Századok – 1967

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 743

744 FOLYÓI R ATSZEMLE történelmet csak osztályharcok és nem osztályharcok és függetlenségi harcok történetének tekintette. — Sz. TÖRTÉNELMI SZEMLE IX. évf. ( 1966) 2. sz. — A szám vezető helyen közli RÁNKI GyÖRGYnek az MTA Történettudományi Intézete igazgatóhelyettesének Molnár Erik temetésén mondott búcsúszavait. — HECKENAST GUSZTÁV A kora-árpádkori magyar vaskohászat szervezete című tanulmányában — az 1959 — 1964 között Észak-Borsodban és Nyugat-Magyarország különböző helyein végzett ásatások eredményei alapján — nagy vonalakban felvázolja a tatárjárás előtti magyarországi vaskohászat történetét. A honfoglalást megelőző kor örökségét vizsgálva bírálja a régebbi szakirodalomban található, a római kortól számított, felvidéki és vajdahunyadi vaskohászati kontinuitás elméletét. A nyelvészet, a néprajz adatait is segítségül véve bizonyítja a honfoglaló magyarok kovácsmesterségének technikai színvonalát és szakrális vonatkozásait. Ez utóbbiból kiindulva, Györffy Györgynek a honfoglaló magyarok kettős fejedelemségére utaló megállapításaira támaszkodva, Kurszán vezér kendjeinek Vas megyei vaskohászatát részletezi. A kendek mellett más türk eredetű elemek és szlávok egyidejű vaskohászatának meglétét is kimutatja. Nézete szerint „Vasvár a X. századi és későbbi nyugat-magyarországi vasművelés adminisztratív központja volt". Nevét e funkciójából nyerte. A nyugat-magvarországi vaskohászat termékei a XIII. században versenyképtelenné váltak a fejlettebb nyugati vasárukkal szemben. A XIII. század derekán az említett területeken viszonylag rövid idő alatt megszűnt a vaskohászat. A tanulmány ezután az észak-borsodi vasvidék kérdéseivel foglalkozik. A területi körülhatárolás után megállapítja, hogy az itt feltárt — X—XII. századra datált — vaskohók üzemeltetését a szláv lakosságnak kell tulajdonítani. A termelés feletti ellenőrzést a magyar államszervezet végezte. Erre utalhat a Borsod megyei Vasvárnak a vasvidék felügyeletében betöltött szerepe. Bizonyítást nyer a továbbiakban, hogy az „északborsodi vaskohászat megelőzte az állandó falutelepülések kialakulását". E területeken a vastermelés a Sajótól északra a XII. században, délre pedig a XIII. század közepén szűnt meg. Ennek okára nézve — a további kutatás igényére hivatkozva — inkább csak feltevéseket ad a szerző. Végül a mecseki vaskohászatról esik szó. Az eddigiekkel szemben régészeti bizonyítékok itt még nem kerültek elő, ezért elsősorban okleveles forrásra, helynevek anyagára támaszkodik ebben az esetben a tanulmány. Megállapítja a szerző, hogy az előzőekben említettekhez képest a mecseki vastermelés nem volt jelentős. Az előállított termékekből István király adományozása után a pécsváradi monostoron kívül a veszprémvölgyi apácazárda is részesedhetett. A mecseki területeken a honfoglalás előtt kezdődött a vastermelés, a XI. században valószínűen, a XIII. században bizonyosan megvolt és feltehetően a török hódításig fennmaradt. — VÖRÖS ANTAL A paraszti termelő munka és életforma változásai a Dunántúlon, 1850 — 1914 c. tanulmánya a jobbágyfelszabadítás ós az első világháború közötti mezőgazdasági termelés fejlődésót vizsgálva megállapítja, hogy a jelzett időszakban a Dunántúlon volt a leggyorsabb a hazai mezőgazdaság fejlődése. Ez megmutatkozott az állattenyésztés, a szántógazdálkodás, a növénytermelés helyzetének alakulásán is. Az átalakulásnak a legnagyobb lökést a tengerentúli gabona ós gyapjú megjelenése adta. A paraszti termelés intenzitása rohamosan növekedett, noha a régi gazdálkodási formák, az évszázados szokások, életmód sok eleme továbbra is fennmaradt a parasztság körében. A szerző áttekinti a korabeli parasztcsalád hétköznapjait, leírja, hogyan alakult a család férfi- és nőtagjainak helyzete e munkamegosztásban: a vetés és aratás idején erős igénybevétel, az év többi részében inkább csak tétlenkedés. Az aszszonyok munkája elsősorban a háztartás ellátása, szövés, fonás, varrás volt (színpompás népviseletek). Az agrárválság megváltoztatta ezt a patriarchális életmódot: a gabonaárak esése és az alig trágyázott földek kimerülése miatt a gabonatermelés elvesztette jövedelmezőségét, az új, több munkaerőt igénylő intenzív gazdálkodás a család fiatalabb és öregebb tagjainak is a munkába történő bekapcsolását kívánta, az intenzív gazdálkodás pedig fokozott szakértelmet, jobb munkavezetést igényelt. A századfordulóra bekövetkező változás éreztette hatását a parasztság életmódjában is. Az idő pénz lett, a parasztoknak minden erejükkel a termelésre kellett koncentrálni. Megszűnnek a többnapos »lakodalmak, a díszes népviseletek. A tanulmány végül a paraszti életforma e változásait összefüggésbe hozza a paraszti gazdálkodás, illetve a paraszti társadalmi rétegződés folyamatával. — BEBEND T. IVÁN — RÁNKI GYÖRÖY: Nemzeti jövedelem és tökefelhalmozás Magyarországon 1867 — 1914. A tanulmány abból indul ki, hogy a XIX. századra vonatkozó magasszínvonalú gazdaságtörténeti kutatások mindezideig nélkülözték a nemzeti jövedelem és a tőkefelhalmozás belső forrásainak, «vala-