Századok – 1967

Történeti irodalom - Magyarország története I–II. 1918-tól napjainkig (Ism. Tilkovszky Loránt) 696

TÖRTÉNETI IRODALOM 697 „Kétségkívül káros volt az is — véli a szerző —, hogy a proletárdiktatúra nem tudatosította kellőképpen a Tanácsköztársaság harcainak honvédő jellegét." Azonban valamiféle „honvédő" jelleg tudatosítása elhomályosította volna, hogy éles különbség van a Tanácsköztársaság forradalmi patriotizmusa és az ország területi épségét védő nacionalista „hazafiság" között. Az intervenciósok ellenforradalmi, nacionalista támadásával szemben a Tanácsköztársaság forradalmi, internacionalista elvek alapján védekezett: a magyar Vörös Hadsereg északi ellentámadása nem elvesző területeket hódított vissza a hon védelmének jegyében, hanem a kívülről jövő ellenforradalmi támadást visszavetve, egy szlovák Tanácsköztársaság létrejöttéhez teremtett lehetőséget. A Magyar Tanácsköztársaság kormányának, épp ellenkezőleg, azt lehet e vonatkozásban legfeljebb hibájául felrónunk, hogy a Vörös Hadsereg harcának ezt a forradalmi jellegét nem tudta elég intenzíven tudatosítani a tömegekben; a sajtó egy része éppúgy, mint egyes katonai vezetők, hajlamosak voltak a „csehek", „románok" elleni nacionalista hangulatkeltéssel helyettesíteni az internacionalista forradalmi szellemű tudatosító és lelkesítő munkát. A proletár internacionalizmus kapcsolatának megteremtése a demokratikus patriotizmussal korántsem volt könnyű feladat egy olyan helyzetben, amikor „48 örökségét" évtizedek óta polgári, nacionalista pártok képviselték, meghamisították, lejáratták. Az ehhez való visszanyúlás a kulturális felvilágosító munkában — olyan finom ideológiai elemzőmunkát igényelt volna, amely a Tanácsköztársaság szakadatlan élet-halálharca közepette nem volt elképzelhető. Márpedig enélkül félő, hogy inkább dezorientálta, mint helyes irányban mozgósította voira a dolgozó tömegeket. A Tanácsköztársaságnak a nemzeti megnyilvánulásokhoz való viszonyát sem lehet helyesen megítélni annak figyeltmbevétele nélkül, hogy évtizedek óta következetesen „nemzeti" aíapon szálltak szembe a munkásmozgalom nemzetköziségével; hogy a nemzeti lobogót játszották ki a vöiös zászló ellenében ; hogy nemzeti színekbe burkolták a reakciós, népellenes politikát; hogy így vitték bele a népet a világháború szörnyű pusztulásába és szenvedésébe. A Tanácsköztársaság vezetői nem a nép nemzeti érzései ellenében cselekedtek, amikor nem fordítottak különösebb gondot a nemzeti külsőségekre, hanem egyszerűen annak megfelelően jártak el, hogy maguk a dolgozó tömegek bizalmatlanok voltak a nemzeti mezben jelentkező megnyilvánulásokkal szemben. Mindezek az észrevételek jobbára az 1918 —1919. évi magyarországi forradalmakat mintegy 76 oldalon át tárgyaló fejezet úgyszólván egyetlen lapjának (351. 1.) utolsó két bekezdésében foglaltakra vonatkoznak, ahol a szerző véleményem szerint néhány vitatható megállapítássaltoldja meg vitathatatlanul helyes megállapításainak, értékeléseinek egész sorát. Siklós Ar.drás fejezete a maga egészében hatalmas előrelépés az 1918 — 1919-es forradalmek történetének történelmi hitelességű ábrázolása terén; összegezése mindazoknak a jelerlís eiecmí'rytbrtk, fireljfl.it toitirttludcirár yur к az utóbbi évek során e nagy felkészültséget igénylő hatalmas téma kutatásában elért. * A Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalmi rendszer két és fél évtizedét 100 lapon tárgyaló Vili. fejezet Berend T. Iván és Bánki György munkája. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ez a fejezet úttörő jelentőségű, hiszen az ellenforradalmi korszak történetéről nagyobb összefoglaló mű miideddig mm látott napvilágot; a korszakra vonatkozó, az utóbbi években külör.ösen szépen fejlődő kutatómunka kiterebélyesedése ellenére még óriási fehér foltok jelzik a megoldásia váró feladatok egész sorát. Ilyen körülmények között nagyon nehéz a korszekról egy minden vonatkozásban kielégítő összképet adni; a kidolgozottabb és elnagyoltabb részek együttese szükségképpen történettudományunk vonatkozó kutatásainak pillanatnyi helyzetét rögzíti; ölömet okoz jelentős eredményeivel, és további kitartó, tervszerű murikáia sarkall kiütköző hiányosságaival. A fejezet legkii melktdőbb részei kétségkívül a gazdaság- és társadalomtörténeti elemzések, amelyek jelentős mertekben közvetlenül a szerzők monografikus munkásságára támaszkodnak, s amelyek lehetővé tették az ellenforradalmi rendszer jellegének elmélyültebb, szigorúan tudományos megközelítését. Hasonlóan jól megalapozott szilárd bázison nyugszik a korszak magyar külpolitikájának bemutatása. Kevésbé mondható ez el a belpolitika-történeti részekről, amelyek — bár mai ismereteink szerint alapvetően helyesen tájékoztatnak a belpolitikai viszonyok mindenkori alakulásáról — a részletek tekintetében számos korrekcióra szorulnak, azon túl, hogy a tényanyag mélyebb feltárását, a folyamatok további alapos elemzését igényelik. A fejezet kidolgozásakor még nem voltak érvényesíthetők azok az újabb kutatások, amelyek a polgári kormány és a katonai vezetés viszonyának vizsgálatával számos lényeges kérdésben a mélyebb megértés egyik igen fontos kulcsát ragadják meg. Hasonlóképpen