a párt taktikáját ezekután helyeslik-e vagy sem. Csupán azt mondták el, hogy mennyire nem volt lehetséges a koalícióval együtt haladni. Véleménye szerint az SzDP—Kristóffy paktum még a jelölt fenntartásaival sem fogadható el. Ezen túlmenően még monarchiai szempontból sem fogadható el, mert oly erőkkel fogott össze, mely erők Ausztriában harcoltak a választójog ellen. A Ferenc Ferdinándhoz közelálló, jórészt nagynómet indítású mozgalmak Magyarországon a választójog segítségével akarták megtörni az uralkodó osztályt, hogy felszámolják a dualizmust egy német vagy osztrák központú centralizmus érdekében. E mögött állt a német imperializmus legreakciósabb szárnya, mely a Monarchia rendszerét saját céljaira kívánta átformálni. Az SzDP végül is ehhez a politikához csatlakozott. Egyetértett Simon Péterrel annyiban, hogy a Monarchia szerepe valóban megváltozott, de hangsúlyozta, hogy ebből nem következik az, mintha a legdöntőbb kérdés a függetlenség kérdése lett volna. 1918-ig lényegében az volt a döntő, vajon a nemzeti mozgalmak tudják-e legyűrni a munkásmozgalmat, vagy fordítva. Tudjuk, mi történt 1918-ban; 1905-ben tulajdonképpen ez dől el. Ekkortájt a Monarchia válságának elmélyítése volt az egyetlen, többé-kevésbé forradalminak nevezhető út. Ebből a szempontból is helytelen, hogy a párt a Monarchiát összetartó erők mellé állt. Berend T. Iván hangsúlyozta, hogy lényegében egyetért a jelölt gondolatmenetével. A jelölt helyesen hangsúlyozta, hogy ne a forradalmi taktikát kérjük számon az adott helyzetben, hanem azt a vonalat, mely a demokratikus politika kialakítását erősítette. A jelöltnek ebben teljesen igazat kell adnunk, persze szükséges hozzátennünk, hogy amint az opponensek is hangsúlyozták, a SzDP programjában sok ellentmondás rejlett. Ezek megvilágítása tekintetében a jelölt nyilván nem zárkózik el a korrekciók elől. Mód Aladár szerint a disszertáció igen problematikus, de becsületes, hasznos és értékes munka. A szerző vitatott pozíciójával ellentétes anyagot is gazdagon feltárja. A jelölt is hivatkozott arra, hogy nem ért egyet a SzDP politikájával stratégiailag, csupán taktikailag. A disszertációban kétféle vonal van. A jelölt egyrészről ismerteti a SzDP egyik vezetőségi tagjának figyelmeztetését, hogy helytelen belemenni a paktumba. A másik oldalon a jelölt azt szögezi le, hogy nem ért egyet az SzDP paktumot képviselő vonalával. A munka befejező részében, ahol az ellenzék politikáját ismerteti a paktummal kapcsolatban, ismerteti az ellenzék és az SzDP polémiáját, de azt az álláspontot képviseli, hogy a paktum mint taktika, az adott helyzetben elfogadható volt. Véleménye szerint a jelöltnek figyelembe kell vennie, hogy a mozgalomban a taktika nem kerülhet szembe a stratégiával, s az SzDP stratégiai bizonytalanságából következnek azok az ellentmondások, melyek vógigkísértettek az egész disszertációban. Egy másik ellentmondás, hogy míg a jelölt hiven ismerteti a történeti anyagot, a másik oldalon bizonyos egyoldalúság jön létre a dinasztia értékelésében, az ahhoz való viszony s a koalíció értékelésében. A jelölt végül is megfeledkezik arról, hogy a reakció fő erejét a dinasztia képviselte. A műben csak arról van szó, hogy a Fejérváry-kormány hajlandó támogatni az általános választójogot, s nem esik szó a koalíció oldaláról, pedig ez is igen fontos. Figyelembe kell venni ui., hogy a koalíció követelésében reális nemzeti érdekek és objektíve szükséges érdekek is voltak. A szociáldemokrata párt reális szövetségesei tulajdonképpen ezen az oldalon voltak. Mód Aladár egyetértett azzal, hogy helytelen volna a fasizmus elleni harc nemzeti politikáját és népfront-koncepcióját visszavetíteni az 1905/1906-os időszakra. Ugyanakkor meg kell mutatni — mondotta —, hogy a magyar kommunisták harmincas években kialakított helyes stratégiája történetileg hogyan fejlődött ki 1918 —19 kritikáján, Révai, Szabó Ervin kritikáján keresztül.