Századok – 1967

Krónika - Beszámoló Maksay Ferenc kandidátusi disszertációjának vitájáról (Péter Katalin) 810

810 KRÓNIKA Borús József szakszeríi bírálatát megköszönve kiemelte, hogy észrevételeit elfogadja s megállapította, hogy a katonai és politikai vezetés egy kézben való összpontosításának problémájával valóban többet kellene foglalkozni. A Biráló Bizottság Markó Árpád számára — jelen munkája és eddigi tudományos tevékenysége alapján — a doktori fokozat odaítélését egyhangúan javasolta. Szász Zoltán — Vida István BESZÁMOLÓK MAKSAY FERENC ÉS MUCSI FERENC KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Maksay Ferenc „Parasztság ós majorgazdálkodás a XVI. századi Magyarországon" című, 1958-ban már megjelent és 1964-ben megvitatott kandidátusi disszertációjában a XV—XVII. századi agrártörténet egyik központi problémáját teszi vizsgálat tárgyává. Az „allodizációs" fejlődést a magyarországi parasztság életkörülményeire gyakorolt hatásában mutatja be, azt ábrázolja, hogy a földesúri majorkodtatás terjedésével hogyan alakult a parasztság úrbéres földjéhez való viszonya, vagyoni helyzete és árutermelése, hogy milyen új munkalehetőségei születtek. Nagy figyelmet szentel a paraszti termelést alapvetően érintő háborús pusztításoknak. A magyarországi fejlődést az európaival összefüggésben tárgyalja, elsősorban a mienkkel sok közös vonást mutató cseh—morva—sziléziai—lengyel—porosz—balti országok viszonyai között keres párhuzamokat. Maksay vizsgálatai területileg a Habsburg-kézen maradt, elsősorban a végvárvidék mögötti viszonylag védett országrészre terjednek ki. Erre a területre — írja — az jellemző, hogy a földesúri majorgazdálkodás itt vette a legnagyobb lendületet, míg a Felső Tiszavidóken ós a keleti Felvidéken inkább a paraszti árutermelés figyelhető meg. Ahogyan az „Elba két partja" agrárstruktúrájának egymástól eltérő vonásai csak a XVI. század során bontakoztak ki, úgy az ennek megfelelő alakulás nálunk sem következett be a XVI. század előtt. A XV. századi nemesi áruértékesítés még nem volt nagyméretű, alig támaszkodott a kis majorságok saját termel vényeire. A földesúri járadékok között ekkor a termény- és pénzszolgáltatás jelentős. Csak a századforduló táján mutatkozik a földesurak körében némi törekvés az árutermelésre. A robotmunka erőteljesebb igénybevételére ós az allodiális földek gyarapítására az 1514-es törvények nyújtottak jogi alapot a költözési tilalommal és az úr korlátlan földtulajdonjogának leszögezésével. Az 1526-os katasztrófa a hadiállapot állandósításával növelte a háborús terheket, emellett pedig háborús konjunktúrát teremtett. Ezek a tényezők késztették a földesurakat arra, hogy — most először számottevően — az úrbéri járadék fölöslegén túl vásárolt és saját termelésű árukat is igyekezzenek piacra vinni. Ennek következményeként sietve kezdik gyarapítani a saját üzemben való termelés műhelyeit, a majorságokat ós az urasági földeket. Az új-jellegű gazdálkodás kezdeményezői a vezető méltóságok, elsősorban az ország nyugati részén, állapítja meg Maksay. Egyre több uradalom gazdasági vezetése alakult át, anélkül azonban, hogy inkább sokágú, mintsem intenzív ós főleg belső szükségletek fedezésére törekvő gazdálkodásuk megváltozott volna. Csak a felesleget szánták piacra. A kisebb nemeseket családi birtokaik ijesztő zsugorodása hajtotta a nagyurak példájának követésére. Régi típusú uradalmak — pénz- és termónyjáradókszedés a jellemzőjük — elsősorban a király, a királyi városok, kisebb egyházi birtokosok kezén és a hódoltsághoz közel eső részeken maradtak. Az „allodizáció" hatását a majorkodó földesurak úrbéres kötöttségében élő parasztok sok szempontból érezték meg. E hatás vizsgálata során a disszertáció megállapítja, hogy a parasztok telkükhöz-házukhoz való joga bizonytalanná vált. Erőszakos kitelepítésre ugyan ritkán került sor, de részleges telekfoglalásra, irtás és szőlő kibecslésére, pusztán maradt telkek használatba vételére annál gyakrabban. Az ország paraszti telkeinek 1 — 5%-a, egyes területeken sokkal nagyobb hányada került földesúri kézbe. Ezzel párhuzamosan viszont megnőtt a bérmunka-kereslet, ami az önálló termelésből kiszorult parasztok számára új életlehetőségeket teremtett. A bérmunka növelésének azonban gátját szabta a pénzhiány, a robot törvényadta, „olcsó" lehetőségeit egyre inkább igénybe vették. A bérmunka ós a robot alkalmazásának mértéke így az allodiális gazdálkodást folytató birtokok területén egy ideig egyformán emelkedett.