Századok – 1967

Vita - Ölvedi Ignác: Kritikai megjegyzések Tóth Sándor: „A szovjet hadsereg felszabadító harcai Magyarországon” c. művéhez 621

KRITIKAI MEGJEGYZÉSEK 623 kar tevékenysége 1944 szeptemberében ennek a katonapolitikai célkitűzésnek volt alárendelve. „Az elgondolás változatlanul az volt: kelet felé a végsőkig harcolunk és késleltetjük az oroszok előnyomulását, a Dunántúlon pedig előkészítjük az angol—amerikai megszállást, mert kívánatosabb az angolszász megszállás, mint az orosz" — vallotta a vezérkari főnök helyettese az 1944 szeptemberi helyzetre utalva.3 A szovjet hadsereg feltartóztatása a Kárpátokban, illetve Magyarország keleti határain — amíg megérkeznek a nyugati szövetségesek —, nem új koncepció. Ez Kállay Miklós és a magyar uralkodó osztályok katonapolitikája volt attól a pillanattól, amikor tudomásul kellett venniök, hogy Hitler a háborút elvesztette. Ahogy a szovjet csapatok közeledtek az ország határai felé, ez a törekvés egyre erősödött, és mint a Horthy-rendszer átmentésének egyetlen lehetőségét latolgatták. Az elgondolás a Szovjetunió és a nyugati hatalmak közötti ellentétekre, valamint az angol—amerikai csapatok esetleges balkáni partraszállására épült. A koncepció tehát nem új. Horthyt és kormányát azonban nem zavarta az, hogy 1944 szeptemberében a Iaçi—kisinyovi hadművelet, valamint a román és bolgár kiugrás következményeként Délkelet-Európában a hadászati és a katonapolitikai helyzet gyökeresen megváltozott. Igaz, hogy az eredeti elképzeléseket módosították. Kállay csak magyar csapatokkal akart védekezni. Horthyék viszont német hadosztályokat kértek Hitlertől. Vállalták, hogy a német birodalom oldalán mindaddig kitartanak, amíg a németek is hajlandók harcolni Magyarországon. Német segítséggel védekezni és késleltetni a szovjet csapatok előnyomulását, mindaddig, amíg Dunántúlra megérkeznek az angol—amerikai csapatok, ez volt Horthyék katonapolitikája 1944 szeptemberében. Ennek rendeltek alá mindent. Ezen csak akkor változtattak és akkor küldték el képviselőiket Moszkvába, amikor már látták, hogy a szovjet csapatokat Sem a Kárpátokban, sem az ország határain nem lehet feltartóztatni és a nyugatiak is tudomásukra adták, hogy Magyarországnak fegyverszüneti kérelmével a Szovjetunióhoz kell fordulnia. Horthy tehát megbízottait Moszkvába a fegyverszünet megkötésére kizárólag a hadihelyzet kedvezőtlen alakulásának hatására küldte el. Ezt a szerző nem munkálta ki megfelelően. Azzal, hogy a fegyverszünet tárgyalását elszakította a katonai eseményektől, olyan színezetet ad az ügynek, mintha Horthy végül is belátta volna, hogy Magyarország számára is elérkezett az idő, és ezért szánta el magát a cselekvésre. Nem, erről szó sincs. Emlékiratában beismerte, hogy a fegyverszünet kérése a Szovjetuniótól valóságos tragédiát jelentett. A fegyverszünet kérése mindig keserű dolog, de az — írja Horthy —, hogy ,,... az oroszokhoz utasítottak bennünket, valósággal tragédiát jelentett . . ., amelyben a sors átsiklik az ember kívánságai és akarata felett".4

A kormányzó még akkor is taktikázott és húzta az időt, amikor már a delegáció megérkezett Moszkvába. Vagyis a fegyverszüneti tárgyalásokat alárendelte annak a Kállay-féle koncepciónak, hogy „Magyarországnak. . . időt kell nyernie, mert az idő segíteni fog. . . "5

Erre kell következtetni abból, hogy Horthy a delegációnak sem a tárgyalások folytatására, sem a szerződés aláírására nem adott meghatalmazást. Kizárólag a szovjet^ kormány jóindulatán múlott, hogy a megbeszélések megkezdődhettek. Earaghóék szinte valamennyi sürgönyükben kérték a megbízólevelet, október 7-én két esetben is. Budapesten azonban hallgattak. Végre október 8-án hajnalban a következő távirat ment Moszkvába. „Itteni német erők nagymérvű szaporítása folytán haladékra van szükség. Elhatározás és levélben adott meghatalmazás váltözatlanul fennáll, a fentiekre hivatkozva feltételek közlését kérjétek: csupán ezek ismerete után adható meghatalmazás aláírásra."6 Az első, amit megállapíthatunk, hogy a megbízólevél elmaradása nem volt véletlen. Másodszor annak ellenére, hogy a német erők szaporodása helytálló, a 8-i táviratot mégis taktikázásnak, időhúzásnak kell tekintenünk. A magyar politikai és katonai vezetés a német erők növekedését bizalommal szemlélte. Horthyék egyik fő problémája szeptemberben, hogy a Magyarországon levő német erők a szovjet csapatok feltartóztatására nem elegendők. Minden összeköttetést felhasználtak arra, hogy minél több német alakulat jöjjön az országba. Ultimátumban követelték a német páncélos hadosztályokat. Nem kétséges, hogy az újabb és újabb német erők érkezése a magyar politikai és katonai vezetésben felkeltette azt a reményt: hátha Debrecentől délre mégis csak megverik és visszavetik a szovjet csapatokat és utána kibontakozhat a némer 3 Hadtörténeti Intézet Levéltára. A békeelokészítő bizottság katonai iratai: VII/2. László (Laucsek) Dezső vezérezredes vallomása. ' Horthy Miklós: Emlékirataim. Buenos Aires. 1953. 281. 1. ' Nicholas Kallay: Hungarian Premier. A personal account of a nations struggle in the Second World War. New York. 1954. 397—400. 1. 'Or. Teleki Géza: A moszkvai fegyverszüneti tárgyalások. Amerikai Magyar Népszava, 1955. szept. 3.