Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Maksay Ferenc kandidátusi disszertációjának vitájáról (Péter Katalin) 810

812 KRÓNIKA séget kell termi abban a tekintetben is, hogy önként vagy erőszakra hagyta-e el a jobbágy az úrbéres földet. Ellentmondásosnak látja a nemességnek a jobbágyi költözési szabadsághoz való viszonyáról a szerző által adott képet. Egyetért azzal, hogy a robot megnövekedett jelentősége a költözési szabadság ellenségévé tette a földesurakat, nem látja viszont igazolhatónak a szerző fejtegetését az 1566-os idevonatkozó törvények értelmezésére. Rámutatott arra, hogy az egykorúak a költözési szabadság kérdésében nem az allodizáló és nem allodizáló, hanem a nagy- és kisbirtokosok között látták az ellentétet. Különösen kitűnik ez az 1546. évi országgyűlésen elfogadott törvények szövegéből, amelyben a rendek kifejezetten leszögezik, hogy ha a szabadságot törvényben is megadnák, a hatalmasok teljesen megfosztanák őket jobbágyaiktól. Valószínűtlen, hogy egy évtized múlva már szívesen vették, ha jobbágyaik elköltöztek tőlük. A szerzőnek a parasztság differenciálódásáról adott képével az opponens egyetért, az arányok megrajzolását azonban túlzottnak látja. Szerinte téves a szerző kiindulása, az tudniillik, hogy a század elejére még az egész-, de legalább a féltelkes jobbágyok túlsúlya lett volna jellemző, a zsellérek száma pedig még elhanyagolható. A helyenként igen különböző telekarány ugyanis ebben a korszakban országos összegezésben elég pontosan a féltelek körül járt, a zsellérek pedig körülbelül 20 — 30%-át jelentették a telkesjobbágyok számának. A szerzőnek a század eleje viszonyairól kialakított téves képéből következik, hogy előadásában a differenciálódás arányai a század során a kelleténél nagyobbra nőnek. Jogosnak tartotta viszont a paraszti árutermelés múltjának hangsúlyozását és azt a megállapítást, ami szerint a paraszti árutermelés kifejlődése együtt jelentkezett a servitiumok nagymérvű pénzbeli átváltódásával a XV—XVI. századok fordulója körül. A majorsági gazdálkodás paraszti árutermelésre gyakorolt hatásának a rajzát vázlatosnak tartja. Szabó István végül rámutatott a disszertáció témájának kutatásában a módszer továbbfejlesztésének lehetőségeire. Szerinte a majorsági gazdálkodás fejlődésének rendkívüli bonyolultsága, az allodizáló uradalomtól a járadékszedósre koncentrált urada- < lomig terjedő birtok-típusok közötti eltérések, az allodizáció és a földigény méretei, a paraszti differenciálódás biztonságosabban lennének megfoghatók, ha a kutató illusztratív jellegű adatok felsorolása helyett statisztikai értéket jelentő számok nyerésére törekednék. Ehhez azonban dikák és urbáriumok mellett igen nagymértékben fel kellene használni a földesúri számadásokat. Azokkal az is felmérhető lenne, hogy müyen kimagasló szerepet játszottak a magyarországi allodizáció első szakaszában a kisebb királyi haszonvételek, milyen méretű volt a földesúri árutermelés, és az urasági üzemek terméseredményei bogyan viszonyultak a parasztságóihoz. Statisztikai értéket jelentő számok kialakításakor — Maksay adatai. alapján — kiderül, hogy a XVI. század közepe, tehát a — szerző szerint — „lázas" majorságépítés korában a mezőgazdasági termelésnek legfeljebb csak 5 — 8%-át nyújtották a majorsági üzemek, a többi a paraszti gazdaságokból származott, Ennek a futólagos, továbbfejleszthető számításnak az alapján az opponens az allodizáció társadalmi ős gazdasági hatásainak ábrázolásában a mértéktartás szükségességére hívta fel a figyelmet, így megmarad a lehetősége annak, hogy a XVIII. században az allodiális gazdálkodásnak valóban „lázas" lendületéről lehessen beszélni. Befejezésül a jelölt eddigi tudományos érdemeinek hangsúlyozásával a disszertációt elfogadásra javasolta. SinJcovics István egyetemi tanár elöljáróban megállapította, hogy opponensi feladata eltér a szokványostól, mivel a vitára került munkát a tudománytörténet keretében kell néznie. A dolgozat az egyetemi tankönyvhöz előtanulmányként készült — mondotta a munka jellegéről szólva —, de mivel az eredeti műfaj keretein túllépett, a szerkesztőség önállóan is megjelentette. Bizonyos fokig mégis érezhető rajta az előtanulmány-jelleg: egyes kérdéseket csak röviden érint és egyes esetekben a bizonyító anyag felsorakoztatása nélkül tesz általánosító megállapításokat. Még a munka jellegéből következő kötöttségek figyelembe vétele mellett is kevésnek tartja az opponens a paraszti ellenállásról írottakat. A szerző álláspontja szerint a század folyamán a parasztság közös harcának nyílt formái sikertelenségre voltak kárhoztatva. Egyetlen mondatban utal a hódoltság közelében fellángolt felkelésekre. Az opponens szerint a paraszti ellenállás jelentősége nagyobb volt annál, mint ahogyan a disszertáció láttatja. Maksay munkájának Sinkovics István szerint nem lehetett feladata a paraszti ellenállás részletes bemutatása. A földesúri követelések, a jobbágyság helyzetének alakulása azonban véleménye szerint nem ábrázolhatók a maguk teljességében a parasztság védekezésének bevonása nélkül. A parasztság ellenállása bizonyos mértékig az „örö-