Századok – 1967

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 743

754 EOLY OIE ATSZEMLE leződött előtte a néptől idegen látszatalkotmányosság, megvilágosodott a nemzeti ügy és demokrácia összefüggése, a földkérdés demokratikus megoldásának szükségessége, de egyben a polgárság, sőt a jobboldali szociáldemokrácia politikai koncepciótlansága és felelőtlensége is. — IJJAS ANTAL: A szigetvári bajvívás címen a 400 éves szigetvári ostrommal kapcsolatban az ostrom legkitűnőbb humanista történetírójának, a gyei-mekkorát Szigetvárott töltő Istvánffy Miklósnak történeti művét idézi fel néhány érdekes portrén, így pl. Aliportug tűzértábornok alakján keresztül. — B. KRITIKA. IV. évf. (1966) 8. sz. — VARGA JÁNOS: Magyar szellemtörténet, magyar nacionalizmus c. írásában a hazai szellemtörténet politikai gyökereit keresi, s megmutatja legfontosabb érintkezési pontjait az ellenforradalmi korszak nacionalizmusával. Általában leszögezi: a szellemtörténet nem egységes, zárt koncepció, azonos kérdésekre gyakran teljesen ellentmondó válaszokat ad. Megállapítva, hogy az irányzat filozófiailag az objektív idealizmuson nyugszik, a magyarországi szellemtörténet megjelenésének okait a következőkben látja: 1. a marxizmus megjelenésével kapcsolatban egy ellenkoncepció kidolgozásának igénye; 2. a századvég, jobbára pozitivista, történetírásának válsága; 3. a német szellemtörténeti iskola hatása. Az irányzat története három szakaszra bontható: megjelenése és kezdete (kb. 1918—19-ig); 2. kivirágzása és uralkodóvá válása, amikor beépül a Horthy-rendszer vezető köreinek politikai gondolkodásába, s szinte divattá válik; 3. a 30-as évek közepén meginduló „differenciálódási szakasz", a bomlás jelentkezése az irányzaton belül. Előidézője elsősorban a politikai körülmények megváltozása volt. A szellemtörténet nacionalizmusáról megállapítja, hogy e történetfelfogás filozófiái alapjaiból még nem következik, hogy szükségszerűen nacionalista legyen; a magyar szellemtörténet nacionalizmusa nagyrészt az adott korszak sajátos magyarországi körülményeinek folyománya. 9. sz. — ÁGH ATTILA: Humanizmus és kultúra címmel a „kultúra" felfogása legújabb irodalmának állításaiból kiindulva igyekszik a fogalmat tisztázni. Lényegében elfogadja Leontyev Marx-interpretációját: az ember tevékenysége folytán egész környezete is megváltozik, a körötte lévő tárgyak humanizálódnak. Ezen külső körülmények „elsajátítása" tulajdonképpen minden emberi egyed emberi funkcionálásának lényege. Az embernek „ezt az ezocentrikus objektivációs rendszerét tekinti Marx nyomán Leontyev kultúrának ..." A kultúrát a továbbiakban felosztja tárgyi, társadalmi (a társadalmi viszonyok rendszere) ós emberi (az emberi szubjektum struktúrája) kultúrára. Mindennek történetiségét hangsúlyozza, s a tanulmány második felében röviden átfogva Marx néhány erre vonatkozó állítását, levonja következtetését: „Az emberiség előtörténete tehát a humanizációs folyamat belső ellentmondásaiból következően a meg nem valósult, be nem teljesedett humanizmus időszaka, az ember és az emberi világ ellentmondásának szakasza, az emberiség „valódi" történelme, a kommunizmus viszont a beteljesedett, , a „reális humanizmus". — NYIRŐ LAJOS az orosz formalista iskoláról írott tanulmányában a századelő orosz társadalmának művészeti, ideológiai életéből indul ki. Vá- ! zolja a kor legjelentősebb irodalmi, képzőművészeti törekvéseit. Röviden elemzi a „formalisták'' egyes képviselőinek iroda- 1 lomfelfogását, majd a 20-as években kibontakozó „szociológiai iskola" és a formalisták közötti harc összetevőit tárgyalja. A szociológiai iskola a marxizmus védelmében támadta a formalistákat, noha maguk tu- 1 lajdonképpen nem mindég jutottak túl a vulgármaterializmuson. A formalisták filo- I zófiai műveletlenségük folytán nem ismerték fel, hogy ellenfeleik nem a marxizmus ' talajáról bírálják őket. A vitába bekapcsolódott Trockij is. A formalisták tevékenységét az egyetlen nem-marxista irodalmi áramlatnak nevezte a Szovjetúnióban, s azt „nyílt ellenséges ideológiá"-nak tartotta. Neki és Buharinnak nem kis szerepe volt 1 az iskola elleni támadásban. 1930-ban a vitát felváltották az adminisztratív módszerek: a formalisták vezéralakja, Sklovszkij „önkritikát" gyakorolt, majd mégis meghirdették ellenük a „Harc a formalizmus megsemmisítéséért" jelszót. Később meghonosodott az a felfogás, mely őket „az európai imperializmus" gondolati áramlatának nevezte. Nyirő így vonja meg a formalisták tevékenységének mérlegét: alapjában idealista irányzat volt, mégis sok olyan művészetelméleti kérdést láttak helyesen, melyek egy-egy elvi tételének kidolgozására később kisebb „iskolák" születtek. — DIÓSZEGI ANDRÁS Molnár Erikről írott nekrológja zárja a számot. 11. sz. — SZIKLAY LÁSZLÓ: A prágai iskola c. cikkében a század eleji jelentős strukturalista irányzat történelmi-társadalmi gyökereit mutatja ki. Irodalomfelfogásunk egyrészt az 1918 után már nem fő kérdést jelentő „nemzeti historizmus" felfogásával, másrészt a pozitivizmussal szemben jött létre. Nézeteikre elsősorban az orosz formalisták, lengyel és német irodalomelméleti iskolák hatottak. Tételeik