Századok – 1967

Történeti irodalom - Liptai Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 699

TÖRTÉNETI IRODALOM 701 A hatalom átvételének körülményeit, az új hatalom országos fogadtatását adatszerűen, színesen ismerteti. Ugyanakkor mindössze két, keveset mondó mondatot szentel annak, milyen hatást váltott ki a határon túl (154. 1.). Ismét nem túlzott részletezést igényel az olvasó, bár valamelyes adatszerűség a szomszédos országok, nem utolsó sorban az egyébkén^ is teljesen mellőzött Ausztria tekintetében, helyénvaló lett volna. Helyénvaló, elsősorban azért, hogy az olvasó előtt világos legyen ilyen részletekből is: különböző intenzitással bár, de mindenütt nagy társadalmi erők mozdultak meg ós csaptak össze; a későbbi intervenció ós fegyveres harcok ellenére, e népekben is élt az összefogás igénye, a proletár internacionalizmus szelleme, mint ahogyan a nacionalizmus ós internacionalizmus nemcsak náluk, hanem nálunk is megütközött egymással. A közép-keleteurópai helyzet vázlatos ismertetése is elmaradván, nem válik világossá, miért jelentett tényleges forradalmasító „veszélyt" a magyarországi munkáshatalom; nem tűnik ki az az ismert tény sem, hogy Jugoszlávia bevonása az intervencióba nem utolsó sorban azért volt lehetetlen, mert ott a társadalmi harc, a forradalmi erjedés különösen erős volt. A csehszlovák és román intervenció kapcsán Liptai helyesen jelzi, hogy a forradalom elleni harc jelszava mögött hódító szándékok is meghúzódtak. Az egyensúly és a teljesség miatt azonban utalni lehetett volna arra, hogy ez nem csupán e két kormány magatartásának volt sajátja, hogy a győztesek érdekharcaiban általában szívesen hivatkoztak a bolsevizmus veszélyére, így igyekezvén előnyöket biztosítani, ha kellett, a szövetséges fél rovására is. Mint ahogyan korábban (120.1.) jelezni lehetett volna, hdgy az új burzsoá államok friss, nagyétvágyú nacionalizmusa jogos nemzeti törekvésekkel, az önállósulás természetes és jogos követelésével keveredett. Nem tárul fel kellő mértékben az az összefüggés, amely a szövetségesek magyarországi politikája és a szovjet-oroszországi intervenció között fennállt, s így az sem kap megfelelő teret, milyen szerepet játszott a Tanácsköztársaság a forradalomellenes általános politika alakulásában (Ogyessza kiürítése, a „nem saját katonás" intervenció stb.). Sok tekintetben elnagyoltnak tűnik a nagyhatalmak álláspontjának, ellentéteinek bemutatása (pl. politikusok és katonai vezetők); vagy nem eléggé méltányolja a Kormányzótanács diplomáciai sikerét, taktikázását (Smuts útjának méltatása, a Brown-féle tárgyalások). Szűkmarkúan bánik a kötet a Tanácsköztársaság internacionalista törekvéseinek bemutatásával. Érdemben nem esik szó nemzeti-nemzetiségi politikáról, arról p történelmi méretekben is bátor tettről, amely a területi integritás elvével történt szakításban jutott kifejezésre, arról a jelentős munkáról, amelyet a KMP és az egyesült párt a nem-magyar munkások szervezése érdekében kifejtett; említés sem történik a Nemzetközi Szocialista Föderációról ós annak tevékenységéről; s lényegesen több, átfogóbb méltatást érdemelt volna a nemzetközi ezred is. Itt említem azt is, hogy szerencsésebb megoldás lett volna, ha a szerző a Magyarországi Tanácsköztársaság címet adja kötetének. A Tanácsköztársaság belső története kapcsán a könyv terjedelemben, tartalomban rendkívül nagy teret szentel a vezetésen belüli harcnak, a párton és a Kormányzótanácson belüli ellentéteknek, a szociáldemokrata csoportok tevékenységének. Ez fontos ós szükséges is a belső erőviszonyok mórlegeléséhez. E mellett azonban, úgy érzem, több figyelmet kellett volna fordítani általában az osztályerőviszonyok alakulásának vizsgálatára, mélyebben lehetett volna elemezni a különböző ellenforradalmi megmozdulások mögött meghúzódó és bizonyos keretek között változott erőviszonyokat. Az ezekkel kapcsolatos problémákat még világosabbá tette volna, ha rendszeresen jelzi a nemzetközi erőviszonyok eltolódását, ha több szó esik a munkásság politikai arculatáról, az ösztönösség és tudatosság szerepéről stb. Csak a jelenleginél sokoldalúbb elemzés adhatott volna választ az'olyan kérdésekre, miért nem lehetett „megismételni" május 1-ét júliusban. Az arányok módosítása néhány helyen lehetővé tette volna a szerzőnek, hogy több adatot, életszerűséget vigyen azokba a részekbe, amelyek maguknak a tömegeknek magatartását, a mindennapok problémáját tárgyalták. A szép és érdekes kulturális rész rovására is érdemes lett volna bővebben szólni a március 21-e előtti hatalomátvételi mozgalmakról, azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a mezőgazdasági munka folyamatosságának biztosításáért, a termelékenység, a produktivitás növeléséért a fővárosi és vidéki gyárakban kifejtettek. Az összefüggések, kölcsönhatások felismerését nem segíti az a szerkesztési elv, amely nem tiszteli kellően az időrendet, vagy eseményeket csoportosít. Ezt a belső nehézségek, ellenforradalmi megmozdulások tárgyalásakor azért sem tartom, szerencsésnek, mert ily módon elmarad vagy elnagyolttá válik a belső erők rajzát finomító mérlegelés, elemzés.