Századok – 1967
Történeti irodalom - Csornaja; L. B. ld. Melnyikov; D. J. - Diószegi István: Ausztria-Magyarország és a francia–porosz háború (1870–1871) (Ism. Incze Miklós) 702
702 TÖRTÉNETI IRODALOM 702 Az erősen hungaro-eentrikus szemlélet, a belső társadalmi viszonyok nem kellő mélységű elemzése, bizonyos aránytalanság a tárgyalt anyagban, a befejező-értékelő összegezésül választott idézet azt a sommázott értékelést sugallja, mintha a szubjektív tényezők (ezeken belül is elsősorban a szociáldemokrata árulás) s nem az objektív erőviszonyok (a belső politikai és gazdasági helyzet, Szovjet-Oroszország helyzete, a forradalmi fellendülés megtorpanása Kelet-Európában, a bajor tanácshatalom leverése, az antant túlereje stb.) játszották volna a döntő szerepet a Tanácsköztársaság megdöntésében. Befejezésül néhány szót a felhasznált anyagról, a jegyzetekről. Természetesen, egy népszerű munka jegyzetapparátusa bizonyos mértékig korlátozott, s érthető az is, hogy nagyobbrészt könyvanyagot tartalmaz. Az azonban meglepő, hogy a szerző szinte kerülni látszik a marxista irodalomra, a legújabb munkákra való hivatkozást. Magyar és külföldi marxistákat, feldolgozást ós forráskiadványt is figyelembe véve, mindössze hat munkát illetve szerzőt említ. A KMP-ről, a tanácsokról, a belpolitikáról, az ellenforradalomról stb. megjelent kiadványok, cikkek egész sora (Hajdú, Gáborné, Milei ós mások munkái) csakúgy kimaradtak a könyvből, mint ahogyan nem használta azt az előadásgyűjtemónyt sem, amely először próbálta összegezni a Tanácsköztársaság nemzetközi jelentőségót és hatását, hogy egyebet ne említsek. Ez természetesen nem egyszerűen a jegyzetanyag kérdése, s még kevésbé az olyan kiadvány esetében, amely összefoglaló történetet ad. Az ilyen típusú munkától joggal elvárható, hogy szerzője saját kutatásain, felfogásán túl — ha elengedhetetlen, úgy azokat kissé kordába is szorítva — mintegy a tudományág pillanatnyi tudásának, anyagismeretének, problémalátásának égésiét adja; figyelembe vegye és felhasználja, érvényesítse mindazt, ami a korszakra nézve rendelkezésre áll. L. NAGY ZSUZSA DIÓSZEGI ISTVÄN: AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG ÉS A FRANCIA-POROSZ HÁRORŰ 1870-1871 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1965. 276 1.) A monográfia jelentős problémát tárgyal: Ausztria-Magyarország külpolitikái át elemzi 1870 júliusa és 1871 augusztusa között — visszanyúlva 1866-ig és kitekintve 1873-ig. Célja annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a nyugat-európai nemzeti mozgalom lezáródásával és a kelet-európai nemzeti mozgalom kibontakozásávalmegkezdődött időszak milyen hatást gyakorolt a soknemzetiségű Habsburg-Monarchia külpolitikájára. A francia—porosz háborúval és következményeivel kapcsolatos nemzetközi viszonyokban sűrűsödik e probléma — innen Diószegi monográfiájának a címe. A munka forrásbázisa — a kiadott forrásokon és feldolgozásokon túl — a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv, a potsdami ós a merseburgi levéltár iratai (Ministerium des Aeussern, Politisches Archiv) különgyűjtemónyei, s az Országos Levéltárban ós az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában a korabeli magyar politikusok hagyatéka. A monográfia elsősorban e levéltárakban végzett kutatásokra épül (felhasználva természetesen a már említett aktapublikáeiók és irodalom mellett az osztrák, magyar és német sajtóanyagokat, az emlékiratokat ós a képviselőházi iratokat), mivel Diószegi csupán a polgári történetírásnak néhány részletkérdés vonatkozásában tett megállapítására támaszkodhatott kellő biztonsággal. A munka bevezetőjében a szerző a dualizmus külpolitikai feltóteleinek vizsgálatával alapozza meg témáját. Hangsúlyozza: a Monarchia helyzete 1867 után mihd a belső (elsősorban a magyar) problémák, mind a nagyhatalmak osztrák politikája szempontjából kedvezően alakult. Az 1867 utáni külpolitikát vizsgálva a szerző rámutat: egyedül az udvari párt ismerte a külpolitikai vezetés gyakorlatát; a Verfassungspartei (Alkotmánypárt) és a Deákpárt ekkor — kormányrakerülésük után — abban a helyzetben volt, hogy konkrét külpolitikai programmá kellett alakítania nézeteit. (Az udvari párt a németországi hatalmi pozíciókat akarta francia segítséggel visszahódítani; az arisztokrácia a hagyományos konzervatív oroszbarátságot akarta fenntartani, míg a bürokrácia fokozott mértékben vált oroszellenessé — részint Oroszország poroszbarátsága, részint keleti terjeszkedése miatt.) A Verfassungspartei hatalmi versenytársat és antiliberális erőt látott Poroszországban, de 1866 után felismerte, hogy a német egység porosz vezetésű megvalósulása realitás,
